Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-12-22 / 25-26. szám
Békességet! 1984 karácsony. Békés, ünnepi hangulat Budapesten. Ilyenkor indulnak útnak az üdvözlőkártyák, levelezőlapok. A feladó életjelt ad és közli: szeretettel gondol a címzettre, sok boldogságot kíván. Ezt az írást én is életjelnek szánom. Barátaimnak, ismerőseimnek üzenem általa, hogy vagyok és boldogságot remélek a jóakaratú embereknek. Mostanában sokan érzik úgy, mintha beomlott tárnából, elsüllyedt tengeralattjáróból kopognának ki valakinek, reménytelenül, aki már nincs. A sötétlő, szennyes vizek partjáról, füstködtől elszorult lélegzettel néznek fel a baljós egekre, ahonnan csillagháborús borzalmak fenyegetnek. A tudomány minden új lépése növeli az emberek szorongását. Olvastam valahol, hogy az értelem, amelynek fő eszköze a tudomány: mindig pesszimista. Az akarat pedig, amelynek médiuma a politika, általában optimista. A gondolat első telét igazolják a .mindennapok tapasztalatai. A legszebb tudományos felfedezések is fegyverré válnak a szembenálló hatalmak kezében, és már-már a politika is kezdi elveszíteni reményét. Ahogy az egyszerű emberek mindenütt a földön, én is gyűlölöm a háború gondolatát. Az első világháború idején születtem, családom férfitagjait megritkították az ütközetek. Volt, akit egész életére megnyomorítottak a fegyverek. A hátországot megkínozta a termőföldek pusztulása, az éhezés. Legszebb férfikoromra úgy zuhant a második világháború, mint egy légibomba. Évekre elszakított szeretteimtől, családom nagyrésze elpusztult, szétszóródott. Akik megmaradtunk, egyszál ruhában kezdtük újra az életet. Négy évtized telt el azóta és „él nemzet e hazán”, van családom, gyermekeim, unokáim. És tudjuk, hogy egy új világháború elpusztítaná az emberiséget. A mi politikai akaratunk optimista. Hisszük, hogy a fegyverkezési hajsza megállítható, a kölcsönös biztonság elismerése alapján. Nem kedveljük az elrettentés egyensúlya alapján létrejött állapotot, igazi békét szeretnénk — a fegyverzetek alacsonyabb szintjén — kölcsönös érintkezéssel, versengéssel a gazdasági, a szellemi életben, a sportpályákon. Jó lenne, ha milliók utazhatnának, megismerni más népek, nemzetek életét, mindennapját. Optimisták vagyunk, mert emlékszünk arra, hogy a most szembenálló nagyhatalmak fegyverbarátok voltak és vállvetve harcoltak a fasizmus réme ellen. Nemrég borzongott bele a világ Indira Gandhi elvesztésébe. Régi Írásaim böngészve került elő egy feljegyzésem 1966-ból. Ide iktatom: „... Rövid ideje annak, hogy szabályos háborút vívott két szomszédos ország, India és Pakisztán, halottak ezerszámra a frontokon. Égig csapó soviniszta szenvedélyek. És most? Koszigin segítségével — miközben a világ szinte mindegyik sajtóügynöksége kudarcot jósol — szembeszállva a fekete reménytelenséggel: tárgyalások és megegyezés. Az aláíró felek: az óriási termetű Ajub khán és vele szemben az apró termetű — két trombózisból alig lábadozó — Sasztri, Nehru utódja. Aztán a békeokmány aláírása, a bankett és Sasztri szívrohama, halála. Koporsóját a tegnapi ellenség, a mai tárgyalópartner Ajub khán vitte a vállán a repülőgépig. Mint egy görög sorstragédia. A kegyelet erősebb lehet, mint az elvakult élő szenvedélyek ...” Micsoda helyzetből vághatja ki magát az emberiség, ha megvan a kölcsönös jó szándék, az akarat a tisztességes megegyezésre! 1984 karácsonya Budapesten. Békességet a magyaroknak, békességet a föld minden jóakaratú emberének! SZÁNTÓ MIKLÓS FOTO: MTI t
