Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-02-04 / 3. szám
Magyar sportemberek a nagyvilágban Egy fiatal magyar kislány segítette a bajnoki címhez Ohio State női tőrvivócsapatát. — A már visszavonult bajnoknő, a második világháború utáni időszak legjobb kajakosa Bécsből küldött haza vándordíját, amelyet fiatalon elhunyt partnernője emlékére alapított. — Az egykori sokszoros válogatott Fradista labdarúgó ma is minden vasárnap kimegy Sydneyben a pályára. És így tovább. Fiatal, ma is versenyző sportolókról, visszavonult nagyságokról, külföldön élő magyar sportemberekről adunk hírt összeállításunkban __ KIVÁLÓ ERŐSÍTÉS Az elmúlt esztendőben nem kis meglepetésre az Ohio State University együttese nyerte az Egyesült Államok női tőrvívó csapatbajnokságát. A bajnoki címet védő Wayne State együttesét a döntőben 10—6-ra győzték le, és a sikerben a 19 éves Csaga Hoványi játszotta a főszerepet. „Magyar vívó segítségével a csúcson” — írta a Columbus Dispatch szalagcímében. A Svédországban élő diáklány elsősorban angol nyelvtudásának tökéletesítése érdekében utazott az Egyesült Államokba. Mivel azonban Stockholmban, a köztiszteletben álló, nagy tekintélynek örvendő Rerrich Béla mesteri irányításával nagyon megkedvelte a vívást, a tengerentúl sem akart elszakadni kedvenc sportjától. Rerrich Béla azután levélben ajánlotta be az Ohio State University vívóedzőjének, az ugyancsak magyar származású Charlotte Remenyíknek. Akadt ugyan még néhány nehézség, de végül sikerült megszerezni az induláshoz szükséges engedélyeket, így nyerte meg az Ohio State University együttese egy újabb Rerrich-tanítvány, a magyar Csaga Hoványi segítségével az Egyesült Államok 1983. évi női tőrvívó csapatbajnokságát. A BAJNOK 75 ÉVES A sikerekben és nagy egyéniségekben oly gazdag magyar vízilabdázásnak egyik kiemelkedő alakja: Sárkány Miklós. Pályafutása akár regénytéma is lehetne .. . Igaz, 1929. és 1939. között „csak” 53 alkalommal játszott a válogatottban, de saját statisztikája szerint mintegy 110 alkalommal ült a válogatott kispadján, bevetésre kész cserejátékosként, amolyan Jolly Jokerként, akire mindig lehetett számítani... És közben, tagja volt az 1932-es és 1936-os olimpiai bajnok csapatnak, ráadásul 1931-ben, 1934-ben és 1938-ban Európa-bajnok is lett, Sárkány Miklóst ma már elsősorban edzőként, szakvezetőként tiszteli a sportág apraja, nagyja. — Érdekes módon, már 1928- ban edzősködtem, vagyis éppen 20 éves voltam, amikor először dirigáltam, igaz, csak rövid ideig, a III. kerületi csapatot — emlékezett edzői pályafutásának kezdetére legutóbbi bécsi találkozásunkkor. — Komjádi Béla, az aranycsapat mestere akkor váltott egyesületet, én ugrottam be a helyére ... A bemutatkozás, no meg az akkori pólós szellem („színtiszta amatőrök voltunk, imádtuk a vízilabdát, szabad időnkben nemcsak együtt tréningeztünk, hanem a parton, a magánéletben is öszszetartottunk, jó barátok voltunk ...”) meghatározta későbbi karrierjét. Igaz, hogy még sokáig játszott, de saját sikereinél is többre értékeli edzői babérjait. — 1957-ig az Újpesti Torna Egylet trénere voltam, 11 év alatt 7 bajnoki címet nyertünk, 7-szer hódítottuk el a kupát. Az ötvenes évek második felében került Sárkány Miklós a Német Szövetségi Köztársaságba és az ottani pólós sikerek megalapozója lett. Wuppertalban, egy klubcsapatnál edzősködött, majd a válogatott irányítójává lépett elő. Már az 1960-as római olimpián 6. lett az NSZK együttese, 1972-ben pedig 4. helyet szereztek a házigazdák Münchenben, Sárkány dirigálásával. — 1974 óta nyugdíjban vagyok — azóta Bécsben élek — de ma is figyelemmel kísérem a világ vízilabdázását. örültem, amikor az NSZK-válogatott 1981-ben Splitben Európa-bajnok lett, ugyanis az aranyérmesek közül Roehle, Loeb, Otto, Stiefel és Stamm ifiként még nálam játszott ... Sárkány Miklós nemrég ünnepelte 75. születésnapját, de változatlanul fiatalos, jó kedélyű. Így búcsúztunk egymástól: viszontlátásra nyáron, a budapesti Tungsram Kupán. Mert azon ott kell lennie... Nélküle el sem kezdik ... VÁNDORDÍJ - BECSBŐL Bánfalvi Klára, a bécsi Kärtner Strasse ismert Olympia éttermének „háziasszonya” — bizonyára emlékeznek rá — rendkívüli sportpályafutást tudhat maga mögött: 1948-tól, a londoni olimpiától egészen az 1961-es poznani Európa-bajnokságig a világ egyik legkiválóbb kajakosnője volt. Áhhoz képest, hogy már a londoni premieren az előkelő 4. helyet szerezte meg az 500 méteres egyes verseny számban, nagyon sokáig kellett várnia az ötkarikás medálra: 1960-ban, a római játékokon Egresi Vilmával a kettesben lett bronzérmes, ők ketten ugyanezt a produkciót ismételték meg egy évvel később, és Bánfalvi Klára nemzetközi búcsúját jelentő poznani EB-n. A bronzpáros másik tagja, Egresi Vilma fiatalon elhunyt, de Bánfalvi Klára nem feledkezett meg egykori versenyzőtársáról. Emlékének adózva remekmívű trófeát ajánlott fel az utódok közül annak, aki a magyar bajnokságokon a női számokban a legeredményesebben szerepel. 1983- ban adták át először a vándordíját Povázsán Katalinnak, a győri Rába ETO válogatottjának, aki az egyes, a kettes és a négyes egységekben helyezést helyezésre halmozott. PÓLÓS - GENOVÁBAN Az elmúlt esztendő egyik nemzetközi kupasikerét a BVSC vízilabdacsapata aratta: bár erősen tartalékosán játszottak Gyarmati Dezső legényei, mégis másodikok lettek a Kupagyőztesek Európa Kupájában. A POSK Split elleni döntő felé vezető úton az olasz Del Montre Savona próbálta útját állni a vasutasoknak. A genovai elődöntő után a 49 esztendős, szakállas dr. Horváth Attilának saját bevallása szerint — egyik szeme sírt, a másik nevetett. Az ötvenes években vízilabdáztam odahaza, a későbbi sikerkapitány, Laky Károly csapatában — emlékezett. — 1956-ban kerültem Olaszországba, gyógyszerképviseletem van, de a vízilabdától nem szakadtam el: az élvonalhoz tartozó savonaiak vezetőségének vagyok tagja. Dr. Horváth Attila nemcsak egyszerűen megbecsült és elismert szakember Olaszországban, hanem az olasz—magyar pólós kapcsolatok egyik legenergetikusabb ápolója is. Jóformán nem telik el versenyszezon anélkül, hogy az ő közbenjárására ne utazna valamelyik magyar klubcsapat Itáliába és viszont. — Sok mindenben hasonlít a magyar és az olasz vízilabdázás, mégis akad mindig tanulnivaló egymástól. Örülök, hogy egyszerre két ország pólóssportját tudom segíteni ! VÁLOGATOTT - NYUGDÍJBAN Julius Polgár, azaz Polgár Gyula, a népszerű Drumi, aki 1932. és 1942. között 26 alkalommal szerepelt a magyar labdarúgó-válogatottban, s tagja volt az 1938-as párizsi világbajnokságon ezüstérmet nyert együttesnek, ma 71 évesen, nyugdíjasként Sydneyben él. Drumiról, a Ferencváros híres labdarúgójáról ezt olvasni a válogatottak könyvében: „A kitűnő alkatú, erős fizikumú Polgár a legsokoldalúbb magyar labdarúgók közé tartozott. Tulajdonképpen csatárnak indult, de Korányi I. lábtörése alkalmával (1933-ban az 1—0-ás olasz—magyar mérkőzésen) kiderült, hogy a védelem ben sokkal jobban érvényesülnek kiváló adottságai. Legkiválóbb teljesítményét 1940. december 1- én, a kétszeres világbajnok, Olaszország elleni 1—1-es mérkőzésen nyújtotta. Ekkor, mint középhátvéd, a világ legjobb középcsatárának tartott Piolát fogta, és a két ragyogó atléta párharca a magyar játékos teljes győzelmével végződött ...” És emlékezzünk arra is, hogy a Ferencváros akkor híres csapatával négyszer nyert bajnokságot. A második világháború után került Olaszországba, ahol edzősködött, majd 1957-ben vándorolt ki Sydneybe. Több csapat, köztük az ÄPIA és a St. George Budapest edzője volt. A régi időkre, saját pályafutására így emlékezett: „Áz edzések általában öt órakor kezdődtek, de mi már 26
