Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-11-24 / 24. szám
Politikus pályák SZAKASITS ÁRPÁD ÉS KÉTHLY ANNA A Társadalmi Szemle sorozatát közreadó kötet két fölényes tényismerettel és mély beleérzéssel megírt portréjával Strassenreiter Erzsébet nemcsak a két nagyformátumú politikust, Kéthly Annát és Szakasits Árpádot idézi fel, hanem rajtuk keresztül a magyar szervezett munkásság mozgalmának e századi történetét is. Egy volt az indításuk, majd évtizedeken keresztül egy vágányon haladtak, hogy a történelmi fordulón útjuk elváljon és végül ellenpóluson kössön ki és fejeződjön be. Kéthlyben és Szakasitsban, életükben és sorsukban megtestesült a magyar szociáldemokraták kétféle történelmi döntése és útválasztása. Szinte egykorúak voltak: Kéthly 1889-es, Szakasits 1888-as évjárat. Mindketten, szinte gyerekemberként, egy életre eljegyezték magukat a mozgalommal; indító és mindhalálig meghatározó erejű elkötelezettségük és szenvedélyüké munkásművelődés ösztönzése volt. Portrétistája így jellemzi Kéthlyt: „Egész tevékenysége során óriási szerepet, szinte mágikus hatást tulajdonított a felvilágosító könyveknek, a szó és az írás erejének.” Szakasitsnál, ugyanez a „mágikus hatás” munkált, amikor 15 évesen az ifjúmunkások szervezetébe jelentkezett: „Beléptem a Szabadság Munkásképző Egyletbe, megválasztottak könyvtárosnak és azóta mindig funkciót viselő ember vagyok.” (1947-ben, 44 évvel később mondta ezt Szakasits.) Kéthly életét és tevékenységét emellett a nőmozgalom is meghatározta. Oroszlánrésze volt abban, hogy a szociáldemokrata pártban polgárjogot nyert és külön szervezetbe is tömörült a nőmozgalom. A másik terület, ahol emlékezetes, bátor fellépéseivel kiemelkedett, a parlament, amelynek 1922-től 1944-ig képviselője volt. Kéthly több mint két évtizedes képviselősége idején csaknem ezerszer .szólalt fel, és beszédeinek színvonala, szenvedélyessége és szókimondása sokszor még az ellenfeleket is elismerésre késztette. Talán ezek a sikeres parlamenti fellépések is erősítették az illúzióit, amelyekkel a polgári demokrácia lehetőségeit szemlélte és a mozgalmon belül az antikommunista beállítottságú, reformista vonal egyik vezető képviselőjévé tették: a „törvényes kereteken” sohasem tudott vagy akart túllépni, nem vállalta a népfrontos összefogást — különösen nem a szövetséget a kommunistákkal — még kevésbé az aktív részvételt az ellenállási mozgalomban. Még az 1944. évi összeomlás perceiben sem. Vidéken, minden tevékenységtől visszahúzódva várta ki a felszabadulást. Más volt Szakasits pályája az 1919-et követő negyedszázadban. A húszas években a szociáldemokrata párt vezetőségének tagjaként az MSZDP hivatalos vonalát képviselte és megnyilatkozásaiban nem ritkán hevesen polemizált a kommunistákkal. De: „Írásaiban és beszédeiben már ekkor fel-feltört — írja Kende János — a hatóság által toleráltnál baloldalibb hang, s ezért több ízben bíróság elé kerül. Talán ez is az oka annak, hogy nem tud beilleszkedni az MSZDP peyeri vezetésébe.” A harmincas évek, a fasizmus előretörése fokozatosan tolja balra az egységpolitika, a kommunistákkal való szót értés felé Szakasits Árpádot, aki előbb az MSZDP főtitkáraként, majd a Népszava főszerkesztőjeként az antifasiszta ellenállás és a függetlenségi harc táborának meghatározó egyénisége lett. A mindennapos mozgalmi munka, a színvonalas és harcos szerkesztői és újságírói tettek mellett korszakos demonstráció volt a Népszavának általa szerkesztett, híres 1941. karácsonyi száma, a „testet öltött népfrontpolitika”, melyben a kommunista Kállai Gyulától a progresszívvá nőtt konzervatív Szekfü Gyuláig minden antifasiszta és németellenes erő hitet tehetett a magyar szabadságmozgalom mellett. Innen már nyílegyenesen vezetett az útja az ellenállási mozgalom vezérkarába: az ország német megszállása után, az illegalitásban kezdeményező szerep, illetve intéző bizottsági elnökség a Magyar Frontban, aktív részvétel az 1944. októberi kiugrási kísérlet politikaitömegmozgalmi alátámasztásában, majd a kommunistákkal való együttműködés, a munkásegység történelmi okmányának aláírása. (Kéthly Anna ellenezte a két munkáspárt egységmegállapodását.) A felszabadulás utáni években ért Szakasits Árpád pályája csúcspontra, politikusi tevékenysége és munkásvezetői talentuma — ekkor teljesedett ki. Múltja, helyesnek bizonyult politikai orientációja, vonzó egyénisége, a munkástömegek körében kivívott tekintélye nyomán ő lett az újjáéledő SZDP vitathatatlan vezetője. A Szakasits nevével fémjelzett, a két munkáspárt szoros együttműködésén és a szakszervezeti mozgalom egységén alapuló politikának nagy része van a népi demokratikus fejlődés sikereiben. És mikor a párton belül kiéleződtek az ellentétek a kommunistákkal együtthaladó illetve a polgári pártokkal, erőkkel szövetséget kereső tábor között, Szakasits újra és újra a munkásmozgalom nagy tanulságára: a testvérharcnak a reakciót szolgáló következményeire emlékeztetve a maga nagy tekintélyével döntően járult hozzá a baloldali szárny felülkerekedéséhez. Eközben sohasem titkolta, hogy szerinte a baloldali SZDP, együttműködve ugyan a kommunista párttal, de önálló pártként jobban szolgálhatja a szocializmusért folyó harcot. Amikor azonban, nem utolsósorban a hidegháborús szelek fújdogálása, a nemzetközi reakciónak a kelet-európai társadalmi változások visszafordítására irányuló erőfeszítése ellensúlyozására és természetesen a szocialista fejlődés meggyorsítására az egyesülés napirendre került, ezt Szakasits Árpád szíwel-lélekkel vállalta. A politikai értékelésen túl érdemes itt felidézni „Szakit”, e forradalmas kornak népszerű, kedvelt tömegemberét is. Portrétistája, a fiatalabb korosztályhoz tartozó Kende János így rajzolta fel: „Szakasits szónoklatai (mert ezek nem beszédek, hanem szónoklatok voltak) cirkalmasnak, régiesnek tűntek . . . Ha valahol az előadói emelvényre lépett, nemcsak érveivel, hanem zengő, dallamos hangjával, vonzó külsejével is igyekezett hallgatóságát megragadni. Minden gesztusa egy politikusba tévedt művészről árulkodott... Kéthly Anna útja a felszabadulás után még inkább elkanyarodott a szakasitsi szociáldemokrata pályától. A fő kérdés, amely elválasztja a Szakasits-féle vonaltól és nem egyértelműen ugyan, de végső fokon a peyeri koncepció támogatójává teszi, az a meggyőződése, hogy Magyarországon még hosszú ideig a polgári demokrácia megteremtése marad napirenden. Mindez, mint ahogy a portré árnyaltan ábrázolja, nem jelentette a felszabadulást követő társadalmi változások elvetését; helyeselte a földreformot, az államosításokat, a tervgazdálkodást, a demokratikus intézményrendszer megteremtését és a pártja nevében ő beszélt a parlamentben a köztársaság törvénybe iktatásakor. így valószínűsíthető, hogy ha az idő maga nem sürgetett volna annyira és persze a sikerektől és lehetőségektől megrészegedett kommunista vezetés is nem diktált volna túlzott iramot, a jó politikusi képességekkel megáldott és a munkásmozgalom jó hagyományaihoz is oly igen kötődő Kéthly Anna is megtalálhatta volna helyét a' formálódó szocialista valóságban. Nem így történt. Az egyesülés ellenzése miatt kizárták a szociáldemokrata pártból és visszavonult a politikai élettől. Mekkora tragédiája és örök mementója a szocialista ügynek, hogy a szociáldemokraták mindkét irányzata képviselőjét egyazon sors sújtotta. Szakasits Árpádot köztársasági elnöki hivatalából, Kéthly Annát belső emigrációjából vetették 1950-ben a szocialista eszményeket megcsúfolva, bűntelenül hat évre börtönbe. Kéthly Annát az elszenvedettek, a Magyarországon végbement társadalmi változások, a szocialista útválasztás iránti bizalmatlanságában erősítették meg. 1956 zavaros napjaiban szerepet vállalt, és az MSZMP által vezetett újrakezdést és új utat nemcsak elvetette, hanem az ellentáborban kötött ki. Az emigrációban, jelentős nemzetközi befolyását is kihasználva, a reá korábban nem jellemző elvakult politikai gyűlölettel, szószólója volt a Magyarország elleni propagandahadjáratnak. Ám amilyen mértékben növekedett a mai Magyarország nemzetközi tekintélye, úgy halványult el személye. Strassenreiter Erzsébet tanulmánya utolsó mondataiban emberi megértéssel írja Kéthly Anna útjáról: „Feltehetően szenvedett attól a súlyos paradoxontól, hogy miután negyed századon át harcolt a Horthyrendszer ellen, az imperialista politika szolgálatánál kötött ki. Erre utal az a tény, hogy élete utolsó éveiben fokozatosan visszavonult a nyilvános szerepléstől, sőt foglalkoztatta a hazatérés gondolata is. 1976. szeptember 7-én a belgiumi Blankenbergében hunyt el.” Szakasitsot embertelen megpróbáltatás sem lendítette ki meggyőződése útjáról. Továbbra is a munkásegység megőrzése mellett állt ki. 1965-ben bekövetkezett haláláig szorgos közéleti tevékenységet folytatott: az MSZMP Központi Bizottságának tagja, képviselő, az Elnöki Tanács tagja, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, sokat ír, készül memoárja is, amely, sajnos, torzóban maradt. Az újjászervezett Magyarok Világszövetsége első elnökeként, az immár negyedszázada új formátummal induló Magyar Hírek első főszerkesztőjeként egyik ihletője és kezdeményezője volt annak a bevált, a jövőben is érvényes politikának, amelynek célja — az „aki nincs ellenünk, az velünk” elv alapján — a nyugati magyarsággal való kapcsolatok megteremtése és erősítése. Ez az elv és gyakorlat közvetlenül, ha szabad így mondanom — ugyanazon frontszakaszon is, szembeállította őt, emigrációba került régi harcostársával, Kéthly Annával és betetőzte útjaik végleges és végletes szétválását. NEMES JÁNOS 14