Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-04-14 / 8. szám
LAKNI KELL. 3. Panelban élni A legtöbben úgy vannak vele, mint Vukovichék: kezdetben szerették ... — Mindketten vidéken éltünk — magyarázza Vukovich Zoltánná, Ilona asszony —, én Szarvason, a szüleimmel, családi házban, Zoliék meg Szikszón, szintúgy kertes otthonban. Amikor összekerültünk és Pestre költöztünk, minden vágyunk az volt, hogy kapjunk egy lakást. És amikor megkaptuk, boldogok voltunk. Volt hol élnünk, kedvünkre berendezkedhettünk. — Sőt, át is szabtuk egy kicsit a lakást, a mi „méreteinkhez” igazítottuk — toldja meg a férje. — Nem kellett sok hozzá, csak annyi, hogy máshová tegyük a gardróbszekrényt. Még néhány négyzetméternyi farostlemez, és az előszobából étkező lett. — Egy szó, mint száz, amikor beköltöztünk, 1981 márciusában, nagyon szerettük ezt a lakást — foglalja össze Ilona asszony, majd sóhajt egyet, és folytatja: — És akkor jött az első nyár, és hiányozni kezdett a kert, a zöld, a természet. És akkor egyszerre úgy éreztük, hogy megfulladunk a panelban. Ha azonban valaki azt hinné, hogy csak a valamikori vidékiek vagy a családi házhoz, kerthez szokottak vannak így a panellal, az alaposan téved. Krausz Istvánná például tősgyökeres pesti; Zuglóban nevelkedett, Kőbányára ment férjhez, ott élt férjével és gyermekével, aki most kilencesztendős, hét éven át egy ötször négyméteres szükséglakásban. („Víz és WC kinn a folyosón!") Hát persze, hogy nem tudott Kőbányán megszokni, hát persze, hogy a mennyekben érezte magát, amikor beköltözhetett Csepelre, a Kossuth Lajos utca 88. számú ház B lépcsőházába, ahol Vukovichék is laknak. És mégis! Ö, aki sohasem lakott családi házban, sem vidéken, aki tulajdonképpen szeret is itt élni („Mert minden olyan közel van és mert jócskán akadnak a lakók között barátok.”), arról álmodik, hogy majd egyszer, valamikor a távoli jövőben („Sokat kell még addig fuvaroznia a férjemnek, ugyanis ő fuvarozó, én meg háztartásbeli vagyok.”) vesznek vagy építenek egy családi házat, és lesz mellette egy nagy-nagy kert, abban pedig sok-sok gyümölcsfa meg fű és semmi egyéb. Ügy gondolom, Vukovichék és Krauszék példája jól illusztrálja azt a törvényszerűséget, amit Tosics István, a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (BUVÁTI) szociológusa a Népszabadság egyik kerekasztal-konferenciáján így fogalmazott meg: „a tipikus vándorlási irány az, hogy a lakás nélküliek vagy a nagyon rossz lakáskörülmények között élők költöznek elsősorban a lakótelepekre, majd néhány év múlva, ha tudnak, cserélnek, és elhagyják a lakótelepet”. Igaz, akadnak kivételek is, mint például Vezér Endre mérnök, ugyancsak a csepeli Kossuth Lajos utca 88-ból. Ö és családja kertes családi házból költözött a panelbe, először másfél, onnan pedig háromszobás lakásba, és mégis sugárzik a boldogságtól — ezt nemcsak mondja, hanem látni is rajta —, hogy a családi házat sikerült fölcserélnie erre a panelra. — Miért? — Mert ez a lakás összkomfortos, és az összkomfort rengeteg időt szabadít föl, amit a régi házban tüzelőhordással vagy fűtéssel kellett eltöltenem. — És ha a családi ház összkomfortos? — Az már jobb, de szerintem még akkor is rengeteg tennivaló akad körülötte, aminek semmiféle látszata sincs. Acatolni a kertben, lesöpörni a járdáról a havat, föltenni a lehullott cserepet... — A rengeteg ember, a gyerekzsivaj nem zavarja? — Egyáltalán nem. Kohógépeket tervező ménök vagyok, olyan a munkaköröm, hogy rengeteg emberrel kell jó kollegiális viszonyban lennem. Akárcsak itt a házban: van, akivel jószomszédi viszonyba kerültem, van akivel csak szomszédiba-köszönőbe. De akár így, akár úgy, jól érzem itt magam, a sok ember között. Ismétlem: Vezér Endre nem „tipikus eset”, inkább csak kivétel. És ennek természetesen oka van, nem is egy. A lakótelepek többsége a szó szoros és átvitt értelmében is szürke, nyomasztóan egyhangú. (Az egyik legelriasztóbb példája e szürkeségnek az óbudai házrengeteg.) A lakótelepi lakások döntő többsége szűkös, az alapterületek kezdetben a félszáz négyzetmétert sem érték el. Részben a kicsiny alapterület, részben az életidegen tervezési elképzelések miatt nem fért a panel-lakásba a korszerű háztartás olyan eleme, mint a mosógép vagy a hűtőszekrény. És gyakran rossz a hangszigetelés, a melegvíz-csövek gyapjúhulladékból készült hőszigetelőjébe molyok ezrei vették be magukat, a szemétleöntők járataiba pedig a csótányok. De ezek mind-mind olyan hibák, amelyeket ki lehet küszöbölni, és amelyeket — úgy látszik — a magyar építőipar lassan (sajnos, túlontúl lassan!) ki is küszöböl. Lapjaink egyre-másra adnak hirt arról, hogy a házgyárak és az építési vállalatok egy része mindinkább alkalmazkodik a korszerű követelményekhez. A már említett Népszabadság-beli kerekasztal-beszélgetés alkalmával például Tenke Tibor, a Típusfejlesztő és Típustervező Intézet építésze elmondotta, hogy a káposztásmegyeri lakótelepen már olyan lakások is épülnek, amelyeket kettesével öszsze lehet nyitni, és így meg lehet oldani több nemzedék elkülönült együttélését (ami csak látszólagos ellentmondás!). A Népszabadság január 12—13-i számában Antal Anikó azt adja hirül, hogy Debrecenben, a Vezér úton, tizenhatféle sor- és társasházat építenek, öszszesen 530 féle lakást — panelból, s e lakásokat a tulajdonos kívánsága szerint szerelik össze, csempézik, tapétázzák. És panelból pótolják a miskolci „foghíjakat”, panelból készültek Zalaegerszegen „göcseji stílusban” a városközpont házai, panelból épült a fővárosban a Kaszás-dűlői lakótelep is, hasonlóképpen Angyalföldön a Gyöngyösi sétány, ahol már változatosak, színesek a házak, egymást váltják a tíz- és négyemeletes épületek, és a lakások többségének alapterülete is átlépte azt a „bűvös” félszáz négyzetméteres határt. Igen, igen, jogos a vád: valóban védem a panelt. Védem, mert ha nincs a tíz házgyárunk és ha nincs a sokat szidott panel, akkor Vukovichék, Krauszék és a többiek — közel félmillió család! — ugyan hol laknának, hol élnének? Mert házgyárak nélkül és panel nélkül nem lehetett volna megvalósítani a 15 éves lakásfejlesztési programot, nem lehetett volna több mint egymillió új otthont építeni. És a második 15 éves lakásfejlesztési prog-A ház, amelyben a lakóklub működik: Csepel, Kossuth u. 88. 12
