Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-11-24 / 24. szám
Budapesten született 1931-ben és meghalt 1972-ben úgy, hogy még azt sem kérdezhették meg tőle: milyen izmushoz, milyen művészeti iskolához, irányzathoz tartozik ő...? Kondort egy ideig nem „kellett” ismerni, nem „illett” szeretni, de a hatvanas évek eleje óta érdemes volt tudni róla. Érteni még ma is csupán kevesek értik. Nagyszabású és nagyhatású életművét állította ki a Magyar Nemzeti Galéria, s hozzá egy jelentős katalógust is nyilvánosság elé segített. Munkáinak azonban korántsem teljes köre az, amely a tárlaton mutogatható: könyvillusztrációi, verskötetei, fényképei, „titokzatos” fémszerkezetei - csakúgy mint képei — szinte egyenként is hordozzák azt a váteszi magatartást, melyet kortársai még ismerhettek. Józanság és ráció sugárzik vásznairól, éltető kétely a művészsorsról, az ember föladatáról ... Kondor a hatvanas évek nagy - és jelentéktelen köznapi eseményei között figyelte a világ működését, aggódott az ember sorsáért, kutatta az egyéni boldogság lehetőségeit. Ezt a kort — talán világszerte — az elbizonytalanodott világérzés, a „fölöslegesség-élmény", a világrészeket meghódító elidegenedés is jellemezte. Kondor is a magány távolából figyelt, ám ő tán épp ezért láthatta jobban a hidegháború, a „gépkorszak” torzulásait . .. Amit hátrahagyott, abból árad a tudás és a tapasztalat, s az emberi lét fenyegetettsége árnyékában is „boldogság-töredékeket”, bátorító embereszményeket fogalmazott meg. Róla, az alkotóról kortársi visszaemlékezések, müvésze'történeti értékelések jelentek meg, s még fognak is, hisz szellemi hagyatéka ma még korántsem föltárt. Művészetére leginkább Barcsay Jenő és Koffán Károly hatott saját vallomása szerint. 1956 és 1960 között több hazai és külföldi kiállításon mutatkozhatott be. Alkotásait az emberi és a szépészeti értékek összhangja, az irónia, a kesernyés gúny és öngúny, a „humánus gesztus” jellemzi. Bizarr maskarák, irdatlan gépszörnyek, robusztus monstrumok fenyegetik a pálcikavékony apró emberfajzatokat: ellentétes erők állnak szemben festményein, rajzain; a megkísérlések lélektanát rajzolja meg, biblikus témákat és modern apokalipszist, a dölyfös nagyok és az esendő kicsik egyenlőtlen küzdelmét. Ám mindvégig ott húzódik szándéka mélyén a remény veleszületett bizalma: a jó legyőzheti a rosszat...! Bukása árán, megsemmisülésével, esendő megalkuvással, de mégis legyőzheti. Kormagyarázatokat fest és rajzol, olykor az antik drámák és a bibliai próféciák hangján, máskor a tehetetlen élcelődés tónusával. Sok-sok képén megjelenő Kardos Angyal-a a korával vitatkozón szembenéző, fölötte kíméletesen ítélkező ember ikonikus (képes) formája. Talán az utolsó ikonfestő mester önarcképe is egyben, esendő, elbukó, de sorsát és küldetését vállaló jelkép, igazságot kereső és sebezhető, nemes példáját mutató és rendet teremtő figura ... „Jelet hagyni, hogy voltunk és elbuktunk, de lényükben és e jelekben a magyarázat...” — írja. Ennyi volt reménye, ilyen volt belátása — s most már végképp az utókoré a feladat: eligazodni a jelek erdejében, utat találni az értékek között, utat Kondor Béla jobb megismerése, teljesebb megértése felé is ... A. GERGELY ANDRÁS 1. Őrangyal 2. Kolostoralapítás II. 3. Angyal a város fölött 4. Géprepülés géniusza 5. Liberius 6. Szerb pap FOTÓ: BOKOR ZSUZSA — ARTFOTÖ 25
