Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-09-15 / 18-19. szám
jg■&MK fti Iái ■■I ^ *E László arról számolt be, hogy tavaly az egyesület klubhelyiségébe alig fértek el az első órán, harmincketten voltak a huszonkét székre. Van Assendelftné Krisztics Ilona pedig saját gyermekeinél és tanítványainál egyaránt tapasztalta az érdeklődés növekedését, amire — mint előbb a csoportképet — ismét dokumentumot mutat, a fia magyar nyelven írt levelét. És bár nem hiba nélkül való ez az édesanyának és a magyarországi rokonoknak írt beszámoló Rotterdamból, de a fiú érdeklődését határozottan bizonyítja. Márpedig ha növekszik az érdeklődés a magyar nyelv iránt, akkor több és jobban felkészült magyar nyelvtanárra is szükség van. És ez nem afféle elméleti konstrukció csupán. Szalay Vilma mondta el, hogy a tanfolyam indulása idején mindössze tízegynehányan oktatták Svédországban a magyar nyelvet, ma pedig a magyarnyelvoktatók száma meghaladja a nyolcvanat. (Hogy ez így van, ahhoz természetesen hozzájárul az is, hogy a svéd kormány erőteljesen támogatja a bevándoroltak és leszármazottjaik anyanyelvének ápolását és oktatását, a debreceni tanfolyamot hivatalosan is elismerte pedagógus továbbképzésnek, s éppen ottlétemkor látogatta meg és beszélgetett el a Svédországból jött hallgatókkal Thomas Palme, a Svéd Királyság budapesti nagykövetségének tanácsosa és magyar származású felesége.) De nemcsak létszámában gyarapodott, hanem tartalmában is sokat változott a tanfolyam. — Az első évben mindkét részről csak tapogatództunk — mondja Szalay Vilma. — Mivel még nem ismertük egymást. — A mostani foglalkozások nyíltak, őszinték, közelebb állnak az élethez, mint a tíz évvel ezelőttiek — állítja dr. Sólymos László. — Azok még túlontúl elméletiek voltak... Hogyan is mondjam?... Valahogyan a fellegekben jártak. És az is tetszik nekem, hogy most jelentős alkotókkal találkozhatunk, vitatkozhatunk. Megnéztük például a Magyarok című filmet, és még aznap megismerhettük a szerzőt, Balázs Józsefet, aki csöppet se sértődött meg, hogy a filmet jó alaposan, minden oldalról megkritizáltuk. Erről az „életközeliségről” beszéltek ebéd közben asztalszomszédjaim is: Hogy milyen érdekes volt a kirándulás Nádudvarra; hogy milyen izgalmas volt az előadás Magyarország gazdasági helyzetéről; hogy milyen tanulságos volt a séta a debreceni „zsibogón”, azaz használtcikkpiacon. És hogy nem kevésbé tanulságos lesz öszszehasonlítani egy megyeszékhely művelődési központját — ahová holnap készülnek, egy falusi kultúrházzal — amelyben tegnapelőtt megfordultak. A Szalay Vilma dicsérte nyíltságra egyébként az is jellemző, hogy a gondokról, hibákról nem a vendégek, hanem a házigazdák szóltak. Földesi Béla, Ginter Károly és a többiek fő-fő gondja: a továbbképző tanfolyamot vakáció idején tartják, amikor a tanítóképző gyakorló iskolájában mindössze nyolc-tíz gyerek lebzsel összesen s ők is különböző korosztályúak. így aztán valóban nehéz, csaknem lehetetlen alapos és mély bemutató tanítást, óraelemzést tartani. A megoldás Földesi Béla szerint az lenne, ha — legalább azok számára, akiknek az utaztatását, részvételét az illetékes külföldi oktatási hatóságok fedezik —, minden évben egyhetes intenzív módszertani kurzust tartanának, mégpedig a szorgalmi időben. — Tizenötös-húszas csoportokban a mi kollégiumunkban helyeznénk el őket, a mi gyakorló iskolánkban szerveznénk meg az óráikat, ezeket videóra vennénk, hogy utána akár többször is megnézhessük és közösen elemezhessük . .. Hogy erre vagy másfelé kell-e keresni a továbbfejlődés útját? őszintén szólva, nem tudom. Amit tudok: tovább kell kísérletezni, megőrizve az eddigi próbálkozások eredményeit, s számításba véve a különleges helyzetet, miliőt, amelynek közepette a tanfolyamon részvevő magyarnvelv-oktatók dolgoznak. Van Assendelftné Krisztics Ilona — ahogyan elmondta — többnyire kisebb csoportokat, három-négy embert tanít. De e kiscsoportok rendkívül sokszínűek, vegyesek. 1. Csoportkép az első debreceni pedagógus-továbbképző tanfolyam részvevőiről 2. Van Assendelftné Krisztics Ilona, aki mind a tizen részt vett 3. Dr. Sólymos László, aki csak kétszer hiányzott 4. Szalay Vilma, aki a világért sem akar órát mulasztani 5. A debreceni Kölcsey Művelődési Központban 6. A debreceni Ady Könyvesboltban Ozsváth Sándor ismerteti a magyar gyermek- és ifjúsági irodalmat 7. Zsarnóczai Sándor „pótelöadást" tart hallgatóinak a szünetben a gazdasági helyzetről 8. A pedagógus-továbbképző tanfolyam igazgatója: dr. Földesi Béla 9. Thomas Palme követségi tanácsos a svédországi, hallgatókkal beszélget FOTÓ ÉS REPRODUKCIÓ: VENCSELLEI ISTVÁN — Vannak tanítványaim, korombeliek, akik már rég kikerültek Hollandiába, csak nem jártak haza úgy, mint én, tehát szinte teljesen elfelejtették anyanyelvűket; és most, hogy hazajárnak látogatóba, nem tudnak beszélgetni még az édestestvérükkel sem, ezért akarnak magyarul tanulni. Náluk elég nehezen megy már a tanulás, éppen azért, mert korombeliek. Aztán a második típus: a vegyesházasok, általában a holland születésű feleségek szeretnének megtanulni magyarul. A harmadik fajta: a második generáció, ahol a papa vagy a mama magyar. És végül a negyedik csoport: ennek semmiféle közvetlen magyar vonatkozása sincs, de hobbija a magyar nyelv. Ez a négyféle tanítvány találkozik össze Grazban is, dr. Sólymos László óráin, csakhogy nála nagyobb, húsz főt is meghaladó csoportokban. Ezek a csoportok aztán végképp igen-igen vegyesek : — Van bennük orvos és négy elemit végzett háziasszony. Van húszesztendős és hatvanöt éves. Van született osztrák, bácskai német, aki valamikor, gyermekkorában magyar iskolába járt, és akad valóban magyar származású is.. Hát ezért borzasztóan nehéz nekünk kipróbált módszereket alkalmazni! Aztán kiderül: ha nehéz is, de nem lehetetlen. És ha kipróbált módszer nincs, akkor ott, helyben kell kipróbálni, esetleg többféle módszert összekombinálva. Sólymos László például négyöt éven át a grazi opera magyar korrepetitorát kérte meg: járjon be a nyelvórákra, és tanítsa a csoportot magyar népdalokra. Aztán számba vette: milyen magyar vonatkozású emlékek találhatók a városban, igyekezett ezekről beszélni és természetesen beszéltetni is. Rögtön érdekesebbekké lettek a nyelvórák. És az eredmény: — Az én kurzusomról öten itt vannak Debrecenben, a most folyó nyári egyetemen. Az ilyen sikerekhez bizonyos, hogy hozzájárul ez a tíznapos továbbképzés, különben miért lenne itt tizedszer Assendelftné, nyolcadszor Sólymos László, harmadszor Szalay Vilma? Aki egyébként sürgősen búcsúzik is, mert vége a szünetnek, és a világért sem szeretné elmulasztani a következő órát. Hiszen tanulni jött ide a meszszi Svédországból.- ami 23
