Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-04-14 / 8. szám
MÚZEUMHÁZ MIKÓFALVÁN A NÉPRAJZ ÚJ KINCSESTÁRA A Heves megyében dolgozó muzeológusoknak köszönhető, hogy szinte minden helyi településen láthatók — akár helytörténeti kiállításon, akár falumúzeumban — a hajdani élet tárgyi emlékei. Így van ez a Bélapátfalvától és Egertől nem messze eső apró községben, az ezerlelkes Mikójalván is. Itt. a Kossuth utcában is szembetűnik hófehér falával a múzeumház, a környező, újabban emelt és színesebbre festett lakóépületek között. Az úíszéli lejtőn megbúvó tornácos ház a múlt század közepén épült. Elülső helyiségében tablók, tárlók őrzik a helybéli múlt emlékeit, itt kevéssé a lakóhűségre, inkább az összegyűjtött, feltárt ismeretek bemutatására törekedtek. Mindazonáltal a lakásban gyönyörűen megfaragott székek sora lelhető fel, s ezek az értékek az elrendezésbeli következetlenségeket is feledtetik. A porta hátulsó részén kovácsműhely csábít szemlézésre, régi eszközökkel való ismerkedésre. A hajdani falukovács szerszámok, satuk körében szembetűnő a jól megtermett fújtató, melylyel egykor — s nem is olyan régen még — hevítették a vaspuhító tüzet. soós Kálmán Talán nincs is beszédesebb örökség, mint a nép életének, szokásainak, tárgyi és szellemi kultúrájának nemes anyaga: a néprajzi gyűjtemény. Pontosan ennek a kincsnek fölszínre hozatala, rendszerezése és bemutatása az elsőrangú érdeme a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportjának, amikor világviszonylatban is kiemelkedő vállalkozásba kezd: összegyűjti és nyilvánosságra bocsátja a Magyar Néprajzi Lexikont. Ez az úttörő munka, melynek avatott irányítója, megtervezője és szervezője a nemrég elhunyt Ortutay Gyula volt, a modern néprajztudomány eszköztárának segítségével, a legújabb és legalaposabb kutatások anyagának fölhasználásával a magyar néprajz teljes területét öleli fel, mintegy tízezer cikket tartalmaz, s majdnem hatezer illusztrációt, fotót, rajzot is. Az öt vaskos kötet a szellemi és a tárgyi néprajz különféle ágait, a néprajzitájegységi csoportokat, a mesterségeket, a hitélet, a szokások és a települések rendszerét, a népművészet számos irányát, az etnográfia jeles kutatóit és a rokon társadalomtudományok kiemelkedő képviselőit mutatja be. Nem marad ki belőle a folklórtudomány története, az alapmunkák rövid bibliográfiája sem. A színes illusztrációk, a sokrétűségében is közérthető szöveg a széles olvasóközönségnek kínál kincset érő ismerettárat. Az Akadémiai Könyvkiadó vállalkozása, most — midőn a magyar népi kultúra hagyományos megjelenési formái lassan végleg eltűnőben vannak, midőn a kultúra számos eleme és éltető talaja történeti távlatba kerül már — értékmegtartó munka. Ennek a műveltségnek, a kultúrhistóriai kincsek ápolása és megőrzése nekünk, magyaroknak fontos, hiszen nemzeti kultúránkat, az irodalmat, a zenét, az iparművészetet vagy az építkezés formáit éppen ehhez a sok száz éves örökséghez köthetjük. A történelmi tudat, az emlékezet, a hagyomány nem csupán valamiféle külsődleges információhalmaz, amit valamilyen módon elraktározunk, hanem sokkal több ennél: olyan benső tartalom, amellyel nemcsak azonosak vagyunk, de mi magunk vagyunk ... A Magyar Néprajzi Lexikon megjelentetése a hazai könyvkiadás múlhatatlan érdeme: ismét nélkülözhetetlen kézikönyvvel járult hozzá a magyarságtudat, a nemzeti kultúra erősödéséhez. Húsvét (Részlet a Magyar Néprajzi Lexikon szócikkéből) Húsvét: a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Krisztus feltámadásának napja. Húsvétkor ér véget a 40 napig tartó böjt (-nagyböjt), a hústól való tartózkodás, innen származik az ünnep magyar elnevezése. Megünnepléséről már a 3. századból vannak adataink, azonban nem mindenhol tartották egy időben: a 8. század óta vált általánossá, hogy a tavaszi napéjegyenlőség (III. 21.) után és ápr. 25.-e közötti időben ünnepük ... Húsvét ünnepének szertartásai közül már a középkorban kiemelkedett a föltámadás megjelenítése, amely az ünnep reggelén történt. A húsvéti szertartásokhoz tartozott az étel, a húsvéti bárány megszentelése. Emellett már a 10. században említik a sonkaszentelést, szokásban volt még a kenyér- és a tojásszentelés is. E liturgikus eseményekkel mutatnak összefüggést a naphoz fűződő hiedelmek, szokások is. A Székelyföldön a római katolikus vidéken a határkerülés és a legények vagy fiatal házasok énekes vonulása (kántálás), a templom megkerülése, imádkozás a bő esztendőért, a békéért. Hajnalban a legények színes szalaggal, cifra papirossal és hímes tojással díszített fenyőágat tűztek kedveseik kapujára (hajnalfa, májusfa). A határkerülés országszerte szokás volt. Nagypénteken a patakra mentek mosni, hogy frissek, egészségesek legyenek. Zalában a szentelt ételeket a nagyszombati körmenetre is magukkal vitték. Sok szentelményt mágikus tárgyként használtak: Székelyföldön a húsvéti étel morzsáját nyáron a verebek ellen kereszt alakban a gabonaföldre hintették „varázsszavak” kíséretében. Az Ipoly mentén ketten ettek egy tojást, hogy ha eltévednek, jusson eszükbe, kivel ették a tojást. Köszöntő szokások is elterjedtek húsvét ünnepén, s a második napon a locsolkodás, amely katartikus rítus, termékenységvarázslás jellegű népszokás. Ma már elenyésző szokás a komatál-küldés és a húsvéti korbácsolás. A locsolkodás az egyházi magyarázat szerint Jézus legendás föltámadásával függ össze: a csodát hírül vivő asszonyokat az őrtálló katonák vízzel öntötték le. Az Ipoly mentén a tojásküldés volt szokásban, azok a legények kaptak tojást, akik farsangkor táncba vitték a lányokat. A húsvéti korbácsolást a Dunántúlról ismerjük, ahol húsvéthétfőn mondóka kíséretében a legények megcsapkodták a leányokat: „Keléses ne légy, / Bolhásos ne légy, / Esztendőre frissebb légy!”. A lányok lábára szalagokat kötöztek, borral kínálták a le- __ gényeket. Locsolóversenyek is divatba jöttek, szódásüveggel, vízipuskával mérkőznek .meg a vetélytársak. A húsvéti köszöntő versek csekély eltéréssel országszerte ismertek. A gyermekek megajándékozása (nyuszi által hozott édesség, tojás) már újabb keletű szokás, a városi hatás mutatható ki benne. A húsvéti tojás mint szerelmi ajándék vagy rontás-elhárító tárgy, eredetét tekintve a feltámadó Krisztust jelképezi. Festése, hímezése még napjainkban is szokásos. (M. J„ T. Zs., Gy. I.) GERGELY ANDRÁS 18
