Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-02-04 / 3. szám
KORTÁRSUNK CZÓBEL A festő születésének 100. évfordulójára Czóbel Béla, a huszadik század első éveinek fenegyereke nyolc évvel ezelőtt is vígan festett, kiállított, reprezentált. „Nálam a festésnek — mondta — megszokott órái vannak. Rendszeresen dolgozom, akár egy hivatalnok.” Tegyük hozzá, hogy kerek 75 éven át szüntelen. 1902-ben Münchenben, 1903-ban Párizsban tanult, és már abban az évben kiállított. 1905- ben a Salon d’ Autumne-ban a Fauves — a Vadak — termében szerepelt, Matisse, Derain, Vlaminck és Marquet mellett. Hogy részt vett a Vadak következő évi tárlatán is, Braque keze írásával tanúsította. A nyarakat Nagybányán töltötte. Fauve-os képével forradalmat keltett. Itthon a Nyolcak csoportjának tagja. Az első világháború alatt Hollandiában dolgozott, sikerei voltak Amerikában, Londonba is meghívták kiállítani. 1939- ben költözött Szentendrére, a szentendrei festészet egyik kardinális pontjának tartjuk művészetét. Itt ismertem meg, 1952-ben, amikor kineveztek segédmúzeológusnak a helyi Ferenczy Károly Múzeumba. Czóbel akkor, hetvenéves korában is, biciklin közlekedett — tíz évvel később szerzett csak autóvezetői jogosítványt —, testi ereje hatalmas volt, szeretett kertészkedni. Kassák Lajos Jack London tengerészalakjaihoz hasonlította a szűkszavú festőt. Ha interjút kértek tőle csak némán szívta pipáját (a cikk mégis elkészült.) Cájgruhában — voltaképpen farmerban — járt élete végéig; ez a puritán magatartás korántsem hóbort. A századelő párizsi újítóinak, az École de Paris-nak szelleme tüntetett azzal, hogy a festő nem fülledt atelier-ben élő Wagner-sapkás, romantikus zseni. 1954-ben, a mező szélén megállítottam a kerékpározó Czóbelt, s minden ünnepélyesség nélkül meghívtam kiállítani. Húzódozott, hiszen akkoriban teljesen visszavonult. Megnyitónak régi professzoromat, Fülep Lajost kértem föl, aki jó barátja volt Czóbelnak, bár 1905 óta nem látták egymást. Megható volt a találkozásuk a vernissage-on. Aztán 1958 óta Pesten is lehetett már Czóbelnak kiállítása — Kassák írta az előszót —, a régi Kossuth-díja mellé újabb kitüntetéseket kapott, 1975-ben a legnagyobbat: még életében — jelenlétében — felavatták a szentendrei Czóbel Múzeumot. Mivel a Czóbel-stilust a műbarát azonnal felismeri, hajlamosak vagyunk életművét egyetlen korszaknak tekinteni. Pedig állandóan változott festészete. Pálfordulásai nem voltak, de a világos és a sötétebb ciklusok váltógazdagsága mindenkor tipikus volt. „Azt mondják, szűk a témám — nyilatkozta a festő —: intérieur, tájkép, figura. Lehet. Én minden egyes képnél, akár ugyanazokban a motívumokban is mindig új problémát találok.” Témáiról éppen azért kell beszélnünk, mert nála ezek annyira mellékesek. Képtárgyainak szűk a köre, nagyvonalú az előadás; ebben az építményben nincs oldalkápolna. Czóbel korai-kései munkássága óta jócskán változott a művészet, más nemzedék mást szeret, változik a gusztusunk. Egy valami konstans: az etika. És etikájában támadhatatlan Czóbel. Nem ismert megalkuvást: hajlíthatatlan volt, nem tett engedményt sem pénzért, sem dicsőségért, népszerűségért sem ... FRANK JÁNOS (A BUDAPEST CIMÜ FOLYÓIRAT NYOMÁN) 1 r í I í 16
