Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)

1984-02-18 / 4. szám

Gréti is itthon járt. Randevú a Hyatt-szállóban: (jobbról) Köröndi Margit és férje, mellettük Zalkáné, Kertész Aliz, a melbourne-i aranyérmes kéziszer csapat tagja FOTO: DANIS BARNA Mintha valami divatlapból lé­pett volna ki, amikor rövid fehér bundájában, hosszú krémszínű nadrágjában szőkén, fiatalon be­toppant a Hyatt-szálló forgóajta­ján. Első pillanatban meg sem is­mertük, hiszen idestova 28 éve lát­tuk utoljára Köröndi Margit olim­piai bajnok tornásznőt. — Pedig talán már vagy heted­szer vagyok idehaza — mondta később. — De igaz, az utóbbi pár évben nem jöttünk, mert férje­met, Jameszt túlságosan elfoglal­ták üzleti ügyei. — S, ha itthon volt, miért nem jelentkezett? Ha jól tudjuk évek­kel ezelőtt látogatott csak el egy­szer egy tornaversenyre . .. — Soha sem kedveltem a nyil­vánosságot. Meg azután azt a gyorsan tovaszálló néhány hazai napot mindig édesanyámmal és testvéreimmel töltöttem ... No, de azért jelentkeztünk is. A Magyar Televízió egyik forgatócsoportja filmezett nálunk Beverly Hillsben és életünkről is kérdezgettek ben­nünket a kamera előtt. — Mi is megkérdezzük: hogyan is kezdte pályafutását? — Ezt már annyiszor megírták itthon is, ismeri mindenki — sza­badkozott előbb, de azután újabb biztatásra csak belekezdett: — Édesapám testnevelő tanár volt, a Pasaréten, a BBTE-ben, a Vasas mai termében edzősködött. Ahogy megtanultam járni, engem is ma­gával vitt a terembe, s attól fogva természetes volt, hogy ott a szerek között töltöm délutánjaimat. Én voltam az előtornász az egyes cso­portokban. A környezetet, a lég­kört imádtam. A lengő gyűrűt kedveltem leginkább. A terem er­kélyén mindig voltak nézőink, s egy kicsit nekik végeztük a gya­korlatokat, hiszen meg is tapsoltak bennünket. A heti két össztánc, a klubdélután nagyon jó, családias hangulatot teremtett. Második ott­honom volt a tornaterem, a klub. — Viszonylag gyorsan, 1949-ben a londoni olimpia után 17 évesen került a válogatott keretbe ... — S ezzel sajnos a klubtól, édesapámtól is elszakadtam. Ak­koriban a válogatott versenyzők csaknem egész éven át együtt ké­szültek. Itt találtam meg azután „második apámat”, Aradi Gyuszi bácsit. Mindig biztatott, bátorított a versenyek előtt: „Pindurka, it­ten csak Te nyerhetsz” mondogat­ta és hálás tanítványként valóban nyertem is. így többek ellenzésére az olimpiai csapatba is bekerül­tem, bár azt állították, hogy ala­csony termetemmel nem illek be az együttesbe, a kéziszer csapat tagjainak egyforma magasnak kell lennie. — A felemás korláton szeren­csére nem számítottak a centimé­terek ... — Mind a négy szeren egyfor­mán jó teljesítményre voltam ké­pes, s valóban a felemáson jött ki legjobban a lépés. Az olimpiai baj­nokság óriási örömet jelentett. Az ötödik napon történt, s én nyer­tem az első magyar aranyat Hel­sinkiben. Micsoda folytatás volt, a mai napig alig hiszi az ember azt a tizenhat olimpiai bajnokságot. — No, de Koronái Margit is kiválóan folytatta, talajon és ge­rendán egyaránt harmadik lett, s legjobb magyarként az összetett­ben is bronzérmet akasztottak a nyakába... — De utána sajnos már nem úgy sikerült, ahogyan akkor Hel­sinkiben reméltem, szerettem vol­na — mondta kissé szomorúan. — Az olimpia után bemutatóról be­mutatóra mentünk, s bizony na­gyon keveset tréningeztem. Az­után az egyik edzésen váratlan deréksérülés ért, ami Bukarestben, a Világifjúsági Találkozón egy kézállásnál kiújult. Még ma is ér­zés^ a nyomát. Nagyon elkesere­detten hagytam abba a tornát. A Vasas segítségével kis kötődét nyi­tottam, amit egyesek nagyon rossz szemmel néztek. Férjhez is men­tem, feléje sem néztem a tornate­remnek. — Hogyan indult mégis Mel­­bourne-ben? — Az olimpia előtt kilenc hó­nappal megkerestek a szövetség vezetői. Nagyon-nagyon kértek, hogy a csapat érdekében álljak új­ra edzésbe. A lányok kedvéért megtettem, de arra már túl rövid volt az idő, hogy kétkilós súlyfe­leslegemtől megszabaduljak, s egyben mind a négy szeren meg­felelően fel is készüljek. A csapat­ban nem is vallottam szégyent, megnyertük az olimpiai bajnoksá­got. — S utána az Egyesült Álla­mokba indult... — A Sports Illustrated szervezé­sében csodálatos élményben volt részünk. Huszonhat államban jár­tunk. Jól is éreztük magunkat, s első férjem Plachy Mátyás ökölví­vó San Franciscóban profi szerző­dést kapott, ott maradtunk, majd Houstonba kerültünk, s én is mun­kához láttam. — A hírek, elbeszélések szerint tornával foglalkozott. — A torna, az igazi versenytor­na csak a müncheni olimpia után, elsősorban Olga Korbut, majd jó­val később Nadia Comaneci bemu­tatókörútjai és a televíziós közve­títések nyomán lett népszerű az USA-ban, akkoriban, a melbour­­ne-i olimpia után még csak az egészségügyi torna, a fitness volt érdekes. Szerencsémre azután az amerikaiak is egyre többet kezd­tek törődni magukkal, féltették egészségüket, mind több tanítvá­nyom lett. Lapokban adtam taná­csokat, televíziós műsorom volt. — Mit csinál ma? — Vigyázok egészségemre, ala­komra, hiszen látja két kilóval könnyebb vagyok, mint versenyző koromban, pedig hát 52 kilósán sem voltam molett. Meg azután dolgozom is az üzletben. A public relation, a kapcsolatok ápolása, a reklám nekem való. — S a sport? — Nagyon várom már az olim­piát. A tornaversenyeken, mint volt bajnoknő közreműködők majd valamilyen formában. Több ese­ményre rendeltünk jegyet. Ott le­szünk az uszodában is. Reméljük, jobban megy majd a magyar pó­lósoknak, mint tavaly a Világ Ku­pán. Akkor az egész családunk ki­vonult. A férj, dr. Szalay János, akit ba­ráti körben csak Jamesz néven emlegetnek, végszóra érkezett. An­nak idején Esztergomban, a Ben­cés-gimnáziumban érettségizett, fizikus lett, s az Üjpesti Dózsa szakosztályában pólózgatott. Hous­tonban az olajüzletben dolgozott. Los Angelesben, az olimpia váro­sában bankember, a Swiss-Ameri­­can Financial Corporation ügyve­zető vezérigazgató-helyettese. — A Los Angelesben és környé­kén élő, több, mint százezer ma­gyarral együtt türelmetlenül vár­juk az olimpiai játékokat, s ter­mészetesen a magyar sportkül­döttséget. A Magyar Hirekben is olvasott bátorítás nyomán szívesen ajánlom fel én magam is szolgá­lataimat. Mindenben a Magyar Olimpiai Bizottság rendelkezésére állunk, szeretnénk segíteni a ma­gyar sportolók olimpiai részvéte­lét. Ott leszünk a pályákon, bizta­tásban sem lesz hiány. Reméljük versenyzőink a magyar sport jó híréhez méltón szerepelnek Los Angelesben. Ennek mi örülnénk a legjobban, s minden segítséget is megadunk hozzá. VAD DEZSŐ 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom