Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-11-10 / 23. szám
Nagyobb önállóság - nagyobb felelősség VESZTESÉGES VÁLLALATOK Az Ipari Minisztériumban körülbelül negyven vállalatot tartanak nyilván, amely az úgynevezett „veszélyzónába” került, tehát a fizetésképtelenné válás veszélye fenyegeti. Ez a szám önmagában nem túl magas, s eddig közülük csak néhány jutott el odáig, hogy bejelentse: tartozásait nem tudja fizetni. (Néhány vállalatot népgazdasági érdekekből az állam évről évre kisegít: átütemezik az adósságait, vagy vissza nem térítendő kölcsönnel „törlik” azokat.) Sokkal többen vannak, amelyek saját erejükből oldják meg a pénzügyi gondjaikat. Jó példa erre a Budapesti Porcelángyár, amely közel két évtizeden át a Finomkerámiaipari Tröszt egyik vállalataként működött. Csak 1982-ben, a tröszt önálló vállalatokra oszlása után kezdett függetlenül gazdálkodni. Már az indulásnál negyvenmillió forint adósságot „örökölt”, amelyhez 1983-ban összeszedett még 16 millió forintnyi veszteséget. Ekkor került új igazgató (és új vezető garnitúra) a vállalat élére. S csak Szabó Miklós igazgató kérésére halasztották el a szanálási és felszámolási eljárást. És egyévi kemény munka után nyereségessé vált a vállalat. Az akkori gondokról így nyilatkozott idén júliusban egyik napilapunkban Agócs Istvánná műszaki fejlesztő, aki húsz éve dolgozik a porcelángyárban: — Az igazság az, hogy a tröszt évtizedeken keresztül levette vállunkról a holnapról gondolkodás terhét, hibáinkat akarva-akaratlan eltakarta. Nem sokat számított a 2 milliárdos össztermelésnél a mi gyárunk 150 milliója. S nemcsak a vevők piacától voltunk elszakítva, még az anyagbeszerzés sem tartozott hozzánk. A FIM felosztása után a volt testvérvállalatokból konkurrensek lettek, s mi itt álltunk a fene nagy önállóságunkkal... Hasonlóan vélekedtek a gyár más vezetői is, akik szerint önállóvá válásukig a piactól teljesen elszakadva dolgoztak, a „nagykalap rendszerben” nemigen tudták, hányadán is állnak. Nem volt felkészülve az önállóságra a szakemberállomány, de a belső szervezeti rend sem volt érett. Majd kiderült, hogy átgondolatlan a műszaki fejlesztés, a termelésirányítás, a piackutatás és így tovább. Más vállalatoknál azonban nem sikerült a pénzügyi nehézségek megoldása, tartósan fizetésképtelenné váltak, s szükségessé vált szanálásuk, és felszámolásuk. Az okok szinte mindegyikük esetében eltérőek. A Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár semmivel sem volt jobb, vagy rosszabb adottságú vállalata a magyar gyapjúiparnak, mint a másik hat. (Tipikusan női munkaerőre épülő üzemek, viszonylag alacsony bérekkel, több műszakkal, számottevő munkaerőhiánynyal.) A fizetésképtelenné válást belső okban kereshetjük: a hibás gazdálkodásban, a piaci igények figyelmen kívül hagyásában. Az itt gyártott kártolt szövetek iránt az elmúlt években egyre csökkent a kereslet. A gyár vezetése mégis ezek termelésének fokozását tűzte ki céljául, termékeik választékának bővítése helyett. Az eredmény: az eladhatatlan készletek felhalmozódtak, az 1981-ben még 70 milliós nyereséget elérő vállalat 1983-ban már veszteségessé vált, az idén pedig fizetésképtelenné: szanálni kellett. Más okból került bajba a Budapesti Kalapgyár. Az egykor nélkülözhetetlen ruházati cikk egyszerűen kiment a divatból, alig akad ember manapság, aki kalapot hord. Nincs hát szükség gyártására, legalábbis gyári méretekben. A kalapgyár vezetői a növekvő nehézségek megoldására szinte minden elképzelhetőt elkövettek. Belefogtak a legkülönfélébb melléktevékenységekbe — a csónakgyártástól a steppelt szabadidőruhák készítéséig —, de csak késleltetni tudták azt a napot, mikor szintén be kellett jelenteniük: tartozásaikat nem tudják kifizetni. A szanálási, felszámolási eljárás sokáig, majd egy évig húzódott. Mert kinek kell ma Magyarországon egy kalapgyár? Hiszen az országban ez az egy működött, s ez is tönkrement. A gyapjúfonó üzem esetében könynyű volt vevőt találni, átvehették a másik hat vállalattól a legjobb anyagi helyzetben lévők. A kalapgyárat végül — nagy feltűnést keltve — az ORION híradástechnikai cikkeket gyártó vállalat vette meg. Természetesen a kalapgyártást és a melléktevékenységeket kisebb téeszek, állami gazdaságok folytatják, az ORION a hajdani kalapgyártó műhelyekben híradástechnikai alkatrészgyártásba kezdett. Érdemes megvizsgálni közelebbről, hogyan is zajlik le ma egy ilyen eljárás. Októberben fejeződött be a budapesti Irodagéptechnikai és Finommechanikai Vállalat felszámolása. Dr. Karácsony Dezsőt, a felszámoló biztost, az ipari miniszter nevezte ki az év elején. A nyugdíjas gazdasági igazgatót, okleveles könyvszakértőt, aki a Világbank egyik magyarországi könyvszakértője is, kérdeztük meg tapasztalatairól. — Hogyan történt ennek a fizetésképtelenné vált vállalatnak a felszámolása? — Először is tisztáznom kell valamit — mondta. — A Magyar Távirati Iroda híradása nyomán több nyugati lapban jelent meg a hír, körülbelül ezzel a szöveggel: „a magyar hatóságok elrendelték az IGV felszámolását”. Pedig a pontos szöveg így hangzott: az IGV fizetésképtelenné vált, s ezért az ipari miniszter elrendelte a felszámolását. — Mi a különbség a kettő között? — Itt szó sincs egyoldalú állami beavatkozásról, hanem egy bekövetkezett helyzet tudomásulvételéről, s az ilyenkor szükséges eljárás lefolytatásáról. Egy 1978 óta érvényben lévő jogszabály alapján, törvényes keretek között zajlik le a szanálási, felszámolási eljárás. Az állami beavatkozás csak egy felszámoló biztos kinevezéséig terjed, azért hogy az ügyeket egy semleges szakértő intézze. — Mi az oka a gyár fizetésképtelenségének? — Hosszú volna mindet elsorolni. Talán a legfontosabbakat: az irodagépiparban is világszerte végigsöpört az elektronikai forradalom, a mechanikus működésű gépek helyét átvették az elektronikai „csodaszerkezetek”. Ezek kifejlesztésével, a piacok elárasztásával a legnagyobb cégek lesöpörték a pályáról a kicsiket, akik nem rendelkeztek elég tőkével, fejlesztési kapacitással stb. Az IGV is az utóbbiak közé tartozott. Mindent megpróbált, hogy a piacon maradhasson. Kooperálni kezdett különböző nyugati cégekkel, de minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult. Régi termékeit nem tudta gazdaságos áron eladni, eladható újat nem sikerült kifejlesztenie. Fenntarthatták volna a vállalatot központi támogatással — de minek? A cég elvesztette jó hírét, elvesztette a bizalmat a neki szállítók és a tőle rendelők között egyaránt — pontatlan fizetőnek, pontatlan szállítónak könyvelték el. Az IGV esetében a tiszta vagyon (gyártelepek, gépek stb.) megvételére pályázatot hirdettünk. Négy vállalat jelentkezett. Az egészet együtt csak a MEDICOR szándékozott megvenni, a többiek csak „mazsolázni” akartak, a legjobb gépeket, egy-egy jobb telephelyet szándékoztak megvásárolni. így a MEDICOR-t választottuk ki vevőnek, a többiek csak az ő engedélyükkel vehettek meg bármit. Amit ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy az eladásnál is érvényesült a piaci mechanizmus, mindent a legtöbbet ígérőnek adtunk el, hiszen az is a feladatunk, hogy végül minden hitelező megkapja a követelését. — Mi történt, mi történik az IGV munkásaival? — A bérüket mindvégig garantáljuk, nem fordulhat elő, hogy a vállalat fizetésképtelensége miatt ne kapjanak fizetést. Másrészt gondoskodunk az elhelyezkedésükről is. Akiket átvesz az új tulajdonos vállalat, azok munkaviszonyát folyamatosnak tekintjük. Tehát az, aki az IGV-nél húszéves törzsgárdatag volt, az marad a MEDICOR-nál is, ennek a helyzetnek minden előnye továbbra is megilleti. Azok, akik bármi oknál fogva máshol kívánnak elhelyezkedni, ha csoportosan teszik, például egy brigád, az új munkahelyükön is megőrzik a régi munkaviszonyukból eredő minden jogukat, ugyanúgy, mint az előbb említettek. S végül, akik nem csoportosan kívánnak máshol elhelyezkedni, azok a legelőnyösebb minősítést kapják a munkakönyvükbe. Szükség esetén új állásról gondoskodunk. — Ügy tudom, az IGV-nek voltak nyugati partnerei is. — Valóban, az IGV kooperációs kapcsolatokat épített ki többek között a svájci Hermes, a nürnbergi Adler Triumph céggel. Ez utóbbi egyébként szintén hasonló eljárás után lett a Volkswagen cégé, ma ennek leányvállalataként működik. Természetesen igyekszünk a külföldi partnerekkel fennálló szerződéseknek eleget tenni. — Személy szerint önnek mi a véleménye a szanálási, felszámolási eljárásról? — Nos, ez a jelenség valószínűleg beépül a magyar ipar működési mechanizmusába, hiszen a vállalatok önállósága tovább növekszik, s valószínűtlen, hogy a jövőben állami beavatkozással mentenénk meg az ilyen vagy olyan okokból fizetésképtelenné vált, népgazdasági szempontból nem kiemelkedően jelentős tevékenységet végző vállalatokat. 1968-ig, s utána is még jó darabig a veszteséges gazdasági tevékenységű vállalatokat évről évre dotáltuk, az állam átvállalta az adósságaikat. Nyilvánvaló, hogy ez nem lehet megoldás. A reménytelen helyzetbe kerülteket pedig „átszerveztük", azaz egy jól prosperáló vállalathoz csatoltuk egy rendelettel, hogy majd az megoldja a gondokat. Ez viszont a kijelölt vállalatoknak nem tetszett. Érthető, hiszen ki örül egy váratlan koloncnak a nyakán? Ma azt mondjuk, minden vállalat álljon meg a maga lábán. Csak igazi önállósággal, felelősséggel valósítható meg iparunkban a gazdaságosság, a versenyképesség. POKORNY ISTVÁN 10
