Magyar Hírek, 1985 (38. évfolyam, 2-26. szám)
1985-04-06 / 7-8. szám
Ünnepi gondolatok INTERJÚ SARLÓS ISTVÁNNAL, A PARLAMENT ELNÖKÉVEL — Tudjuk, hogy a felszabadulás óta eltelt negyven év az ezeréves történelem jelenkori fejezete. Hogyan értelmezi ezt a gondolatot most, amikor — április nyolcadikén — ünnepeljük 11. Rákóczi Ferenc halálának 250. évfordulóját? — Negyven évvel ezelőtt a történelem új korszaka kezdődött el Magyarországon: megszületett és végérvényessé vált a nemzeti függetlenség. A létrejött és folyamatosan fejlődő új társadalmi rendszer sok vonatkozásban folytatója lett néhány korábban kialakult gyakorlatnak és szokásnak. A múltat nem lehet és nem is szabad elfelejteni, az ezer év roppant erő. A nyelv, a szokások, az emberi magatartás beidegződései, a kipróbált társadalmi kapcsolatok folytatódnak tovább, átívelnek a változásokon; a lehetőségektől függően gyorsabb, vagy lassúbb módosítások révén érvényesül az új. Az a hangzatos nézet, hogy „minden velünk kezdődött”, nem lehet ezért helytálló. A társadalmi átalakulást mi akartuk és mi valósítottuk meg — de mindig tudtuk, hogy a múlt egyes eseményei évszázadokon át hatnak az ország életére és hisszük, hogy a mi tetteink ugyanezt a szerepet töltik be a jövőben. Amikor az ország felszabadult, gyökeres változás kezdődött, de az intézményrendszer egy részét át kellett vennünk, ha azt akartuk, hogy ne szakadjon meg a közélet folyamatossága. A múltra épült minden új, az elődöket lehetetlen megkerülni. — Minden korszakban voltak történelmi személyiségek, akik lelkesítő példái az utókornak; ők azok, akiknek alkotásait, tetteit számon tartja a nemzeti tudat, mély érzelmeket képesek kelteni az utódokban. Amikor a 250 éve idegenben meghalt II. Rákóczi Ferencre és küzdelmeire gondolunk, példamutató számunkra egész élete, elkötelezettsége, a szabadságeszméi és a haza ügye mellett. Rang és vagyon helyett a haza szolgálatát vállalta, kitartott a megpróbáltatások idején is. Ez is szerepet játszott abban, hogy a felszabadulás óta eltelt négy évtizedet történelmünk szerves folytatásának, az ezeréves folyamat részének tartjuk. — A történelmünkben gyökeres fordulatot jelentő négy évtizedet hogyan jellemzi a folytonosság és a szakadatlan megújulás egysége? — Amikor a háború vége felé kialakult az a politikai front, amely az országnak a háborúból való kivezetését tűzte ki céljául, csak homályosan látszottak a jövő Magyarországának körvonalai. Nem voltak tapasztalatok, részletesen kimunkált tervek. Ha már ebben a korai időszakban, pl. a földosztás szándéka kerül a középpontba, valószínűleg megzavarta volna az ebben nem érdekelt rétegek harci elszántságát. A felszabadulás után egyszerre szakadt ránk ezernyi feladat: a romeltakarítás és az iskolák megnyitása, a földreform és a jó pénz megalkotása. A hatalom gyakorlásában tapasztalatlan emberek vállalták és becsülettel gyakorolták a kormányzás felelősségét. Nem az első években is helytálló emberek a felelősek azok tetteiért, akiket semmiféle okoskodás sem ment fel az antihumánus eszközök és a szocializmus elveit és erkölcseit sértő gyakorlat miatti felelősség alól. Az elmúlt, közel három évtized politikai gyakorlata felismerte a múlt hibáit, és a korabeli vezetés bűneit, ezért tudott és tud olyan politikai gyakorlatot kialakítani, amely megfelel a nép és a haza érdekeinek. A pártkongresszusok határozatai tükrözik azt a felismerést, hogy a jövő mindig tartalmaz ismeretlen esélyeket, kockázatokat; megtanultuk, hogy a legésszerűbbnek látszó megoldások esetén is készen kell lennünk a módosításra, ha az élet úgy kívánja. Négy évtized szocialista építése során megerősödtek azok a lényeges vonások, törvényszerűségek, amelyek jellemzik a korszakot. De ezek gyakorlati érvényesülésének formái folytonosan megújulnak. Amikor például most a magánvállalkozás új lehetőségei alakulnak ki, az is a szocialista intézményrendszer keretei közt történik, nem a társadalmi tulajdon ellenére, hanem annak erősítésére. — Hogyan látja a most elhatározott lépéseket: új lépcsőfokokat érni el a gazdasági reform terén, a demokratizálásban, a nemzeti egység megerősítésében? — A nemzeti egység lényege: szövetség a kölcsönösen elfogadott célok érdekében a különböző társadalmi rétegek, a párttagok és a pártonkívüliek, valamint az eltérő világnézetű emberek közt. Ez együttműködés a kölcsönös előnyök és a sajátos érdekek elismerése alapján és nem alá- és fölérendeltség. A következő évek lépései fontos vívmányokat hoznak, de nincsenek illúzióink: nem lesz könnyű elsajátítani, általánosítani az új módszereket, hiszen a működés feltételei állandóan változnak. Vegyük például a kialakuló vállalati vezető testületeket, amelyek erősítik a demokráciát. Feladatuk a működés egészének és a dolgozók részvételének biztosítása, nem pedig a kicsinyes beavatkozás, a termelés technikai részleteibe. A testület választja az igazgatót és dönt a hatáskörébe tartozó kérdésekben, de ezzel nem csökkenhet az igazgató önállósága, kezdeményező készsége vagy felelőssége. A döntő: a dolgozók részvétele a feladatok kimunkálásában és a végrehajtás ellenőrzésében. Az állampolgárok egyenlősége érvényesül mindenütt, de fennmarad különbözőség a teljesítmények nagyságában és minőségében, ezt a társadalom erkölcsileg és anyagilag egyaránt elismeri. A legfontosabb — a jelenünket és a jövőnket meghatározó kérdésekben az egység kialakulása és erősödése, nemcsak lehetséges, de szükséges is. A humánusan gondolkodó emberek kétségtelenül azt kívánják, hogy a haza független, boldog, erős és gazdag legyen. Békés életet kívánnak családjaiknak. Helyeslik, hogy alakuljanak ki sokoldalú kapcsolatok a világ népei között. Szükségesnek tartják, hogy itthon mindenki dolgozzék, és legyen elérhető mindenki számára a tanulás és a műveltség. E nemes célok megvalósulásának módjait illetően sokféle elképzelés lehetséges, az ezek képviseletében kialakuló vita teszi lehetővé, hogy a többség érvényesítse akaratát. A településpolitika, a gazdaságirányítás, a kultúra tartalmi és formai kérdéseiben természetes a felfogásbeli eltérés az érintett állampolgárok között — de itt nincs szó áthidalhatatlan ellentétekről, hiszen mindig megtaláljuk az érdekérvényesítés és egyeztetés módját. Hangsúlyozom: az egység nem vitanélküliség. A jövőben is lesznek helyes és téves nézetek. Egy tízmilliós nép sokféle csoportja ezerféle álláspontot képvisel és nem vagyunk védve a nemzetiségi vagy vallási előítéletektől sem. Egészséges közéletünk helyreteszi, ami helytelen. — Mi a véleménye arról a Széchenyi-gondolatról amely kulturális politikánk egyik meghatározója: hazánk a „kiművelt emberfők” országa legyen? — A munkásmozgalom egyik fontos célkitűzése volt mindig, hogy a megvalósuló szocialista társadalom az értelmes emberek társadalma legyen. Ehhez szükséges a jól szervezett, magas szintű képzést biztosító iskolarendszer és a művelődési intézmények széles hálózata. De ugyanilyen fontos a teljes élet beteljesülésének vágya, a kulturált környezet, a civilizáció elterjedése, hogy a mindennapi termelés- és élettapasztalatok i ösztönözzék az embereket a tanú- j lásra, ismereteik bővítésére, a " művelődésre. A műveltség jelen- í tős — mindezideig eléggé meg tj nem becsült — társadalmi érték, j a művelt ember erőteljesebben j hat a környezetére, jobban boldogul. A szocialista társadalmat átható humánum, az egymás iránti tapintat, a kölcsönös segítség és a viselkedés kultúrája szorosan hozzátartozik eszményeinkhez. A statisztikai adatok szerint a fiatalok növekvő számban tanulnak, végzik el az általános-, a középiskolákat, az egyetemeket, a „kiművelt emberfők” mégsem csak közülük kerülnek ki, hanem azok közül is, akik bár diplomával nem rendelkeznek, mégis magas fokú tudással, műveltséggel teljesítik az emberiséggel szembeni kötelezettségeiket. Hazánk egyik alapproblémája a minőség emelése. Szükségünk van a sablonmentesen gondolkodókra, akik a műveltség birtokában képesek megkeresni és megtalálni minden bonyolult helyzetben az ésszerű, hatékony megoldást. És hozzá tartozik a szocialista műveltséghez i' a szépen beszélt magyar nyelv, , a történelmi tapasztalatok, az elődök példájának megbecsülése is. Lehetetlen megjósolni, hogy mennyi idő alatt, az iskolareformok milyen fokozatainál jutunk a vágyott és megtervezett, a pártprogramunk által is kitűzött szintre. A folyamat a fontos, a bizalom, hogy a béke és a növekvő jólét korszakában közkinccsé válik a tudás. Ehhez türelem kell és kíváncsiság is: megismerni az eltérő világnézetű, a mienktől különböző gondolatrendszereket is, hogy az így szerzett tudást is ka matoztatni tudjuk. Ezért tették és teszik hozzáférhetővé a bibliát, mint nyelvi, irodalmi, történelmi értéket, amely nélkül nehezen értheti meg a mai fiatalság Rákóczi, Széchenyi gondolatait, vagy Ady költészetét. A határokon túli magyarság, helyzetének megfelelően különbözőképpen tekint 1945-re, a felszabadulás kezdőpontjára, vagy az azóta eltelt négy évtizedre. De meggyőződésünk, hogy egy békés, boldog, jólétben élő Magyarország minden igaz magyarnak kedves. Vitatkozunk sok mindenen, de azt hiszem, közös az akarat, hogy a Duna partjainál egy virágzó, művelt nemzet éljen és akkor a harcot — József Attilával szólva, — „melyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés”. SZ. M. 2
