Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-10-13 / 21. szám

ANGOL DIÁKZiNEKAR MAGYARORSZÁGON HANGVERSENY­NAPTÁR Előkelő patronáló, Margaret Thatcher angol miniszterelnök ajánlásával és jókívánságaival ér­kezett hazánkba kora nyári ven­dégszereplésre a Barnet Schools’ Wind Orchestra, a londoni diákok­ból alakult 60 tagú fúvós zenekar Maxwell Pryce zeneigazgató, Al­lan Jonns karnagy és Miss Jane Sovth korrepetitor kíséretében. A Magyarországon először koncerte­ző fiatalok turnéjáról mégsem a zenekar angol vezetőivel beszél­getünk, hanem Baracsi Józseffel, a Londoni Magyar Népi Tánccso­port alapítójával és vezetőjével, aki feleségével együtt a szép vál­lalkozás fáradhatatlan szervezője volt. — Ismeretes, hogy a Londoni Magyar Népi Tánccsoportban, amelyben 1952 óta hét táncos ge­neráció nevelődött a keze alatt, s amely a kontinens számos orszá­gában sikerrel lépett pódiumra, az 1983 telén megrendezett jubi­leumi gálaelőadáson az angol is­kolai zenekar is közreműködött. Szereplésük kapcsolatos a ma­gyarországi turnéval? — Igen. Az angol fiatalok, akik megismerkedtek a magyar zené­vel és a magyar népi tánccal, oly­annyira, hogy még az együttesünk egyik műsorszámát, a gyalogszé­kes táncot is megtanulták, egyre többet kérdezősködtek Magyaror­szág felől. Ekkor merült fel ben­nünk a gondolat, hogy a nyári is­kolai szünet alatt megszervezzük ezt az utat s az országjárást ösz­­szekötjük egy kis muzsikálással. Megindultak a tárgyalások az Ex­press Utazási Irodával, a Magyar Zeneművészek Szövetségével, és a Jeunesses Musicales magyaror­szági szervezetével. Részletes programot dolgoztunk ki. Az elő­készületekhez hozzátartozott per­sze az utazási költségek biztosítá-.. sa. A diákok szorgalmasan taka­3 Csal Wn'pw;,i '•f ^ •áj rékoskodtak, a részvételi díjat, fe­jenként 200 fontot részletekben fizették be. A hosszú utat bérelt busszal tettük meg. — Az első koncert Zamárdiban, a szakszervezet hatszáz személyes gyermeküdülőjében felejthetet­len volt. A hallgatóság, a gyere­kek, nagyon méltányolták az an­gol diákok műsorát, különösen, amikor Erkel Hunyadi-indulóját és Vavrinecz Béla Fokos táncát is előadták. Vissza! Vissza! — ki­áltották a nézőtérről. A következő fellépés a balatonföldvári Juven­tus nemzetközi táborban is sikert hozott, akárcsak a földvári Feszti­vál Hotel szabadtéri hangverse­nyén. A magyar és német nyel­vű konferanszié szerepére én vál­lalkoztam. A balatoni turnét egy gyönyörű tihanyi kirándulással fejeztük be. A továbbiakban az együttes Bu­dapesten a Marczibányi téri kul­­túrházban szerepelt, ahol rádió­­felvétel is megörökítette a tehet­séges fiatalok produkcióját, majd két alkalommal a Halászbástyán játszottak lelkes hallgatóság előtt. De nemcsak az angol diákok­nak volt sikere. Sikere volt az esz­tergomi hajókirándulásnak. Mást se lehetett hallani az úton, mint „wanderful”, „beautiful” felkiál­tásokat. És sikere volt a margit­szigeti Palatínus strandnak, a lán­­gosevésnek, a belvárosi barango­lásnak és a hangulatos búcsúest­nek, amit a zenekar karmestere adott az ifjú művészeknek. (hernádi) 1. A műsor borítója 2. Az ajánló ... 3. A Barnet Schools’ Wind Orchestra 4. Baracsi József FOTO: GABOR VIKTOR REPRODUKCIÓ: NOVOTTA FERENC 4 Zeneakadémia: november 3-án a MÁV Szimfonikusok és a Bu­dapesti Kórus műsorán: Haydn: Az évszakok. Vezényel: Pál Ta­más. 4-én: Verdi: Requiem; a 30 éves I. István gimnázium szim­fonikus zenekarát vezényli: Alois Hochstrasser, közreműködik a Grazi Konzertkórus. 5-én és 8-án a Liszt Ferenc Kamarazenekar Hän­­del-estje. 6-án a Budapesti Kama­raegyüttest vezényli Mihály And­rás. 10-én Mozart: Requiem. A Magyar Rádió és Televízió Szim­fonikus Zenekarát vezényli Joó Árpád (Kanada), a Knoxville-i Symphony Orcestra karmestere, közreműködik Shauna Rolston (Kanada). 11-én Bächer Mihály zongoraestje. 11-én Gergely Fe­renc orgonái. 13-án a Győri Szim­fonikus Zenekart vezényli Sulyok Tamás. 14-én a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát ismét Joó Árpád vezényli, közre­működik Lantos István. 15-én és 16-án a Liszt Ferenc Kamaraze­nekar koncertje, hangversenymes­ter: Rolla János. 17-én Heidrun Holtmann zongoraművész (Né­met Szövetségi Köztársaság), az 1982-es zürichi Anda Géza-ver­seny győztese. 18-án a Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar vendégszerepei. 20-án a Liszt Fe­renc Kamarazenekar Men­­delssohn-estje. 21-én a MÁV Szimfonikusokat Nagy Ferenc ve­zényli. 23-án a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara Liszt-estje, vezényel Joó Árpád, közreműködik Körmendi Klára. 24- én Gabos Gábor zongoraestje. 25- én a Sibelius Vonósnégyes ját­szik. 27-én Jeffrey Siegel (USA) zongorahangversenye. 28-án a MRT Szimfonikus Zenekarát ve­zényli Lehel György. 29-én a Drezdai Filharmonikusokat ve­zényli Siegfried Kurz, a drezdai Operaház főigazgatója, közremű­ködik: Hans Detlef Löckner he­gedűművész. 30-án a Pécsi Szim­fonikus Zenekart vezényli: Breit­­ner Tamás. Operaház. 19-én a Bu­dapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát Roberto Abbado ve­zényli. Műsoron: Schönberg: A megdicsőült éj és Schumann: IV. szimfónia. Erkel Színház: 27-én a Drezdai Filharmonikusokat ve­zényli: Siegfried Kurz. Pesti Vi­gadó. 5-én Kovács Dénes hegedű­­művész Brahms-estje. 9-én Vla­gyimir Ovcsinnyikov zongoraest­je. 13-án Németh Attila zongora­koncertje. 20-án Torma Gabriella zongoraestje. 23-án a MÁV Szim­fonikusok olasz operaestje, ve­zényel: Nagy Ferenc. 26-án Peré­­nyi Eszter gordonkázik. 29-én Ess Gyula zongorakoncertje. Budai Vigadó. 22-én a Tinódi Ka­marazenekar játszik. Mátyás templom: 2-án Dániel Lajos, 9-én Sirák Péter, 16-án Máté János, 23-án Hoffmann László, 30-án Áchim Erzsébet orgonái. T8

Next

/
Oldalképek
Tartalom