Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-02-04 / 3. szám
INTER PRE EGY KIS HAZAI... ... és egy kis nemzetközi — hazai nyelven Az INTERPRESS MAGAZIN tükör a nagyvilágról magyar nyelven. Minden példánya felér egy kisebb könyvtárral. (Számonként kb. 190 oldal) Irodalom, művészet, tudomány, érdekességek, hasznos tanácsok. Megjelenik havonta. Kérésére készséggel küldünk mintapéldányt. Budapest, 1022 Mihályfi Ernő u. 14. MEGRENDELÉS Megrendelem az INTERPRESS MAGAZIN című lapot egy évre. Név: ................................................................ Cím! .................................................................. — Az előfizetési dijat, 30 * összeget átutaltam a Magyar Nemzeti Banknál vezetett BC-401-6306-144-1 sz. számlájukra. — Mellékelten küldöm csekken az előfizetési díjat........................összegben Dátum: ............................................................. aláírás Húsvéti ajándékozás IKKA útján! SokSéle lehetőség, gyors, pontos teljesítés! ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR IKKA Levélcím: H-1876 Budapest A „Pesti ember kenyere” kezdetű kabarédal biztos sikerszáma a Nemzeti Színház „Budapest Orfeum" című előadásának. E kupié szerzője a száz esztendeje született Gábor Andor, aki nemcsak kabaréirodalmunk klasszikusa, nemcsak népszerű vígjátékok — mint a megfilmesített „Dollárpapa” — szerzője, hanem regényíró, költő és publicista is egyszemélyben. Sokoldalú tehetségét illusztrálandó, hadd említsem meg, hogy amikor provence-i-tanulmányutam előtt kézbevettem a Nobel-díjas Mistral nemzeti eposzát („Mireio”), a címoldalon ez állt: „provanszál nyelvből fordította: Gábor Andor”. Ironikus, fanyar humorát jól példázza az a megjegyzés, amelyet a „Dick Manó könyvkereskedése” által kiadott kötetből („A princ”) másolok ide. Az akkoriban szokásos sablon-szöveg alá („Színházakkal szemben kézirat. Minden jog fenntartva”) Gábor Andor a következőket írta: „Nagyon kérem azokat a vidéki igazgató urakat, akik rendes módszerük szerint, premier-bérlő közönségük kedvéért csak úgy, súgó után óhajtják eljátszani háromszor en snite és soha többé darabomat: a jövőben mondjanak le erről a szándékukról és ne tartsák magukra nézve kötelezőnek darabom bemutatását.” Gábor Andor prózai munkái közül kiemelkedik a kor tipikus törtetőjét bemutató „Doktor Senki” (1918) című regénye. Az 1920-as évektől emigrációban él: a magyar és a német antifasiszta szellemi front egyik irányítója. Alapító tagja a Bécsi Magyar Újságnak; majd rangos berlini és moszkvai folyóiratok munkatársa. A felszabadulás után szatirikus hetilapunk, a „Ludas Matyi” első főszerkesztője. B. Á. GÁBOR ANDOR: PAI ,17, ANDER Határozatba menvén, hogy az ebédlő nem állhat üresen, tehát legalábbis egy asztalt és hat széket kell venni bele, elindultam a Teleki térre, ahol az ilyesmi a legalkalmasabban beszerezhető. Villamoson mentem, de már előtte egy sarokkal leszálltam, hogy olybá tűnjék, mint egy ártatlan járókelő, akit csak véletlenül visz arra az útja. Olvastam, hogy így kell tenni, Tömörkény István Lóvásár című novellájában. Általában igyekeztem ahhoz tartani magamat, amit ott kitűnő társunk mond, ő ismeri a néplelket és a nép: nép, a Teleki téren éppen úgy, mint Szögedön a Búza téren. Ártatlan arccal értem tehát a Teleki térre, igyekeztem elfogulatlan és kedélyes lenni, ami jórészben sikerült is, úgyhogy mire a bútorosokhoz értem, és megálltam az első bolt előtt, ezen szavakkal „ebédlőasztal és hat szék”: az árus rám se nézett, s csak úgy félfogról vetette oda: — Az attul függ, van-e vevőszándéka az úrnak. — Van — mondtam —, van. Ügy nézek ki, mint akinek nincs vevőszándéka? Ezt kérdeztem s hosszabb bocsánatkérő magyarázatot vártam. De a válasz röviden ez volt. — Úgy. — Mindegy. Mégis vevőszándékom van. — Milyen kell? — Jó. — Új? — Régi. — Régi nem jó. — Nem jó? Miért nem jó? — Mert régi. — De a régi olcsóbb legalább? — Nem. Drága. — Miért drága? — Mert régi. Ott álltam, és zavarban voltam, de ő a világért ki nem segített volna zavaromból. Nekem kellett fölvenni az elejtett fonalat : — Jól mehet maguknak. — Istennek hála. — Hogy a vevővel ilyen röviden ... — Asztal és hat szék? — Az. — Kell palaszander? — Pali — mondtam én. — Pala — mondta ő. — Pali — ismételtem makacson. — Akkor hagyjuk — felelte ő, és hozzákészült, hogy rágyújtson egy szivarra. Ügy tettem, mint aki menni akar. De mindjárt láttam, hogy baj lesz, ez a közönyös ember el enged menni. Megint kapitulálni kellett! — Na, jó lesz az is. — Mi? — kérdezte ő, vagyis azt akarta, hogy megalázzam magam és kimondjam az ő szavát. — Mi? — A palaszander. — Akkor tessék velem jönni a raktárba. A palizander-osztályhoz értünk. Megnéztem a bútort. — Ez régi? — Nem. Ez új. — Ez olcsó? — Nem. — Miért? — Mert új. — Az előbb azt mondta ... — Azt, azt, de ez pallaszander. A palaszanderbe megfordítva van. — Itt az új a régi? — Nem. Itt a régi nem új. Ott, a sötét pincében, vörös bútoroktól, fekete sötétségtől és zöld petróleumfüsttől körülvéve ez nagyon rejtélyesnek hangzott. Nem gondolkodtam rajta. Megkérdeztem a bútor árát. — Százhúsz. . . — Egy asztal és hat szék! Százhúsz forint? — Igen. Hat asztal és egy szék még drágább volna. Töltjük az időt. Láttam, hogy minden hiába. Megalkudtam százhúsz forintba (ezt csak azért mondom, hogy az „alkudni” igét használhassam), és mentünk vissza a boltba. — Hová parancsolja a nagyságos úr? Megmondtam a címemet, búcsúztam, de úgy észlelvén, hogy már nagyságos úr lettem, erre a kérdésre bátorodtam: — Mondja, miért olyan méregdrága ez a bútor? — Mert palaszander. Felhasználtam az alkalmat. — Pali. — Hagyja már, nagyságos úr — mondta a boltos, és barátságosan a vállamra tette a kezét. — Pala az nagyságos úr. A bútor: az pala. Aki megveszi, az Pali. KAJAN TIBOR KARIKATÜRAJA 29
