Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-08-04 / 16-17. szám
Mintha csak maga a felséges fejedelem, Árpád, vigyázná ezt a vidám-kavargó gyermekhadat! Mintha éppen felénk villantaná szemét tollas sisakja alól, onnan a magasból, az 1896-ban épült emlékmű tetejéről! Mintha az ő honfoglalói ünnepélyes komorságát is oldaná-derítené ezeknek az apróságoknak vidámsága! Persze, mindez csak képzelet. A szürke-ólmos fellegek közül kibukkant egy röpke pillanatra a Nap, az ő sugarai varázsolták mosolygóssá a fejedelmet, akinek a vigyázatára itt, az emlékműtől alig egy kőhajításnyira lévő sportpályán nincs nagy szükség. Hiszen ügyel a Szegedről jött Toldi utcai óvodásokra három óvónő és ezen felül még két dajka is. A „hivatalos” programon egyébként is túl vannak már: megnézték a mezőgazdasági gépgyűjteményt, még a vonatra is fölülhettek, bekukkantottak egy múzeum-tanyába, megcsodálták, milyen volt a század elején egy iskola; ami idejük a visszatérésig maradt, az már mind a játéké. De egykettőre abbahagyják, amikor közéjük toppanok, és faggatni kezdem őket: — Tudjátok-e, mi történt itt valamikor réges-régen? Habozó tekintetek. Jenei Zoltánná, az óvónénik egyike, pironkodik: — Dehogynem tudjátok! Épp az imént beszéltünk róla. Milyen emlékmű is van itt? A felelet kórusban jön: — Az Árpád-emlékmű! — És ki volt Árpád? — faggatom őket tovább. A kórus: „Kirááály!” — És azt is tudjátok, mit csinált ez az Árpád? A kórus hallgat. Csönd. Aztán egy bátortalan hangocska: — Fölszabadította a magyarokat. — ö foglalta el egész Magyarországot — mondja határozottan egy kisfiú, aki be is mutatkozik. — Az én nevem Beke Szabolcs. Én elégedett vagyok: négyöt esztendős pöttömöktől ennyi történelmi tudás éppen elegendő. De Jeneiné többet vár: — Ejnye, Mónika, szólalj meg! Mondd már, mi történt itt, hisz még az előbb tudtad! És Várhelyi Mónika, ha nem is mondja, de súgja, szégyenlősen pirúlva, félve attól, hogy hibázik : — Itt volt a honfoglalás ... * Itt volt, bizony, a honfoglalás, vagy inkább, ahogyan Györffy György írja, a „Szeri — a későbbi Szer — ma Pusztaszer, tehát a magyarok első ,országgyűlésének’ színhelye.” És Györffy e megállapítását magára Anonymusra, a Gesta Hungarorum 40. fejezetére alapozza. Itt mondja el a krónikás, mi történt azután, hogy a magyarok legyőzték a bolgár Zalán vezér seregét: „A diadal után Árpád vezér meg vitézei innen továbbvonúlva addig a mocsárig mentek, amelyet Körtvély-tónák mondanak, s ott maradtak a Gyümölcsény-erdö mellett harmincnégy napig. Azon a helyen a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét, meg valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg főembereinek, vagy miképpen tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétekért. Egyszersmind ott a vezér vele jött nemeseinek különböző helységeket adományozott összes lakosságukkal együtt. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették szerét az ország egész dolgának.” Persze, hogy Anonymus történelmet vagy legendát írt-e, azt ma már nehéz volna megállapítani. Az 1971-ben megkezdődött ásatások eredményei azonban határozottan arra utalnak, hogy nem legenda, hanem történelem került ki a névtelen jegyző lúdtolla alól. Trogmayer Ottó és munkatársai ugyanis meglelték itt azt a temetőt, amelybe eleink még pogány szokás szerint földelték el halottaikat. „E sírok egységes rendet alkotnak — írja a régész „Szertől Pusztaszerig” című tanulmányában —, az egyik csontváz lábánál lókoponya és lábszárcsontok feküdtek, a koponya két oldalán arany varkocskarikákat leltünk. Ez a honfoglaló magyarok temetője, talán az első betelepülő generációé, talán azoké, akik a Szerhez fűződő hagyományt teremtették.” Az ásatások, amelyek még napjainkban is tartanak, sok mindent tisztáztak. Azt például, hogy jelentős település virágzott itt, amely sem a pogánylázadásoktól, sem a tatárjárástól nem hagyta magát kipusztítani. A falu élt, mezővárossá növekedett, ha lerombolták, újjáépült, akárcsak monostora, amelynek maradványai ma is tiszteletet parancsolnak. Vályi Katalin régész embereivel az egykori monostor területén munkálkodik, a gazdasági udvar feltárását vezeti már ötödik éve. De rögtön összeismerkedésünket követően fölvilágosít: ami itt igazán érdekes, az nem a gazdasági épületeknek, hanem annak a kora Árpád-kori falunak a maradványa, amelyre a monostor ráépült, valamint a nyoma annak a XIV—XV. századi településnek, amely a monostor elpusztúlta után épült ide. Az Árpád-kori falu földbe mélyített egykori házait most már csak a 900 esztendeje ledöngölt padlók négyszögei és az ezekbe ásott lyukak — a tetőtartó gerendák oszlophelyei — jelzik. — Ott, a fólia alatt, állt egy ház a tizenegyedik században — mutatja Vályi Katalin —, itt tárjuk föl a következő nyomait, és amott van még kettő ... Látja? 1. Román-kori szoborleletek másolatai 2. Az Árpád-kori monostor maradványai 3. A millenniumi ünnepségek alkalmával emelt Árpád-emlékmű FOTO: GABOR VIKTOR 15
