Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-10-13 / 21. szám
HOLLANDUL GONDOLKOZNAK, MAGYARUL ÉREZNEK KÖNYVKÖTŐ IPARMŰVÉSZ Nem, nem ök fogalmaztak így, a Hollandiai Mikes Kelemen Kör vezetői — Kibédi Varga Katalin, Csikós Hedvig, Kibédi Varga Áron, Csikós Imre és Tóth Miklós —, akikkel Amszterdamban volt módomban beszélgetni a Kör tevékenységéről, történetéről, céljairól. Mert csakis kívülálló merészkedhetik el odáig, hogy a címadás kedvéért pár szóban foglaljon össze egy immáron harminchárom esztendős, s az eszmei-felfogásbeli forrásokat tekintve még régebbi pályát. Lám, azok, akik tevékeny részesei voltak a magyar kultúra egyik legjelentősebb nyugati műhelyeként tisztelt Kör történetének, keresik a szót, a mondandójukat legpontosabban fedő árnyalatokat — pedig mindannyian nyelvünk fölényes birtokosai —, holott nem először fogalmazzák meg céljaikat, nem először tekintik át a megtett utat, amint egyik beszélgetőpartnerem, Tóth Miklós is tette „Az embernek próbája” című emlékkönyvben, a „Mikes” fennállásának 25. évfordulóján, 1976-ban. — Hogyan is kezdődött? A gondolat — kötetlen, mindanynyiukat érdeklő eszmecserére hívni össze a Hollandiában élő magyar fiatalokat, felekezetre való tekintet nélkül — Tüski Istváné volt, aki akkor teológusként tanult, s immáron évtizedek óta a hollandiai magyar reformátusok lelkipásztora. E szép tervet érlelő beszélgetés másik két résztvevője szintén teológus volt: Végh József és Tóth Miklós, aki tanulmányában és beszélgetésünk során is nyomatékkai említi a „balatonszárszói szférát", a Magyar Élet konferenciákat a Soli Deo Gloria nyaralótelepén, amely ihlethette is az ötletet, de mindenképpen „magától értetődővé” tette annak elfogadását, megvalósítását. Az első, utrechti összejövetelen „úgy megörültünk egymásnak, hogy a folytatás már egyszerűnek tűnt — írja a Kör „történésze”. Az utrechti hétvégek rendszeressé váltak, később a holland televízióban is sikerrel fellépő tánccsoportot szerveztek, bemutatták — 1953-ban — Az ember tragédiája falanszter-jelenetét. 1956-ban a hollandiai magyarság száma is megnövekedett. „Rengeteg diák, értelmiségi volt az újonnan érkezettek közölt” — emlékeznek — s mi igyekeztünk mihamarabb bevonni őket a Kör vezetésébe.” Egyikük, Prágay Dezső — ma a buffalói egyetem biokémikusa — ötlete volt a Tanulmányi Napok elindítása, mely fórum azóta az egyetemes magyar kultúra számontartott műhelyévé, hasonló fórumok „sugalmazójává” érett, s nem utolsósorban a magyarországi és a határainkon túli magyar kulturális élet közötti egyik hídként szerzett érdemeket. Magyarországi vendégeik sorában ott találhatjuk irodalmi és tudományos életünk számos reprezentánsát, hogy csak néhány nevet említsünk, vendég előadójuk, vitapartnerük volt: Juhász Gyula, Csoóri. Sándor, Mészöly Miklós, Berend T. Iván, Kosa Ferenc, Szabolcsi Miklós, Ránki György, Béládi Miklós, Pomogáts Béla, Hoppál Mihály, Horányi özséb ... 1980-ban kelt az a kezdeAz embernek próbája Emlékkönyv 4 HullanJiai Mikfí Kelemen Kör fennállöiinak Imizönölöjik érforjnlöjám 1976 Hollandul Mikes Kelemen Kör ményezésük, amely újabb szálat jelent a hazai irodalmi élet felé. Magyar Irodalmi Figyelő című sorozatukban egy-egy jelentős alkotót — köztük számos magyarországit — mutat be a felkért előadó; a számára éppen legkedvesebbet, a szerinte legtehetségesebbet. A „választott” diplomát is kap erről, mint ahogy kapott ez ideig többek között Esterházy Péter, Nádas Péter, Hajnóczy Péter, Rába György. A Tanulmányi Napok, a továbbra is rendszeres évközi összejövetelek témáit felsorolni itt aligha győznénk, ezekről egyébként is teljes áttekintést adnak a Kör kiadványai. A rendező elvet beszélgetőpartnereim a következőképpen írták le: „Mindannyiszor magyar témákat állítunk a középpontba, és mindig általános, emberi szemszögből. Minden irányzatnak, vélekedésnek szabad teret engedünk, a magas színvonalat azonban elvárjuk. Egyetlen dolognak, mégpedig a szélsőségeknek nem lehet helye körünkben, mert a szélsőség mindig antihumánus. Nem a politika, hanem a kultúra, a tudomány világa számunkra az irányadó.” (Nem politizálni — vethető közbe — manapság persze nagyon nehéz. Hiszen maga a téma, a vita tárgya is hordozhat politikumot. Ha jól értettem. „Mikesék” sem ennek lehetőségét tagadják, csupán azon törekvésük mellett igyekeznek kitartani, hogy tárgyuk vizsgálata — ha „politikus” is — az egzaktság és ne politikai szándékok jegyében történjen meg.) „A kultúrát pedig — folytatják — szélesen értelmezzük. Bár tematikánk nagyobbik része kétségtelenül a humaniórák körébe sorolható, helyet kapott benne — például — a szeizmológia vagy az orvostudomány is.” Vajon honnan származtatható, miből fakad a fent jellemzett tolerancia? Mint minden kérdésemre, erre is közösen születik a válasz: „A holland egyetem alaposan átgyúrt bennünket. Alapelemünkké vált az az egyetemi szabadság, ami a legrégebbi nyugat-európai polgári demokrácia türelmét, toleranciáját tükrözi. Bizonyos, hogy a »Mikes« csak itt, Hollandiában válhatott olyanná, amilyennek ma ismerik.” Szólnak-e — kérdeztem — a holland közösség felé is? „Tagjaink hollandok között élnek és dolgoznak, ki-ki a maga vonalán. A magyar kultúra közvetítése — kinek-kinek a saját mikrokörnyezetében — elsősorban egyéni feladat. Ám maga a Kör is tesz azért valamit ezen a területen. Évente egyszer holland nyelven tartunk előadást, szerveztünk már találkozót hollandiai írókkal, tagjaink közül nem egy publikált magyar tárgyú interjút, cikket hollandiai lapokban. Ám ebbéli szerepünk kétségtelenül csak másodlagos. Szerencsére vannak néhányan itt Hollandiában — Sivirsky Antal, Dedinszky Erika —, akik ezt a missziót nagy odaadással űzik.” Mint minden nyugati magyar körben, fórumon, nyilván a „Mikesék”nél is felvetődik a kérdés: lesznek-e munkálkodásuknak folytatói a második generáció soraiból? Válaszuk objektív, mindenféle illúziótól mentes: „Gyerekeink első reakciója az volt, amikor már foglalkoztatta őket az identitás kérdése, hogy nem akarnak »mások- lenni. Aztán, ahogy nőttek és értek, egyre inkább büszkék lettek gyökereikre. Ebből azonban nem következik, hogy feltétlenül lesz, aki átveszi tőlünk a stafétabotot. Mert az ő szívüket már nem dobogtatja meg Krúdy vagy Mohács. Mentalitásuk már inkább holland, mint magyar, és nem tudunk holland közönséggel működő, miénkhez hasonló körről. Mert bár azt mondottuk, a hollandiai »klíma«, környezet nélkül nem vált volna a »Mikes« azzá, ami, működése a magyar tradíciók nélkül sem lenne elképzelhető. Fiainknak majd — ha lesz erre igényük — meg kell találniok a korosztályuknak, neveltetésüknek, magyar származású hollandságuknak megfelelő formát a gyökerek megőrzéséhez .. Mi élteti a „Mikes”-t immár harminchárom esztendeje? Mit ad változatlan lelkesedéssel dolgozó tagjainak, vezetőinek? „Mivel kenyérkeresőként más nyelven dolgozunk — így a válasz —, fontos számunkra: a Mikes lehetőséget nyújt arra, hogy magyarul fogalmazzunk meg bennünket foglalkoztató gondolatokat. Jó érzés tudni, hogy ez a lehetőség egy tagságunknál jóval szélesebb körben hat ösztönző erőként. Hogy csak egy példát említsünk, az az érzésünk, hogy a mi fórumainknak is Köze volt némelyik Cs. Szabó-tanulmány megszületéséhez.. A Kör egyik legrégebbi tagja, évtizedek óta rendszeres előadója Kibédi Varga Áron professzor, költő. Egyik verséből idézem: „Okos mesterséggel élek ringatnak szóépítmények készül a megfoghatatlan katedrális visznek igehirdető remények.” Ezt a néhány sort a Hollandiai Mikes Kelemen Kör bármelyik tagja ex librisére nyomtathatná; legyen bár orvos, biokémikus, geofizikus, mérnök, papi ember vagy éppen költő — magyarul érző, hollandul gondolkodó magyar értelmiségi... BALÁZS ISTVÁN Arisztophanesz: A békák (A frankfurti Trajanus Presse bibliofil kiadása Reiner Imre fametszeteivel - 1961) Fehér kesztyűt húz, mielőtt féltve őrzött kincseit megérintené. Az olívzöld, fekete és bíborszínű bőrkötések, a míves arany, bőrrátétes díszítések Arisztophanesz és Shakespeare, Ady és Thomas Mann egyegy művét burkolják. Dr. Szirmai János, az 1947 óta Hollandiában élő könyvkötő iparművész az Országos Széchényi Könyvtárban ismertette munkásságát. Felkereste a Magyar Tudományos Akadémia és a Debreceni Református Kollégium Könyvtárát is; szólt a XVI—XVII. századi könyvtörténeti kapcsolatokról — így Tótfalusi Kis Miklós nemzetközi hírű tevékenységéről. — A könyvkötészet régen elsősorban iparosok, mesteremberek szakmája volt — hangsúlyozta —, ma elismert művészet. Dr. Szirmai W* ÍV János Ä FOTÓ: GABOR VIKTOR Dr. Szirmai János Kétyen született. (Palóc tájszólását mindmáig megőrizte.) Budapesti és pozsonyi orvosegyetemi tanulmányait Amszterdamban fejezte be. A sejtbiológia és a szövettan egyetemi professzora. Munkahelye, a leideni Reumakutató Intézet anyagi okokból történt megszűnése, 1971 után kezdett hivatásszerűen foglalkozni a művészi könyvkötészettel. 1975-ben elnyerte a rangos asconai (Svájc) Paul Bonet-díjat. Szakcikkeket publikál, nemzetközi kiállításokon vesz részt; önálló műhelye van. — A könyvkötő iparművész napjainkban a mű tartalmából indul ki. vallja; célja a tartalom és a forma egységének megteremtése. B. Á. 6
