Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-12-22 / 25-26. szám

Középen Goldfinger Ernő, tőle jobbra Hofer Miklós, valamint munkatársai az új Nemzeti Színház makettjével FOTO: GABOR VIKTOR A Vlagyar Televízió bemutatta a fél év­­zázada Londonban élő építészről — a Brit Királyi Művészeti Akadémia egyetlen magyar származású tagjáról — Goldfinger Ernőről készített portréfilmjét. Ebből az alkalomból — építésügyi és város­­fejlesztési miniszterünk meghívására — a 82 éves mester Budapestre látogatott. Jelen lehettem azon a kötetlen, baráti han­gulatú beszélgetésen, amelyen Hofer Miklós Ybl-díjas építész és munkacsoportja bemutat­ták az új Nemzeti Színház makettjét Goldfin­ger Ernőnek. A portréfilm és a személyes ta­lálkozás „tapasztalatai” megegyeznek: köz­vetlen, jó humorú, határozott és racionális egyéniséget ismerhettem meg a nemzetközi hírű építész személyében. Goldfinger Ernő édesanyja szülővárosában, az erdélyi Szászrégenben töltötte gyermek­éveit. (100 esztendős édesanyjával ma is együtt él — Londonban). Édesapja bécsi ügy­véd volt. 1919-ig Budapesten járt iskolába, de a következő évben már Svájcban érettségizett. 1920-tól 1934-ig Párizsban, attól kezdve Lon­donban él. A húszas években beleveti magát a párizsi művészeti élet heves vitáiba (még egy avant­­garde filmben is szerepel) és ismeretséget köt a korszak számos jelentős építészével; Breuer Marcell-lel, Moholy Nagy-gyal, Le Corbusier­­vel. A Sorbonne-on fejezi be városépítészeti tanulmányait, Auguste Perret-1, a modern vasbeton-építészet nagy alkotóját tartja mes­terének. 1946-ban — a szintén magyar szár­mazású Pierre Vapo-val együtt — kezdemé­nyezi az Union International des Architects életrehívását. Az Elephant Castle nevű londoni városrész­ben valósul meg hatalmas beépítési koncep­ciója; az Egészségügyi Minisztérium épület­tömbje és az Odeon Filmszínház. Saját családi lakóházát a Willow Road-on (Hampstead) 1970-ben műemléknek nyilvánítják. „Alaprajzaiban az ötletek igényes építészi megfogalmazása, szerkesztéseiben alaposság és találékonyság, a formálásban az egzaktság, a markáns vasbeton plasztika kedvelése: ezek építészetének főbb vonásai” — írja Goldfinger Ernőnek szentelt monográfiájában Major Má­té akadémikus. Tisztelők, kollégák, tanítványok — többek között Mányoki László igazgató, Hofer Miklós és Láng Tivadar tervezők — veszik körül Goldfinger Ernőt a Középület-tervező Vál­lalat irodájában. Goldfinger Ernő Budapesten — Fiaim is építészek; hóbortosak, mint az apjuk — jegyzi meg önironikusan. — Egyikük egy hajón lakik, a Temzén. Lányom belsőépí­tész ... — ön milyen stílusirányzat követője? — kérdem. — A stílus, fiam — marhaság! — mondja, amúgy „pestiesen”. — En mindig konkrét fel­adatokat oldottam meg! — Gyermekkorában németül és magyarul beszélt, tanulmányait Franciaországban végez­te, felesége angol. Milyen nemzethez tartozó­nak vallja magát? — Angol építész vagyok. Igaz, a szigetor­szágban a „legeurópaibb” építésznek tekinte­nek és tudják rólam, hogy magyar származású vagyok. Goldfinger Ernő elhallgatja, hogy neki kö­szönhető: a hatvanas években az angol építé­szek szövetsége — Royal Institut of British Architects — és a magyar szövetség között létrejött egy megállapodás, amely lehetővé te­szi, hogy évente négy ifjú magyar építész dol­gozhasson Angliában. — Londoni tanulmányutam előestéjén — emlékezik Hofer Miklós—, még a miskolci TV- torony részletrajzain dolgoztam; másnap már a Westminster Bank előcsarnokának mennye­zetét szerkeszthettem. Feledhetetlenek azok a szombati délelőttök, amikor, az irodai munka befejeztével, Goldfinger Ernő beültetett Ro­ver kocsijába és vele tarthattam ellenőrizni az építkezéseket. Szakadatlanul mesélt; hol a György-korabeli paloták építészetéről, hol a Westminsterről vagy a Bedford Square-ról. Lebilincselő volt sokoldalú műveltsége, tájé­kozottsága. Már vagy három hónapja dolgoz­tam irodájában, amikor így szólt: „Gyertek el hozzám vasárnap délután a feleségeddel, olyankor érdekes emberek vannak nálam!” — Ezek az emlékezetes Willow Road-i délutánok (nem mondhatom, hogy teadélutánok, mert inkább whisky-t ittunk) afféle „művészeti szalon”-ok voltak. Tavaly ismét Ernő bácsi vendége lehettem. — folytatja Hofer Miklós. — Üjra beleülhet­tem az általa tervezett székbe és élvezhettem barátai, Max Ernst, Henry Moore alkotásait. Otthonában semmi sem változott, a hangulat is ugyanolyan volt, mint húsz esztendeje. Talán ez az időtlen korszerűség, ez az „örök modernség” Goldfinger Ernő legjellemzőbb vonása ... BALÁZS ADÁM

Next

/
Oldalképek
Tartalom