Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-03-15 / 5-6. szám
Családregény _ három fejezetben avagy hogyan lesz négyből tizenegy és fél A Baidóczy család 1963-ban A nagymama az unokákkal, Budapesten ELSŐ FEJEZET Több mint húsz évvel ezelőtt, a Magyar Hírek 1963. augusztus 1-i számában fényképes riport jelent meg a Bardóczy családról. Hogy miért éppen róluk a sok tíz- és százezer itthon élő család közül? A szálak 1956-ig nyúlnak vissza. Ekkor történt, hogy Bardóczy Ferenc villanyszerelő éppen csak kikísérte barátait a pályaudvarra, esze ágában sem volt elutazni. Az utolsó pillanatban, a nagy unszolásra meggondolta magát, ő is nekivágott a világnak. Vendéglátóipari tanfolyamot végzett Londonban, és a Washington Hotelban pincér lett. Feleségével, Kovács Erzsébettel, aki családi okok miatt került a La Manche csatornán túlra, szintén Londonban ismerkedett meg. Két kislányuk született: Lydia-Betty és Susanne. Néhány év után hazatelepedtek. Ám az újra otthonteremtés gondjai-örömei közepette hónapokig nem adtak életjelt magukról. Az angliai barátok, ismerősök egyre jobban aggódtak értük: „Mi lehet Bardóczyékkal? Talán soha nem fogjuk megtudni ..Végül a Magyarok Világszövetségéhez fordultak. A kedélyek lecsillapítására készült tudósítás címe így szólt: „Üzenet Bardóczyéktól: Jól vagyunk!” Bardóczy ekkor már a Gellért Szállóban dolgozott és nagy hasznát vette angol nyelvtudásának. Egy külföldi vendég egyszer megkérdezte tőle, hol tanulta meg a nyelvet, Feri így felelt: „Hat és fél évig éltem Angliában.” Erzsébet így összegezte a dolgokat: „öt hónap óta vagyunk itthon. Eredmény: Feri dolgozik. A gyerekek szépen fejlődnek. Peres ügyeim befejeződtek. Férjem édesanyjánál lakunk itt a Lenin körúton, de majd nekünk is lesz lakásunk. Végül: boldog vagyok.” MÁSODIK FEJEZET „Amikor meghívást kaptam Bardóczy Lydia esküvőjére, nem kellett törnöm a fejemet a menyasszony kilétét illetően, mert a telefonáló, a boldog édesanya előzékenyen azt is közölte, hogy már írtam róluk a Magyar Hírekbe Hogy mikor? — Tizenhárom évvel ezelőtt.” Ezekkel a sorokkal kezdődött a Gratulálunk! című kis tudósítás Lydia esküvőjéről, amit 1976 november 20-i lapszámunkban közöltünk. Jól emlékszem: az esküvő a Lenin körúti Központi Házasságkötő teremben Chopin zenéje mellett annak rendje-módja szerint zajlott le, meghitt beszélgetésről a nagy tumultusban persze szó sem lehetett. Az örömanyával, Bardóczynéval másnap Izabella utcai lakásukban üldögéltünk. Elmondta, hogy Lydia testnevelés és angol szakos gimnáziumot végzett, Kiváló szertornász volt, csapatával külföldi versenyeken is eredményesen szerepelt, aztán sérülése miatt búcsút kellett mondani a versenyeknek. A Zrínyi Nyomdában szándékozott elhelyezkedni. Az újdonsült férj, Polster Béla is ott dolgozott. A kisebbik lány, Susanne (az esküvői képen nővére mögött áll), a 15 éves bájos fruska balettozni tanult, a televízió tizenévesek műsorában is szerepelt, aztán búcsút mondott a művészetnek és vegyipari szakközépiskolába iratkozott be. Bardóczy Ferencről azt jegyeztük fel, hogy a Gellért Szálló, a Budapest Szálló, majd a Vörös Csillag étteremfőnöksége után „most se nem lát, se nem hall, rengeteg a dolga, néhány hét múlva nyílik a Hilton Hotel: egyik éttermének, a Kalocsának lesz a vezetője”. „Bardóczyné a Hűtőgépkészítő és Javító Szövetkezet bérelszámolója, kollégái ügyes-bajos dolgainak intézője. Első találkozásunk alkalmával, 1963-ban, meg most is, azt mondta, hogy nagyon boldog.” A kis írást így fejeztem be: „Fogadni mernék, ha újabb családi esemény miatt felhív telefonon, megint csak ezt mondja majd ...” HARMADIK FEJEZET Megnyertem a fogadást. Hét és fél év után, 1983 decemberében ismét felhívott Bardóczyné. Megkérdezte, emlékszem-e rájuk, s ha igen, érdekel-e, mi történt velük azóta. A találkozást január 18-án, szerda délután négy órára időzítettük. Izabella utcai lakásukból indultunk a gyerekekhez. Először Lvdia-Bettyhez. Kollégám, Novotta Fen bámulatos tájékozottsággal vezeti a kocsit árkon-bokron át a városon, egy óbudai lakótelepig. A Kaszás-dűlő egyik házának harmadik emeleti lakásában laknak Polsterék. Mind az ct és felen. Mert ők még az eszményi családon, a háromgyerekeseken is tű1 tettek. Lydia (házi használatban csak Betty) a negyedik gyermekét várja (az ultrahang-vizsgálat kislányt Ígér!). Már ideje volt, mondja, hogy a tanács kiutalta számukra a nagy lakást, mert férje szüleinél meglehetősen szűkösen laktak. Éppen csak megöleltük a kismamát, megcsodáltuk a gyönyörű kilátást a budai hegyekre, körülnéztünk a nappaliban, bekukkantottunk a gyerekszobákba és a szülők hálószobájába, a tágas garderóbba és a csillogó mellékhelyiségekbe, megérkezett az édesapa, civilben tornászedző, a három csemetével. A hat és féléves Noémi iskolás, a három és féléves Tamás óvodás, a két és féléves Szilvia még a bölcsődét „tapossa”. Miközben az előszobában a gyerekek csizmáit húzogatják, hogy ne sározzák be a 8
