Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-11-24 / 24. szám
I i SAJTOnjKOR Huszármúzeum a sárvári Nádasdy-várban — Hogyan hirdetett igét az IGE? — Egy 50 éves folyóirat Élet és Tudomány Értékes, több mint hatszáz darabból álló műtárgygyűjteménnyel gazdagodott tavaly a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum. Az ereklyék, az egykori Nádasdy huszárezred tárgyi emlékei, amelyek a magyar történelem, ezen belül a nemzeti hadtörténet vonatkozásában egyaránt jelentősek, külföldről érkeztek haza. Azokat a második világháború vihara sodorta Ausztriába, s mostanáig magánszemélyek őrizték Bécsben. Abban pedig, hogy a névadó huszárezred relikviái visszakerültek a névadó család múzeumába, a Nádasdy család és a Nádasdy huszárezred még élő tagjainak kölcsönös szándéka jutott kifejezésre. Minderről a lap 39. száma „Huszárereklyék Sárváron — A Nádasdy ezred emlékezete” címekkel dr. Söptei Istvánnak, a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatójának cikkében számol be az olvasóknak. Az írás történelmi, hadtörténeti része gazdag és érdekes dokumentumanyaggal eleveníti fel „a magyar huszársáp és a Nádasdyak, valamint a Nádasdy huszárezred múltjának dicső lapjait”. A legöregebb forrás szerint Mátyás király híres seregének könnyűlovasságát már huszárságnak nevezték, Nádasdy Tamás pedig — 1554-től Magyarország nádora, hivatali kötelességből és hazaszeretetből is példát mutatva — huszárcsapatával a török elleni harcban számos hőstettet hajtott végre. A Nádasdy huszárezred katonái a XVIII. században Euróoa véres csatamezőin harcoltak hősiesen, s Mária Terézia a nevét viselő rend nagy keresztjével elsőként Nádasdy Ferencet (1708—1783), az ezred tulajdonosát — Nádasdy Ferenc országbíró, a bécsi udvar politikája ellen szerveződő Wesselényi-féle összeesküvés egyik halálra ítélt, kivégzett vezetőiének unokáját — tüntette ki a hétéves háborúban tanúsított hősi helytállásáért. A Nádasdy huszárezred a múlt század derekán a magyar szabadságharcban is részt vett, s az eevkori hadi krónika arról tanúskodik, hogy a magyar származású tisztikar nagy többsége és a legénység mindvégig kitartott a magyar szabadság ügye mellett. A szabadságharc bukását követően a huszárezredet újjászervezték. s az a császári, majd a K. u.. K. hadsereg részeként — nem csekély vérveszteséget szenvedve — végigharcolta az első világháborút, majd a magyar királyi hadsereg megszervezése után mint a 3. számú Nádasdy Ferenc huszárezred tevékenykedett a második világháború végéig. A szerző — a hazatért gyűjteményt ismertetve — különösen értékesnek minősíti az egykori ezredtulajdonosok és ezredparancsnokok, a lovasteljesítményükkel kitűnt huszárok olajportréit, továbbá azokat az akvarelleket, amelyek a huszárezred XVIII.— XIX. századból való egyenruházatát ábrázolják. Gazdagnak mondja az evőeszköz-gyűjteményt, amelylyel egykor a tiszti étkezdében terítettek, szépnek az ezüstserlegeket, amelyeket az ezred tagjai különböző versenyeken nyertek. Végül az adományozókról, az adományokról és a múzeum törekvéseiről szólva ezeket fogalmazza meg ... Nemrég hazakerült a Hadik huszárezred emlékanyaga, de a Nádasdy huszárezred történelmi tárgyainak és dokumentumainak egy részét továbbra is magánszemélyek őrizték. Ugyanekkor a Nádasdy család több tagja által aláírt levélben a következők olvashatók : „ ... kérjük és javasoljuk, hogy ezek az értéktárgyak... a sárvári Nádasdy Múzeumnak, mint a névadó család múzeumának adassanak át, s így minden érdeklődő rendelkezésére álljanak”. — Ez volt a Nádasdy huszárok hagyatéka hazatérésének előzménye. Az értékes anyag egyik dísze lesz a Sárvárott létesülő huszármúzeumnak, melynek az említetteken kívül részét képezi a K. u. K. 5-ös Radetzky és a 11-es Ferdinánd bolgár cár huszárezredének relikviái is. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének gondozásában szerény terjedelmű kis kötet jelent meg nemrégiben. M. Pásztor József monográfiája az IGE, teljes nevén az Írók Gazdasági Egyesületének történetéről, különös tekintettel az 1932 és 1936 között megrendezett IGE-íróhetek krónikájára. Ezzel csaknem egyidőben a Magyar írók Szövetsége emléktáblát helyezett el, avatott föl a margitszigeti Nagyszállóban, az IGE egyik legnagyobb antifasiszta demonstrációja, a margitszigeti IGE-íróhét ötvenedik évfordulóján. A két esemény hátterét a hetilap 37. számában „Aztán lön az IGE” címmel Major Ottó cikke világítja meg, hangsúlyozva: az IGE fontos szerepet töltött be a német hódítással szembeforduló hazai szellemi ellenállásban. Az írás az IGE történetéről, célkitűzéseiről, vezető személyiségeiről szólva a következőket eleveníti fel... 1932-ben alakult meg az írók gazdasági és szellemi érdekvédelmének képviseletére, tevékenysége 1944 tavaszán, Magyarország német megszállásakor szűnt meg. Megalakulását Pakots József polgári demokrata politikus, Rassay Károly Nemzeti Szabadelvű Pártjának országgyűlési és fővárosi törvényhatósági képviselője kezdeményezte, aki mögött a hazai szabadkőművesség állt. Az IGE alakuló közgyűlésén Pakots Józsefet választotta elnökévé, főtitkáraivá pedig Lambrecht Kálmánt, a nemzetközi hírű őslénytantudóst és Supka Gézát, az egykori Literatúra című folyóirat főszerkesztőjét, a magyar progresszió nagy és tiszta alakját. Az IGE már két évvel megalakulása után ötszáznegyven tagot tömörített soraiban. Közöttük voltak a magvar irodalom legjelesebbjei, Móricz Zsigmond, József Attila, Schöpflin Aladár, Kárpáti Aurél, Tamási Áron és Berda József is, munkájába az évek során olyan közíró politikusok is bekapcsolódtak, mint Ugrón Gábor és Bajcsy-Zsilinszky Endre. Az IGE első, 1932-es balatoni íróhetét a hivatalos Magyarország részéről még a kultuszminiszter, Karafiáth Jenő nyitotta meg, a következőn, az 1933-as lillafüredi íróhéten a hivatalos Magyarország már csak megyei szinten képviseltette magát. Nyilvánvalóan azért — jegyzi meg a szerző —, mert Gömbös Gyula miniszterelnök, aki az elsők között üdvözölte a hatalomra jutott Hitlert, rossz néven vette Pakots József parlamenti beszédét, amelyben — egy hónappal az íróhét előtt — a náci könyvégetés ellen tiltakozott. E lillafüredi íróhét jelentőségét az adja meg, hogy résztvevői „kifejezésre juttatták a nép felemelkedésére, az ezt szolgáló irodalom egységére, az »urbánusnépi« szakadás megszüntetésére irányuló törekvéseket, ésazta határozott álláspontot, hogy nem engedik kirekeszteni soraikból azokat, akiket a faji diszkrimináció a magyar szellemi életből kiűzni igyekezett.” Major Ottó a cikk befejező részében ezeket fogalmazza meg: az IGE történetének néhány epizódja talán érzékelteti, hogy olyan feledésbe merült szellemi hagyományról van szó, amelyet nem csak feltárnunk érdemes, hanem vállalnunk is kell; remélhető, hogy az eddigit további kutatómunka követi, s a megírandó nagymonográfia megjelentetésére majd valamelyik kiadónk vállalkozik. KORTARS Ötven éve jelent meg a Válasz első száma. A folyóirat történetéről a Magyar Televízió nemrégiben kerekasztal-beszélgetést sugárzott, a Kortárs 10. száma ennek stilizált változatát közli. A Válasz történetéről — Lator László kérdéseire felelve — Illyés Gyula, Vas István, Keresztury Dezső, Sőtér István, Fodor András, Orosz László és Lakatos István mondták el emlékeiket. A tények tanúsága szerint a Válasznak két élete volt, az egyik 1934-től 1938-ig, a másik 1946-tól 1949-ig tartott. A folyóiratot Németh László alapította Debrecenben, Gulyás Pál és Fülep Lajos társaságában, országos politikai és irodalompolitikai célkitűzéssel. 1935 nyarán Sárközi György lett a folyóirat szerkesztője. A Válasz írásai a magyar társadalom égető gondjait feszegették, a birtokmegoszlás, a földreform, az egyke, az örökösödés kérdéseit elemezték. A folyóirat körül szerveződött meg a Márciusi Front, amelynek tizenkét pontból álló, földreformot, demokratikus jogokat követelő kiáltványát több munkatárs is aláírta. Később, egyrészt a belső torzsalkodások és az anyagi gondok, másrészt a hatalom erőszakos zaklatásai és a Márciusi Front szervezői ellen indított per miatt a Válasz megszűnt. A második Választ Illyés Gyula jegyezte, de voltaképpen Sárközi Márta — Molnár Ferenc leánya, Sárközi György özvegye —, szerkesztette, adta ki. Ez a folyóirat a megváltozott világban, a medrét kereső-tágító hazai társadalomban európai fórum kívánt lenni. Erről a kerekasztal-beszélgetésben Keresztury Dezső a következőket mondja: „ ... Ha valaki a második Válasz eszmei portréját akarja megrajzolni, akkor a fő vonásokat Bibó István tanulmányaiból kell kiolvasnia; ezek egyszerre voltak európaiak és magyarok”. Végül is a Válasznak az ötvenes évek kultúrpolitikája miatt kellett megszűnnie. Négy évfolyamának számai azonban nem hagynak kétséget a folyóirat súlya, jelentősége 15
