Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-12-22 / 25-26. szám
A királynék városa Veszprémnek — ma is megcsodált — arculata a barokk korban alakult ki. Girbe-gurba, dombnak fel- és hegynek levezető utcáinak hangulata megragadja a látogatót. Én igazán azokat a negyedeket szeretem, amelyeken a Svéd patak fut át. Hajdanában húsz vízimalom kelepeit a kanyargós patak partján. Akármelyik utcába fordulunk is, mindenütt a tizenhetedik század végi és copf homlokzatú házak köszöntenek ránk. A régmúltat az egykori domonkos rendi apácakolostor rom jai idézik, ahol IV. Béla lánya, Margit nevelkedett. És nem messze magasodik a város mai jelképe, az 1938-ban éPült Völgyhíd — a viadukt — a város belterületének kapuja, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a Várhegyre, a Séd völgyére, a városra. 1945 előtt csendes, halk szavú település volt Veszprém. Vármegyeháza, püspöki palota... A Plosszcr sétányon vasárnap délelőtt a korzó volt az attrakció. Itt sétáltak fel-le a megyeházi urak, írnokok, kereskedők feleségestül, a Várpalotáról belátogató tüzértisztek fehér kesztyűben és a híres-hírhedt „jutási őrmesterek”. A megyeszékhely, az iskolaváros, a katonai adminisztrációs centrum élte a maga álmos életét, a fejlődésért pedig alig-alig történt valami, jóllehet a város számos kiemelkedő egyéniséggel büszkélkedhetett. Itt született Rózsahegyi Márk zeneszerző, a csárdás megteremtője, Sziklay János újságíró, a Révay lexikon szerkesztője, Endrődy Sándor költő, Cholnoky Viktor író és öccse Jenő, a híres földrajztudós, s évtizedekig Veszprémben élt és alkotott Eötvös Károly író, politikus. A robbanásszerű fejlődés — amely ma is tart — 1945-ben kezdődött. Veszprém egyrészt izmosodó ipari város, másrészt művelődési központként is nő vezető szerepe. Az egykor alig húszezer lakosú Veszprémben ma hatvanezren laknak, de az ipari- és egyetemi város tovább vonzza a fiatalokat: még több és egyre több lakás kell. Az egykori Jutáson is új, nagy lakótelep épült. Olyan mint az ország más városában, a lakásokból azonban ellátni a Bakonyra, s az egykori katonai gyakorlótéren ma gyerckjátszótér van. De nemcsak ez a lakótelep épült fel, hanem épül, bővül a többi is. A hajdanvolt Plosszer sétányon túl, ahol alig négy évtizede szántóföldek kezdődtek, ott ma az új, az egyetemi városrész emelkedik, s itt létesült Magyarország egyik legfiatalabb, rangos felsőoktatási intézménye, a Nehézvagyipari Egyetem. Üj arculatot kapott a Petőfi- és a Dózsaváros, irodaházak és tudományos-művelődési intézmények épültek, így a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki- Kémiai Kutatóintézete, az Országos Oktatástechnikai Központ, a megyei művelődési ház, amelynek tervezése — egyesek szerint — nem a legjobban sikerült. A Várban kapott helyet az Államigazgatási Főiskola, a levéltár, a Magyar Tudományos Akadémia Körzeti Központja. És megkezdődött két nagyszabású rekonstrukció: a Petőfi Színházé meg a Váré. Néhány évtizede a nagyratörő tervek azzal számoltak, hogy Veszprém a Balatonig fog terjeszkedni. Ez — szerencsére — nem történt meg, de az igaz, hogy a város mindig is a Balaton díszes főkapuja volt, hiszen légvonalban mindössze tíz kilométerre van a tótól. Nyaranta tíz- és tízezrek ruccannak föl a partról Veszprémbe, s elsősorban a Várat keresik föl, amely egyetlen utcájával a budai várnegyedet idézi. A kép, amely a Völgy-hídról tárul elénk, a tizennyolcadik században, a barokk korban alakult ki. Fellner Jakab, korának kiváló építésze alkotta meg a legtöbb épületet, az ő művészete, tehetsége nyomta rá a bélyegét a bensőséges hangulatú Várra. Ö építette többek között a nagyszerű püspöki palotát, a püspöki alkamazottak házát, az agg papok házát, a Nagyszeminárium épületét (ma itt működik az Államigazgatási Főiskola). A nézelődő idegen — és bennszülött veszprémi — sosem tud betelni a látnivalókkal: az 1002-ben kiállított Pannonhalmi Alapítólevélben is megemlített Szent Mihály-székescgyházzal (az eredeti templomból csak néhány fal- és oszloptöredék maradt ránk), a tizedik ,-JmIP
