Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-03-31 / 7. szám
szurkolni (az ár négyzetméterenként tíz- és húszezer forint között ingadozhat); vagy esetleg egy építkezés ezer gondját-baját kell-e vállalni. Ez az utóbbi két változat még akkor is kemény dió, ha az Országos Takarékpénztár több százezer forintos és igen-igen alacsony kamatlábú kölcsönnel segíti a vásárlókat és az építkezőket. A jelenlegi körülmények között a lehetséges megoldás a lakásügyi főosztály vezetője szerint egyrészt a rugalmasabb lakásgazdálkodás, másrészt az, hogy a fiatal házasokat átmeneti (első) lakáshoz kell juttatni. Ez általában szerényebb — komfort nélküli vagy félkomfortos, esetleg csupán egyszobás —, mint a remélt végleges megoldás. De: élni lehet benne, és az alacsony lakbér lehetővé teszi a takarékoskodást az előbbrelépésre. Hogy mit jelent a rugalmasabb lakásgazdálkodás és az átmeneti lakás, arra kiváló példa a tavalyi év végén meghirdetett pályázat. Az előzmények: akármilyen súlyos is a lakáshiány, mindig akad valamennyi üres lakás. Elsősorban azért, mert az igénylők nemigen fogadják el a gyengébb minőségű lakásokat, bízva az említett rendelkezésekben, amelyek egy-három-öt esztendőn belül megfelelő otthont ígérnek. „Akkor inkább kivárjuk azt az egy, esetleg másfél-két évet, amíg megkapjuk a kétszoba összkomfortot — mondják —, s nem költözünk, bútorozkodunk be kétszer." ' Elsősorban a gyengébb minőségű lakások gyorsabb kiutalását segítette az a pályázat, amelyet tavaly év végén hirdetett meg a fővárosi tanács. Pályázhatott minden nagykorú budapesti személy, akinek be volt adva az érvényes lakásigénylése, függetlenül attól, hogy jogosult-e tanácsi bérlakásra vagy sem, hogy van-e családja vagy sem, hogy mióta fekszik benn a tanácsnál a lakásigénylése. Az 1258 lakásra összesen 162 ezer pályázat futott be. (Félreértés ne essék: nem 162 ezren pályáztak, hanem a pályázatok száma volt ennyi, mert kiki annyi címet pályázott meg, ahányat csak akart, akár mind az 1258 lakásra be lehetett nyújtani az igénylést.) Az 1258 lakás pedig úgy jött össze, hogy a kerületi tanácsok kötelesek voltak minden olyan kétszobásnál kisebb — vagy ennél nagyobb, de komfort nélküli — lakást meghirdetni, pályázatra bocsátani, amely több, mint egy hónapja üresen állt. — Magyarán: kiraktuk a kerületi tanácsok hirdetőtábláira azt, ami nálunk az 1940-es évek óta nem volt olvasható: „Lakás kiadó!'’ — mondja dr. Nemes Tibor, és elneveti magát, beszélgetésünk alkalmával most először — Hát idáig jutottunk! A pályázók közül egyről, Mizsei Miklósnéról már írtam, ö férjével és két gyermekével már be is költözött a Szív utca 2. szám alatti egyszoba összkomfortba, az egyikbe a megpályázott félszáz lakás közül. — Mind az ötvenet megnézték, mielőtt megpályázták őket? — faggatom. — Dehogy néztük! — tiltakozik nevetve. — Nem néztük még azt se, hogy melyik hány szobás. Minket csak az érdekelt, hogy kapjunk valamit. Mizseiék ugyanis albérletből menekültek. Négyen laktak egy háromszor másfél méteres szobát, amihez „járt” volna fürdőszobahasználat is, de valami — vagy a bojler vagy a csap vagy a fűtés — állandóan elromlott. Végül aztán a gyerekek, Erika és öcsi, leginkább a „kiskádat” használták, azaz: benn a szobában fürösztötték őket. A bér pedig nem is kevés, havi ezerkétszáz volt. (Hogy miért ennyi, arról majd külön riport szól.) Itt meg, az összkomfortban, fizetnek majd úgy 250 forintot havonta, azaz másfél év alatt megtérül az a 16 ezer forint, amit „beugróként” (a köznyelv csak így nevezi a lakás-használatbavételi díjat) kellett fizetniük. De még Mizseiéknél is többet takarít meg egy elvált fiatalaszszony, Laczó Éva tanárnő, aki negyven lakást pályázott meg. Az egyik ez a Székely Bertalan utca 20. szám alatti harmadik emeleti egyszoba-konyhás volt. Utoljára, egy éven át, egy teljes lakást bérelt kislányával (a iakás gazdája külföldön vállalt munkát, ezért adhatta ki), s fizetett érte havi négyezret, meg természetesen a rezsit. — Hogyan bírta? — Hát nemcsak a tanárnői fizetésből. Segített az édesapám is, aztán német és orosz magánórákat adtam, takarítást és mosást vállaltam, ami éppen jött... Laczó Tibor most is segít a lányának: a jó hír hallatára Tapolcáról Pestre utazott — telt idejéből, hisz nyugdíjas —; és egy hét alatt beépített a konyha sarkába egy takaros zühanyfülkét, villanybojlerrel együtt természetesen. Tehette, hisz építész. A lakás havi bére: 99 forint, amennyi a komfort nélküli egyszoba-konyhás tanácsi bérlakásnál előírt. Laczó Éva havi megtakarítása így havi 3901 forint. Egyébként ő is azok közül való, akiknek nem járt volna még lakás, tanácsi bérlakás pedig különösképpen nem. Mert csak egyetlen gyermeke van, a nyolcesztendős Réka; mert a kis családban az egy főre eső jövedelem 2200 forintnál magasabb; mert lakásigénylését csak 1980-ban — a válás után — adta be. De mivel ez a lakás is hosszabb ideje üresen állt, s mivel az igényjogosultak sorra visszautasították, átmeneti lakásként Laczó Éváé és Rékáé lett. A segédmunkás, a szellemi dolgozók és a vezető-értelmiségi háztartások részesedése a tanácsi bérlakásokból és szolgálati lakásokból a különböző településtípusokon, a Központi Statisztikai Hivatal 1978. évi vizsgálata szerint, az egyes társadalmi rétegekhez tartozó megkérdezettek százalékában Társadalmi rétegek Budapest Vidéki városok Községek Segédmunkás háztartások 58,9 24,6 2,9 Szellemi dolgozók 46,3 34,6 18,6 Vezető-értelmiségi háztartások 44,8 31,5 28,8 A házasságkötést (családalapítást)követő első és a jelenlegi (1978. évi) lakás használatának jogcíme a Központi StatisztikaiHivatal vizsgálata szerint, a megkérdezett 7947 család százalékában A lakáshasználat jogcíme Az első lakásnál A jelenlegi Albérlet, eltartási szerződés 10,9 0,9 A szülők befogadták 37,6 7,4 Teljes lakást bérelt 7,3 2,2 Szolgálati lakást kapott 4,8 2,0 Tanácsi lakást kapott 8,2 11,4 Bérlakást örökölt 1.9 1,7 Bérlakást cserélt 0,2 7,9 Családi házat, öröklakást épített 4,3 27,3 Saját házat vásárolt 8,0 23,5 Saját házat, öröklakást örökölt 15,2 14,0 Ismeretlen a jogcím 1,6 1.7 Összesen 100,0 100,0 Az 1978-ban lakott lakások használatánakjogcíme a Központi Statisztikai Hivatal vizsgálata szerint akülönböző településtípusokon, az egyes településtípusokon lakó megkérdezettek százalékában A lakáshasználat jogcíme Buda-Vidéki Köz-Összepest városok ségek sen Sajátjában (családi házban, öröklakásban) lakik * Bérleményben (tanácsi bér- és 33,0 59,8 82,3 64,8 szolgálati lakásban) lakik Nem önálló lakásban (albér^ 50,3 28,1 7,3 23,0 letben, szülőknél) lakik Ismeretlen a lakáshasználat 14,5 11,0 8,6 10,5 jogcíme 2.2 1.1 1,8 1,7 Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 Ritkán vagy talán sohasem láttam még három ennyire boldog embert! Mert a Tapolcáról jött vendég-segítő legalább úgy örül, mint a lánya vagy mint az unokája. — Bevallom, én nem is reméltem, hogy megkapom ezt a lakást — mondja a fiatalasszony. — Én már annyiféle fórumon voltam, annyiféle kérvényt írtam, és mindig hiába ... — Szóval: elégedettek ezzel a szerény lakással? — Persze. De az igazi mégiscsak az lett volna, ha már évekkel ezelőtt megkapjuk ezt a lakást. Mert kell egy hely, ahová az ember hazamehet, kell egy otthon, ami csakis a miénk. Én pedig már harmincesztendős vagyok, túl a váláson, és úgy érzem, hogy ez a lakás nekem egy kicsit elkésett. Nem tudom, százszázalékosan igaza van-e Laczó Évának. Hisz férje, ha nem is rögtön összeházasodásuk után, kapott egy szolgálati lakást. Azt sem hiszem, hogy a válások ódiumát az államnak kellene viselnie. És helyes az az elv is, hogy előbb a nagycsaládosok jogos igényeit kellett és kell kielégíteni, meg azokét a nagyon alacsony jövedelműekét, akik csakis tanácsi bérlakás kiutalása révén juthatnak fedél alá. Én igazságosnak ítélem azt, amit Lakatos Mária és munkatársai így fogalmaznak meg az Életkörülmények, lakásviszonyok című kötetükben : „Budapesten határozottan érvényesülnek a lakáselosztás szociális szempontjai, az alacsonyabb jövedelmű betanított és segédmunkás háztartások mintegy egyharmada lakott állami kiutálású lakásban” a kutatók 1978-as felvétele szerint. A vidéki városokban és a falvakban ezzel szemben „az állami lakáseiosztás ... feltehetően a munkaerőpolitikát kívánta szolgálni”, ezért kaptak olcsó bérlakást a városokban a szellemi dolgozók és a szakmunkások, a falvakban pedig az értelmiségiek. Visszatérve a pályázatra, amely dr. Nemes Tibor szerint az első volt, de korántsem az utolsó, nem mindenki volt olyan elégedett az eredménnyel, mint Laczó Éva. Akadtak vagy háromszázan, akik közölték: nem fogadják el a kiutalt lakást. Miután alaposan megnézték, köszönik, nem kérnek belőle. Megvárják, amíg akad jobb. Vagy volt, aki elfogadta, mint Mézseiné, de már eleve azzal a gondolattal, hogy csak ideiglenes megoldásként, hiszen két év múlva jogosult lesz az irányelvekben meghatározottak szerint egyszobás helyett kétszobás vagy egyszobás-kétfélszobás lakásra. Talán nem tévedek, ha ebből arra következtetek: noha a lakásügyi osztályokra nehezedő nyomás érezhetően nem enyhült, a fővárosi lakásgondok azért valamelyest .. mérséklődtek az utolsó években. Hála a sokat — és többnyire nem dicsérve — emlegetett házgyári elemekből gyorsan fölhúzott óriási lakótelepeknek. Róluk szól majd legközelebbi írásom. — ami 11