Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-10-27 / 22. szám
Dokumentumok filmszalagon Magyar József Budán, az Európa presszóban tanyázik délelőttönként. Az idők változására jellemző módon nem lírai költeményeket vet papírra a kerek asztalkán, hanem — filmforgatókönyveket. Eddig több, mint 100 rövidfilmet írt s rendezett. Mai szóhasználattal: kisfilmeket. Ám, amikor kiejtem ezt a szót, helyreigazít: — Nem kisfilmeket készítek, hanem dokumentumfilmeket és ez nemcsak a mű terjedelmét, hanem tartalmát tekintve is nagy különbség. Az úgynevezett „kisfilmeket” mindig egy-egy játékfilm kíséretében vetítik, tehát a kísérő, másodlagos mivoltuk korlátozza időtartamukat és sokszor jelentőségüket. A dokumentumfilm önálló, szuverén alkotás. A dokumentumfilmet önmagáért nézik meg az emberek, azért váltanak jegyet a moziba, mert a dokumentumfilm, illetve a probléma, amelyet a film felmutat, érdekli őket. Ezzel mindjárt a dolog közepébe jutunk. Magyar József filmjei ugyanis problémákat feltáró alkotások. Vajon ez a problémaérzékenység mágnesként vonzza a zavaró jelenségeket, vagy a jelenségek vonzzák őt? Erre talán ő maga sem tud válaszolni, ő csak bizonyos belső kényszer rabja: valamit észlel, ami nyugtalanítja, amíg filmszalagra rögzítve megmutathatja mindenkinek. — Hogy mi az, ami izgat? A hazugságok különféle variációi. Például, hogy csak egyet említsek: az egészséges hazafisággal szemben a nacionalizmus. Erről szól a Mi büszke magyarok című filmem, amely egyfajta tudatzavar okait, tüneteit igyekszik megvizsgálni, amelyet szinte 1867 óta nyomon követhetünk. Melyek a tünetek? A faji mítosz például, amely nálunk nemcsak bántó, de nevetséges is, mert Európa egyik legkevertebb népe vagyunk. (Nem mintha az efféle mítosz bárhol másutt igazolható volna.) Szerintem önmagunk túlbecsülése vagy alábecsülése egyformán káros. A filmben megpróbálom érzékeltetni, hogy sokan olyan díszekkel kérkednek, amely nem érdem: a nevükkel például. A valóban legnagyobb magyarok, a nemzet igazi büszkeségei, Hunyaditól, Petőfiig, nem attól lettek nagyok, hogy valamilyen okmány, keresztlevél igazolta származásukat, hanem attól, amit népükért, hazájukért cselekedtek. Filmem nevetségessé teszi azt a fajta magyarkodó rangkórságot, amelyben az ivás, a cigányozás, a hejehuja jelenti a hovatartozást, s szembeállítja azzal a valós értékkel, amit a történelem adott pillanatában vagy a hazai kultúra folyamatában a legjobbak valóban a nemzet egészéért tettek. Beszélgetve válogatunk tovább a több, mint száz „magyarjózsef-film” között. — Itt van például — mondja — a munkamorál. Ezt a kényes és fontos kérdést feszegeti a Miért állunk? című filmem. Egy régi bérezési rendszer lazaságot eredményezett, s ennek alapján a kérdés így szólt: „ha az álldogálást is fizetik, akkor miért ne álljunk?” Egy újfajta, a teljesítményt figyelembe vevő bérezés nagyot lendített a helyzeten, megmozgatta az álldogálókat. Magától adódik az újabb kérdés: vajon egy-egy filmjével hatott-e életünknek arra a szférájára, ahová reflektorfényével bevilágított? A fejét csóválja. Ez a dolog „nem így működik”. Inkább az valószínű, hogy amikor meglát és megvilágít bizonyos problémát, addigra a dolgok megérnek a változtatásra. így aztán a film látleletével nem véletlenül azonos diagnosztizálás nyomán megtörténik a változás. Mint például az 1963-ban készített Hol vagytok, magyarok? című film esetében. Ez arról szólt, hogy a fiatalok otthagyják a falut, felözönlenek a nagyobb városokba, elsősorban a fővárosba. Nyilvánvaló volt, hogy addig nem is mennek vissza, amíg meg nem találják otthon a városban fellelhető életfeltételeket. Amint a helyzet megváltozott — az elvándorlás megállt. Ma már szinte az ellenkező folyamat tanúi lehetünk. A városokból sok fiatal indul el a vidékre. Az élet a filmet igazolta? Mondhatnánk: kölcsönösen igazolták egymást. Legutóbb nyilvánosság elé került filmjére, A mi iskolánkra terelem a szót. — A film nagy port vert fel. Nem csoda. A mi iskolánk még számomra is meglepő érdeklődést váltott ki. 1984 januárja óta 237 ankétra kaptam meghívást, iskoláktól, szülői munkaközösségektől, pedagógusoktól és papoktól, ebből 160-ra tudtam elmenni (ez az év közepén azt jelenti, hogy csaknem minden napra jutott egy ankét). Ilyen heves érdeklődés dokumentumfilmek esetében szinte példátlan. — Mi válthatta ki ezt a szokatlan figyelmet? — Hogy a mi gyerekeinkről, a mi ifjúságunkról szólva a film egy sor olyan problémára tapint rá, ami világjelenség, mint például a gyerekek érdeklődésének beszűkülése, a szórakozás-centrikusság; s ezzel szemben olyan fontos hagyományok értékvesztése, mint a család, a szerelem, a barátság, melyeket világszerte átváltanak a család helyett egyfajta értelmetlen-tartalmatlan „szabadosságra”. Ez ma itt még távolról sem olyan kiélezett, mint sokhelyütt a nyugati világban. De nálunk is gondot okoz, hogy mindkét szülő dolgozik,' s viszonylag kevesebb idő jut a hagyományos érzelmi kapcsolatrendszerek fenntartására. Ugyanakkor az iskolát sem teszi vonzóvá néhány olyan vonás, amely talán éppen visszahatás a régi negatívumokra: ma valóban mindenki elvégez nyolc osztályt, a nyolc osztályos tananyag azonban túlzsúfolt, a gyerekek számára olykor megemészthetetlen. A film azt sugalmazza: kevesebb tananyagot, de több időt az emberré nevelésre. Rövid tűnődés után hozzáfűzi még: — Célom a társadalmi valóság egy-egy neuralgikus pontjára rátapintani — mindig azzal a meggyőződéssel, hogy a zavaró jelenségen változtatni lehet. Magyar József érzékeny problémafeltáró filmjeiért megkapta az érdemes művész kitüntetést, a Balázs Béla-díjat; Oberhausenben a kisfilmek és dokumentumfilmek fesztiválján a katolikus zsűri fődíját, az evangélikus zsűri díját, Zágrábban a zsűri különdíját; Lipcsében fődíjat, egy nyugat-berlini fesztiválon a zsűri nagydíját, s egy szenátor különdíját, Karlovy Varyban a nagydíjat, Mannheimben e kategóriában a legnagyobb kitüntetést, az Arany Dukát díjat. Mostanában az Európa presszóban megint olyan mélyen hajol a kis asztalka és a papir fölé, hogy nem illik megzavarni. Természetesen új dokumentumfilmet ír, ismét átfogó s szinte mindenkit érintő kérdésről. A téma: a család — nálunk. SOÖS MAGDA Képeinken: Magyai József forgatáson és jelenet a Miért állnak? cimű filmből 18