Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-05-26 / 11. szám
VALAHOVÁ TARTOZNI KELL... Jobb oldalon: Szász Endre és dr. Szabó Károly nagykövet Hollóháza — Los Angeles — Mexikóváros: a pár hét alatt bejárt útvonal Szász Endréé, a világhíres magyar festőművészé, grafikusé. (Ez évi kiállítását előkészíteni érkezett Mexikóba.) — Nézze — mondja — valahová tartozni kell. Egyik otthonunk Amerikában van. Szeretem Amerikát. Én azonban magyarnak születtem, az anyanyelvem, érzelmeim, kifejezési módom magyar, magyar vagyok. (Szász Endre az elmúlt másfél évtizedben életét megosztja Hollóháza és Los Angeles között. Fél évet itt, fél évet ott él és alkot. Érdeklődése azonban a hazai művészeti élet iránt egész évre szól, független a tartózkodási helytől.) — Akik otthon vannak — folytatja — azoknak mást jelent a magyarországi művészet, a hazai élet, mert folytonosan körülveszi őket. Nekem, amikor külföldön vagyok, hiányérzetem van, mert minden magyar megnyilvánulás, az élet, az életszínvonal, a kultúra, a szellem alakulása hallatlanul érdekel. Amerikában — teszi még hozzá — valahogy nem érzem azt, hogy hasznos lehetek. Magamnak lehetek hasznos: még egy kocsit veszek, vagy még húsz cikket írnak rólam, vagy még egy kicsit nagyobb nevet csinálok magamnak, de ez nem lehet egy élet célja. Én akkor érzem jól magam, ha valaki számára valóban hasznot tudok hajtani. Hollóházán igen komoly lehetőségeim és kilátásaim nyíltak a jövőt illetően. Ottani munkámmal meg tudom változtatni a környék életét. A tudat, hogy van hová tartoznom, nagyon jó érzés. Ezen keresztül érdekel a porcelán, nem mint festészeti alapanyag j (A mester, mint már írtunk róla, a hollóházi porcelángyár életébe nagy változást hozott. Az általa tervezett-festett termékek világszerte ismertek, keresettek, nagy érdeklődésre tartanak számot. Ezt a „porcelántechnikát” csak otthon, hollóházi stúdiójában műveli.) — Én nem akarok porcelángyáros lenni; Amerikában olcsóbban lehetne porcelángyárat csinálni, mint otthon. De engem nem a porcelán, hanem a hollóházi nép érdekel. Ezen kívül természetesen a magyar kulturális életben is szeretnék tovtábbra is részt venni. A munka meg a feladatok oda visznek, ahol éppen meg kell azokat oldani. Nem tudom, hol élem majd utolsó napjaimat, de régi igazság: ahogy az ember öregszik, hazafelé törekszik. Az öregedéssel egyfajta gyengülés jár, és az ember is, ha elfáradt, megöregedett, biztonságot akar. És egy minden zugában, minden mozdulatában ismerős környezetben jobban érzi magát, mint ismeretlenben. (Szász Endre 58 éves. Pályája csúcsán van. Képeiért, rajzaiért versengenek. Egy magyar a nagyvilágban, akinek művészetén keresztül a világ megtud rólunk valamit. A közeljövőben éppen Mexikóban, mivel gyűjteményes kiállítása július végén nyílik meg a mexikói fővárosban.) TARJÁNYI INGRID 4 HAZAI TUDÓSÍTÁSOK KÜLFÖLDI MAGYAROKRÓL Kerestetés Az Üj Tükör dr. Szigeti Pált, a párizsi Kölcsönösen Segélyező Magyar Egylet díszelnökét mutatja be a hazai olvasóknak, Bajomi Lázár Endre tollából. Az írás egy rendkívüli ember portréját rajzolja meg. A portré fontosabb adatai: dr. Szigeti Pál, aki 1907-ben született, huszonegy évesen már francia honos. Jogászként germanisztikai tárgyú értekezéssel szerzi meg a doktorátust. 1939-ben, a világháború küszöbén önkéntesnek jelentkezik egy harci egységbe, 1941-ben a nácik ellenállóként letartóztatják és Németországba hurcolják. Ütja börtönből börtönbe vezet, végül is 1945. április 17-én kiköt a Gestapo berlini központjában. Nem végzik ki, a Gestapo — a Vöröskereszt közbenjárására — szabadon engedi. Hamarosan Svájc berlini követségén, bujkáló brit tisztek társaságában talál menedéket. Itt vészeli át a háború utolsó, zűrzavaros napjait, a svájci diplomaták hazarendelése után a követ szerepében, álkövetként. Határozott fellépésével, pompás német nyelvtudásával sorozatosan félrevezeti a svájci követséget zaklató német hatóságokat. Dr. Szigeti Pál a háború után egy ideig még német földön marad, a Francia Hazatelepítési Bizottság egyik vezetőjeként. 1947-től már Párizsban folytatja ügyvédi tevékenységét, jogtanácsosként a magyar követség munkáját is segíti. Később elhalmozzák francia és külföldi kitüntetésekkel, a magyarországi pályatársak kamarájának elismerését is megkapja. * Az Élet és Irodalom „A kitántorgott egyház” címmel Melczer Tibor írását közli. Ebben a szerző egy dokumentumfilmről ír; ezt a magyar televízió készítette, sugározta a Kanadában és az Egyesült Államokban élő szórványmagyarság egyházi közösségeiről. Melczer Tibor a bevezetőben — a film hatásáról szólva — a következőket fogalmazza meg: az a szívét szorította, kár is volna tagadnia. Miért? Mert „gondot és felelősséget jelent” a tizenötmillió magyar fogalma; mert közülük sokakat elválaszt tőlünk egy óceán és egy világrend”; mert összeköt bennünket „a haza emléke, tájaké, ízeké, tárgyaké, szokásoké; s az anyanyelv”. Az anyanyelv, amelyet a filmben „magyarul megszólaló Igében hallván hallhattunk”. Az írás tisztelettel, elismeréssel szól a Kanadában élő, a filmben is megszólaló Komjáthy Aladár tiszteletes úrról és tudományos munkásságáról. A befejezés: „Legyen minden magyar nyelvű közösség, gyülekezet egy-egy bástya a szétszóratásban élő mieinknek, s híd is az óhaza, az itthon felé. Legyen mindenik tisztelendő és tiszteletes úr — hirdesse bármely vallás tanítása szerint az Igét — hasonlóan a most bemutatott, kiváló lelkipásztorokhoz, erős várparancsnok”. * A Muzsika című folyóiratban „Cziffra-ösztöndíjas Senlisban” címmel kétoldalas interjú olvasható. Ebben Székely István, a fiatal és már külföldön is ismert zongoraművész válaszol Csengery Kristóf kérdéseire. A beszélgetés egyik része a Cziffra-alapítványról szól. Székely István, aki tizennyolc napon át volt az alapítvány vendége, az interjúban Cziffra Györgyről a többi között a következőket mondja: „Végtelenül türelmes tanár, viselkedésének természetességével elfogódottságomat gyorsan feloldotta Alapelve, én így figyeltem meg, hogy a zongorista formálásmódját, karakterelképzeléseit teljes toleranciával fogadja el. A játékot nem szakítja meg sűrűn, inkább nagyobb szakaszok összefüggő végighallgatása után mond véleményt egyes részletekről”. * „Ezerkilencszáznegyvennégy áprilisában huszonnyolcán érettségiztek a békéscsabai Lórántffy Zsuzsanna leánygimnáziumban. Most készülnek a negyvenéves találkozójukra.” Az idézet a Nők Lapjából való, Zsigmondi Mária „Sorsok a Viharsarokból” című riportja kezdődik ezekkel a szavakkal. Az írás az egykori osztálytársak életéről szól, köztük Galla Jolánról, Knoll Ilonáról, Török Lenkéről és Uhrin Mártáról is, akik külföldön élnek s közülük hárman hazajönnek a negyvenéves osztálytalálkozóra, egyikük Ausztráliából. KOSTYALIK Károlyt (szül.: Budapest, 1964., anyja neve: Kalamár Zsófia) keresi édesanyja, Kostyalik Károlyné Budapestről. Keresett 1983. január 18-án hagyta el Magyarországot. Ismert címei: 1040 Wien Belvedere Gasse 20., vagy 2514 Traiskirehen Flücktlinglasez. Utoljára 1983. júniusában jelentkezett telefonon. BERVAY Endrét (szül.: Pécs, 1927. május 3., anyja neve: Hering Erzsébet) keresi édesapja, Bervay Gyula Pécsről. Keresett foglalkozása rádióműszerész. Valószínű 1944 végén vagy 1945 elején került ki Németországba, az amerikai zónában (Grafenwöhr) fogolytáborban volt. 1946- ban Grafenwöhrből üzent egy fogolytársával. EDMUND J. Illést (szül.: 1927. április 2., anyja neve: Juhász Ilona) keresi unokatestvére, Róth Antalné (Borsovicz Katalin) Salgótarjánból. 1956-ban hagyta el Magyarországot, eredeti foglalkozása pap-tanár, de kilépett a rendből és megnősült. Ismert címe: P. O. Box 218. DE. WITT, Michigan. USA. Fenti címről 1969. novemberében írt utoljára. FEKETE Istvánt (szül.: 1954. október 17., Budapest, anyja neve: Tercza Erzsébet) keresi édesanyja, Adamkovits Gáborné Szentmártonkátárói. Keresett 1976. augusztusában hagyta el Magyarországot. Foglalkozása festő és esztergályos. 1981- ben írt utoljára, akkori címe: Parma Heig Ohio 44130, 6934 Parma Park. B. V. TÖTH Rafaelt (szül.: Valkó, 1922. február 26., anyja neve: Bene Anna) keresi unokahúga, Balogh Judit Valkóról. Keresett 1956-ban hagyta el Magyarországot, ahol azt megelőzően hentes volt. Dr. GÁRDONYI István vegyészmérnököt keresi keresztlánya, Vancsik Istvánná Budapestről. Keresett 1946-ban hagyta el Magyarországot. Kanadából írt egy ideig, de kapcsolatuk megszakadt. SEBÖK József Endrét (szül.: Budapest, 1940. február 4., anyja neve: Barabás Ida) keresi édesanyja, Sebők Józsefné Budapestről. 1956-ban hagyta el Magyarországot. Utoljára 1979. novemberében írt a 2027 Galena St. Aurora Colorado USA címről. CSERNEK Antalt és GORONDI Jánost keresik volt osztálytársai a tisztviselőtelepi Széchenyi István gimnáziumból. Hiányoztak a 40 éves találkozóról. írjanak Hanzéli Györgynek, címe: 411 N. E. 81, Seattle, Washington, 98115 USA. PONGRÁCZ Lajost (szül.: Kiskunfélegyháza, 1921. június 27., anyja neve : Trombitás Rozália) keresi rokona, Irén Lőrincze Limából. Keresett 1969 óta nem Magyarországon él. * A Vigília, az Actio Catholica folyóirata két verset és egy tanulmányt közöl külföldön élő honfitársainktól. Tűz Tamás „Komor litánia” és „Megszépült napjaim” című verseit és Ligeti György „A zeneszerzés oktatásának új útjairól” című írását publikálja. K. GY. Kérjük kedves olvasóinkat, akik ismerik keresett honfitársainkat, közöljék velük kérésünket, hogy vegyék fel a kapcsolatot az őket keresőkkel. A Magyarok Világszövetsége készséggel továbbítja leveleiket a kerestetőkhöz. Címünk: Magyarok Világszövetsége, Budapest H—1905. 7
