Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-12-22 / 25-26. szám
isztelt Érsek-püspök Ür! Kik azok a nevelők és püspök-elődök, akik formálták az ön életét, pályáját? — Nagyon messzire kell visszamenni, 1923—1924-re, amikor Adácsról három másik falusi gyerekkel nyáron forróságban, télen pedig sokszor hóviharban úttalan-utakon vasutas lámpával gyalog tettük meg az utat Vámosgyörökre, hogy onnan vonattal induljunk Gyöngyösre naponta, a polgári iskolába. Délután pedig ugyanúgy vissza. Hajnali fél ötkor kellett kelni, hogy beérjünk az iskolába. Délután 4 órakor értünk haza, utána jött a tanulás. Mivel pap akartam lenni már ministráns korom óta, a polgáriból a gimnáziumba szerettem volna átmenni. De ehhez a II. polgári után különbözeti vizsgát kellett tennem. S itt történt meg életem legjelentősebb fordulata, mert éppen ott volt a hittantanár is, Bánhegyi Béla. Hallotta a vizsga szép eredményét, s utána megkérdezte, hogy honnan jöttem? És akkor elmondtam előbb vázolt gyalogos túráimat, és ő felajánlotta, hogy szerez nekem lakást meg kosztot Gyöngyösön, és akkor jobban tudok tanulni. Így lettem én az 59 sorkosztos diákság egjjk tagja. Az unokák emlékezetére fel is sorolom, hol kaptam ingyen kosztot. Hétfőn özt>. Alpári Lajosné adott ebédet, kedden Schmoring László, szerdán Kemény János, csütörtökön Deseö Dénes, pénteken Szakkay Andor, szombaton Szabó Jágó, vasárnap pedig Visky Dezső. Vacsorát is adtak volna, azonban nem tudtam elmenni vacsorára, mert a hittantanár úr szerzett nekem diákokat, akiket instruáltam. Ebből kerestem a lakás és a reggeli díját. A hittantanárunk minden évben tavasszal és ősszel elvitte a Mária kongregáció diáktagjait kirándulásra, így történt ez 1927 június első napjaiban is. Esztergom, Győr, Pannonhalma, Veszprém, Székesfehérvár és a Balaton volt az irány. Amikor Esztergomba értünk, a diáksereget elvitte a híres Mala uszodába, velem pedig felment a Bazilikába. Éppen Csernoch prímás halála után széküresedés volt. Három óra tájt lehetett, amikor vége volt a kanonok zsolozsmájának és ott Halmos kanonok, rektor urat kérte, hogy vegyen fel kispapnak. A rektor szívesen vette a jelentkezést, mindjárt felvett, de enyhén figyelmeztetett: „aztán vissza ne menj Egerbe”. Megkaptam a ruhaszámot is, amely 115 volt. Egyik-másik zsebkendőmön még mindig ott ragyog az édesanyám által bevarrott 115-ös szám. Az érettségi után három társammal Serédi hercegprímás a Központi szemináriumba küldött, hogy ott folytassam az egyetemen, a teológián tanulmányaimat. A szemináriumban Tóth Tihamér volt a rektor. Kemény, szigorú elöljáró. Prédikációját öt éven át rendszeresen hallgattam. Ez vitt aztán rá, hogy amikor ő egyetemi pályatételt tűzött ki, melynek címe „Faulhaber bíboros müncheni érsek hitszónoki méltatása” (Hitler legkeményebb és legbátrabb ellenfele!), én is megpályáztam. Mivel egy másik társam is megpályázta, az egyetemi pályadíjat megosztották, 80—80 pengőt kaptunk érte az ünnepélyes egyetemi közgyűlésen. Abban az időben minden évben az országos Ösztöndíj Tanács pályázatot hirdetett a nagy világvárosokban levő egyetemekre, így Rómába is. Többen pályáztunk. Én az egyházjogi tanulmányokra pályáztam. A nyáron azonban megkaptam első dispozíciómat is. Serédi hercegprímás Budapestre a Regnumba nevezett ki hittantanárnak. Ekkor válaszút elé kerültem. Én az ösztöndíj mellett döntöttem. Rómában az Apollináris Egyetemen kiváló professzorok tanítottak (Robérti. Coussa, Lorrassa bíborosok lettek, Cipnotti professzor ma is él). Közelebbről csak egy püspökkel, illetve érsekkel találkoztam: Serédi hercegprímással, aki Rómából visszatértemkor berendelt az egyházmegyei hivatalba. Négy éven át nap mint nap találkoztam vele. Sokszor láttam gyötrődéseit és szenvedését is. — Az ön püspöki jelmondata „Pie Severus — Graviter Mitis” azaz „Szelídséggel párosult határozottság” mennyiben tükröződik ez az elv egyházjogászi és főpapi tevékenységében? — Ősrégi szokás, hogy a püspökök, amikor felszentelik őket, címert készíttetnek, melybe megfelelő motívumokat helyeztetnek el és jelmondatot választanak. Az én címeremből két nyitott könyv tekint felénk. Az egyik a Kódex, az Egyházi Törvénykönyv, a másik az Evangélium. Ez a két könyv az a két oszlop, az a két pillér, amelyre életem támaszkodik. A Kódex, a törvény, a fegyelem biztosítását célozza. Régi mondás; ,.Ubi societas, ibi ius” — ahol közösség van, akár egy családi közösség vagy bármilyen közösség, ott a szabály nélkülözhetetlen. A másik könyv az Evangélium. Krisztus szeretetének, az örömhírnek kisugárzását jelzi minden ember felé. Ha a püspöki jelmondatot röviden akarnám összefoglalni, akkor ezt mondanám : „Fegyelem és kegyelem”. . . Mind a két törvényre szükség van, mert a kegyelem a természetre épül. S bármelyik könyvet kiejtjük a kezünkből, akár a Törvénykönyvet, akár a Bibliát, akkor csonka lesz az életünk, s utunk szakadékokba torkollik. Jelmondatom értelme, hogy olyan ember akarok lenni, aki tud áldani, simogatni, de irányítani, feddni is, ha kell. És mindenekelőtt fáradhatatlanul munkálkodni az isteni küldetés nagy kegyelmében. — Idén emlékeztünk meg a magyar állam és a Vatikán megállapodásának 20. évfordulójáról. Hogyan vonná meg az eltelt két évtized mérlegét? — Az 1949. évi XX. törvénycikk 54. §-a az egyházat különválasztja az államtól. Ezzel közel ezeréves gyakorlat szűnt meg, s az egyház sok helyütt új helyzetbe került (Igaz, megmaradt 8 középiskolája és papnevelő intézete.) Ugyanez a törvény biztosítja a vallás szabad gyakorlásának jogát, amely lényegileg a kultusz-szabadság biztosítása. 1950. augusztus 30-án volt az első „Egyezmény” a Püspöki Kar és a Magyar Kormány között — mivel akkor még a Szentszékkel nem volt kapcsolat. A Kormány államsegélyt adott, de bizonyos egyházi állások betöltésénél megkívánja az előzetes hozzájárulást vagy tanácskikérést. Ugyancsak törvény szabályozta 1957-ben a fakultatív hitoktatást. Közben XXIII. János pápa meghirdette a II. Vatikáni Zsinatot. 1962-ben volt az első ülésszak, amelyen a magyar püspökök is megjelentek Rómában a Zsinaton a világ színe előtt. Bizonyára ekkor érlelődött meg, hogy az a híd, amely Rómát és Budapestet közel ezer éve összekötötte ismét helyreálljon. Így jött létre 1964. szeptember 15-én Agostino Casaroli prelátus és Pranter József ÁEH-elnök aláírásával a részleges Megállapodás jegyzőkönyve, amely végeredményben három kérdést tisztáz: 1. A püspöki székek betöltésének a módja, melyhez minden esetben szükséges az állam előzetes hozzájárulása. 2. Az állami eskü letételének módja. 3. A római Pápai Intézet újbóli megnyitása. Különösen az első és harmadik kérdés nagyon fontos. Az üres püspöki székeket folyamatosan betöltötték, és oda jutottunk, hogy ma már minden egyházmegye élén megyéspüspök, ill. érsek áll, és az esztergomi érsekség élén is bíboros, prímás van. Igen fontosnak tartom a Pápai Magyar Intézet fennállását és annak működését. 20 év alatt évente 8 fiatal pap végezhetett ott magasabb teológiai, egyházzenei tanulmányokat. Ha röviden akarnám jellemezni az 1964. évi részleges Megállapodást, akkor azt mondhatnám, hogy a háború által felrobbantott híd a Vatikán és a Magyar Állam között ismét helyreállt és ezen a hídon évenként hol Budapestről mennek Rómába, hol Rómából jönnek ide. Ezt a kapcsolatot a kölcsönös tisztelet és megbecsülés, egymás meghallgatása és az őszinte dialógus szelleme hatja át, amely igen pozitív és mások számára is példamutató. Ennek a Megállapodásnak vannak további örvendetes fejlődési szakaszai is. 1971-től a városi plébániák betöltéséhez nem szükséges előzetes hozzájárulás, hanem elégséges csak a jelölt bejelentése a püspök részéről, és amennyiben két héten belül nem történik vétó, akkor az illető kinevezhető. 1975-től a templomi katechezis zavartalanul működik. A legfrissebb engedmény, hogy ahol a templom nem fűthető, ill. egészséges, világos hi'toktatóteirem nem alakítható ki, ott az ÁEH előzetes hozzájárulásával a püspök megengedheti a plébánián is a hitoktatást. Ugyanennek a vatikáni részleges megállapodásnak továbbfejlesztése, hogy az egyház most már szociális-karitatív tevékenységet is kifejthet. Így jött létre a XXIIÍ. János pápáról elnevezett Idősek és Nyugdíjasok Szeretetotthona; majd a vakok. nagyothallók és mozgássérültek Batthyány téri otthona és most készül Ipoly tölgyesen a szellemi fogyatékosok számára egy modern otthon. örvendetes újítás a Leányfalui Lelkigyakorlatos Ház felállítása, amely módot nyújt arra, hogy itt hetenként 30—33 személy bensőséges elmélyedésben vegyen részt. A magyar egyház és az állam békés egymás mellett élését nagyban előmozdította Kádár János első titkár úr 1977 július elején tett látogatása VI. Pál pápánál, Casaroli bíboros látogatása Budapesten a Szent Gellértjubileum alkalmából és legújabban november végén Miklós Imre ÁEH-elnök, államtitkár látogatása II. János Pál pápánál. Rájöttünk arra, hogy a totális konfrontáció és totális konformizmus mellett — mint Lukács József filozófus megírta — van a „Tertium datur”. Vagyis a harmadik út: az elvi világnézeti különbségek tiszteletben tartása mellett a közjó érdekében való munka és az egyház autonómiájának biztosítása. — Az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének tagjaként „hivatalból” is foglalkozik a külföldön élő magyarok segítésével. Milyen feladatokat tart fontosnak ebben a munkában? — Az Anyanyelvi Konferencia Védnöksége 1970 augusztus első forró hetében született meg Debrecenben az egyetem szűk padjaiban. Jövőre ünnepli sikeres fennállásának 15 éves fordulóját. Hiányolom az itthoni Anyanyelvi Konferencián a külföldön élő katolikus nevelők, egyházi személyek jelenlétét. Vitathatatlan, hogy elsősorban a templom, a kultusz helye az, amely még külhonban az anyanyelvet őrzi, de csak addig, míg a pap, aki ott van, tud magyarul. Azonban előbbutóbb elöregszenek a papok és nem lesz, aki a magyar nyelvet tovább tanítsa. Tehát arra kellene törekedni, hogy a külföldön élő magyar katolikus lelkészek és az itteni anyaegyház között szorosabb legyen a kapcsolat és ne csak a templomban, hanem azon kívül is a nemzeti tudatot, a származástudatot és a hagyományokat ápolják. A nemzet nagyjairól jó lenne rövid kis angol vagy francia nyelvű összesítést kiadni, amely ismertetné a magyar nemzet eddigi kiválóságait, akik világhírre tettek szert. A Himnusz és a Szózat nagyon a szívembe markol. Örülök annak, hogy lemezen is megjelentek és kaphatók. — Karácsonyhoz közeledvén, a szeretet ünnepén — felhasználva lapunk nyilvánosságát — mit üzen a határokon túl élő honfitársainknak? — A csillogó karácsonyfa mellett csillogó szemű gyermekek között a felnőttek szemei is megtelnek örömkönnyekkel. Mi az a kimondhatatlan érzés, amely fojtogatja ilyenkor az embereket kivétel nélkül? Karácsony éjszakáján a világtörténelem legtitokzatosabb, de egyúttal a legmagasztosabb eseményét ünnepeljük: a Fiúisten emberré lett. Karácsony szent titka, akár tudomást szerzünk róla, akár nem, ez: „. . . és az Ige testté lett és miköztünk lakozott . ..” (Jn 1, 14). Annak emléknapját ünnepeljük, hogy az Isten Fia lehajolt az emberekhez. Azon az első szent éjszakán, amikor Betlehemben megszületett, vállalta az emberi sorsot, hogy érettünk szenvedhessen, meghalhasson és kereszthalálával megváltson minket. Egymilliárd keresztény ünnepel ma szerte a kerek világon. De azok is, akik távol állnak, karácsonyfát állítanak és akaratlanul is hódolnak Krisztus előtt, aki -valóságos Isten és valóságos ember, aki feltámadása óta velünk van a világ végezetéig. Ezekkel a gondolatokkal kívánok a szélrózsa minden irányába szétszóródott összes magyar testvéremnek nagyon boldog, szentkarácsonyi ünnepeket és a világ végi, apokaliptikus rémektől, az atomháború szörnyű fenyegetésétől mentes, félelemmentes boldog új esztendőt! — lintner — 10
