Magyar Hírek, 1984 (37. évfolyam, 2-26. szám)
1984-02-18 / 4. szám
A faragott asztalon feketekávé gőzölög, de a számban pincehideg borok zamatát érzem, ahogy sorolja az elnök, Frecska Sándor az itt termelt szőlőfajtákat: chardoney, souvignon, saszla, olaszrizling, leányka, hárslevelű, piros tramini, Muskat Ottonel és rajnai rizling. Aztán, ahogy valódi gazdához illik, kikísér az erkélyre, hogy a falu legmagasabb pontjáról mutathassa szőlőskertjét, a mátraalji történelmi borvidék lankáit. A hófödte dombokon katonás rendben sorjáznak a csupasz tőkék, a háztáji pincesor csak dereng a ködben, alattunk a falu új házsora. Szemet nyugtató a táj — innen, a nagyrédei Szőlőskert Termelőszövetkezet irodaházából, a volt kúriából. És a tájhoz hozzátartozik e történet is, amelybe kérés nélkül kezd az elnök. — Már hosszú évszázadokkal ezelőtt büszke lehetett ez a község szőlő- és bortermelésére. A múlt századbeli vész előtt a falu határa körben szőlőskert volt. Ám a filoxéra kártétele következtében két-három év alatt teljesen kipusztult. Az új szőlők telepítéséig hosszú időt kellett várni. 1906-ban a gyöngyösi banktőke a falu szomszédságában megszervezte a Mátrahegyaljai Szőlőtelep Részvénytársaságot, és szőlőoltványokat kezdtek előállítani. A telepen nagyrédei zsellérek, parasztok dolgoztak, akik itt elsajátították a szőlőoltvány-termesztés mesterségét, amelyet később a kisparaszti gazdaságokban folytattak tovább. Az oltványok nagy része piacra került, de elkezdődött az új szőlők telepítése is. 1930-ban már 400 hektár szőlő volt a falu határában. Ilyen történelmi örökség szabta meg az 1959-ben megalakult, az egész falu mezőgazdasági termelését átfogó termelőszövetkezet tevékenységének szerkezetét, jellegét — vázolja egyszuszra a „történelmi” hátteret az elnök. Mindennek közvetlen köze van a kérdésemhez, amelyet két napja telefonon már feltettem neki, amikor megbeszéltük ezt a találkozót. Most — kihasználva a pillanatnyi szünetet —, megismétlem, ugyanis elég szokatlan dolog az országban, amivel tavaly ősszel a nagyrédei termelőszövetkezet kirukkolt: kötvényeket, bemutatóra szóló értékpapírokat bocsátott ki. — Hogyan tudták megteremteni a lehetőségét annak, hogy „átvegyék” a hank, a takarékszövetkezet szerepét? — Nem vettük át, nem is fordult meg az agyunkban. Arról van szó, hogy nincs elegendő — beruházásra fordítható — pénzünk, pedig szőlőfeldolgozásunkat, borászati üzemünket bővítenünk kell. Tudtuk, hogy a helyi takarékszövetkezetben jelentős betétállománya van a tagságnak, ezért arra gondoltunk, hogy esetleg kölcsönbe vesszük a pénzt. — Cseppet sem tartottak attól, hogy majd nem lesz meg a bizalom? — Bizalmatlanság? A szőlő- és borátvételnél meg sem kérdezik, hogy mennyit fizetünk érte, csak azt, mikor kell leadni. Mi ez, ha nem bizalcm?! Ismerik az eredményeinket tanúi voltak fejlődésünknek. /. szövetkezet megalakulásakor a közös szőlőterület teljes egészében szűk sortávolságú, bakhátas művelésű volt. A gyenge termőképességű, elöregedett, tőkehiányos ülteivények kivágása medett már 1961-ben megkezdtük a szőlőtelepítést, később pedig a középmagas, kordonművelésí ültetvénnyé alakítást. Ma több, mint 600 hektár a szőlőterületü rk, ebből 280 a háztáji. Szóval a tagok tudják, hogy pénzükkel az ágazat gazdaságosabbá tételét szolgálják. — Mások i 5 természetesnek vették a kötvénykibocsátást? Ügy értem; más cégek ... — Nem, mert amikor ez az elgondolásunk megszületett, a Takarékszövetkezet vezetői igen idegesek voltak A központjukban meg kellett vitatnunk, mit lehet tenni, hogy a Takarékszövetkezet is megmarad jen a faluban és a mi céljaink is sikerrel járjanak. Itt ajánlották a kötvény kibocsátását, bár megjegyezték, hogy eddig még senki nerr élt vele az országban. A Pénzügyminisztériumhoz fordultunk kérelmünkkel: 30 millió kellett volna, de mivel elsőként mentünk, olyan teljesítési garanciákat kértek, amitől visszariadtunk, és csak 10 millióval mertünk indulni. Senkinek sem volt tapasztalata ilyen ügyletekben, nekünk kellett az első engedélyhez szükséges anyagot összeállítani és ahínyan megnézték, annyian találtak benne hibát. Többször visszaadták, de mi is többször beadtuk. „A következőnek már könnyebb lesz”, vigasztaltak bennünket — nevet Frecska Sándor — ől: már kész minta álapján dolgozha :nak. Végül is 400 család jegyezte a 10 millió forintot, természetesen, hogy ki-ki mennyit, az titok. De a kötvény szabadon átruházható és örökölhető, névértéke és kamata mentes mindennemű adó és illeték alól A termelőszövetkezet teljes vagyonáva. felel a kötvényen alapuló fize.ési kötelezettségek teljesítéséért ugyanakkor a kamat és a törlesztő szelvények beváltásáért az állam szavatol. És a segítő szándék mellett tagjainkat persze az is befolyásolta, hogy 9%-os kamatot fizetünk a kötvények után a takarékbetét 5— 7%-ával szemben. Végül többen is jegyeztek volna, mint ahányan megtették, hiszen korábban 30 millióról volt szó. így elég sokan kimaradtak, még sértődés is volt belőle. Mert további terveink is megkívánják, úgy döntöttünk, hogy még ez évben újabb kérelemmel fordulunk a minisztériumhoz, újabb kötvények kiboosátására. Az 1960-as években épült borfeldolgozó ugyanis mindenképpen rekonstrukcióra szorul. Egész szőlőtermésünket — a háztájiét is — teljes egészében feldolgozzuk, és a forgalmazásra alkalmas bort értékesítjük. A félautomata gépsor pedig elavult már, kinőttük őket. — Szeretnék egy-két taggal beszélni — mondom, s az íróasztalból előkerülő hosszú listáról látom, hogy minden munkahelyről jegyeztek az emberek: az állattenyésztésből, kertészetből, irodákból, a hűtőházból, a pincészetből, de még a nyugdíjasok is. A hűtőházzal szemben, az oltóházban a szőlővesszőket készítik elő az asszonyok. — Tulajdonképpen itt kezdődik a szőlő és a bor, a szüretelők nem is gondolnak rá, milyen nagy munka ez is. Most éppen a Zalagyöngye csapot szedjük ki — magyarázza Jelkéné, de nem áll le egy pillanatra sem. — Otthon is, itt is a szőlő, én mindig ezzel foglalatoskodom, éppen ezért jegyeztem én is kötvényt. Persze, a 9%-os kamatért is, de a biztonság is épp, ilyen fontos. Mert igaz-e? Van szőlőnk, annak a termését hova tennénk, ha nem venné meg a tsz és nem tudnánk feldolgozni? Még telepíteni is szeretnénk, és ezt már végképp nem bírná ez a feldolgozó, ha nem bővítenék. Ezért adtam a pénzemet. A szomszéd faluban halljuk, a bort még most sem vették át, nálunk ilyen elképzelhetetlen lenne. Alig értjük egymást a palackozóban Szabó Imrénével, oly nagy a zaj. A szűk helyiségben óránként ezer üveget töltenek meg itt az asszonyok. Ez a félautomata gépsor 13 éves, elöregedett, rengeteget kell javítani — kiabálja — nagyon jó volna, ha már beindulhatna az új. Alig-alig értjük egymást, mutogat az egyik asszonynak, hogy váltsa már le egy kicsit, s végül az ebédlőben beszélgetünk, ott tornásztatja merevedett ujjait. — Én a saját bőrömön érzem az üzem korszerűsítésének szükségét ... — mondja. — Ügy hallom, a Német Szövetségi Köztársaságból vásárolnak gépsort. Az talán halkabb is lesz, és nem fárad el annyira a kezem. És az is érdekünk, hogy minél előbb palackba kerüljön a bor, ne kelljen kényszerből tárolnunk, mert azt már a minőség sínyli meg ... Az utolsó mondat továbbgondolkodásra késztet, kérdem is az el-Nagyrédei kamatláb: 9% nőktől: — Az utóbbi évek rossz piaci helyzete hogy-hogy nem vette el a kedvüket a bortermeléstől? Mernek még az emberek telepíteni is? — Nincs ok arra, hogy ne merjenek. Nekünk még soha nem volt bajunk az értékesítéssel, az igaz, hogy a legszebb palackozással kelnek el a minőségi boraink. — Példaként leemel egy üveget a polcról, áttetsző, illatozó szilvánit, s közben befejezi a gondolatot: — Mi időben felismertük, hogy a piacon csakis jó minőséggel lehet bennmaradni. Ebből következik, hogy nekünk eladási gondjaink akkor nem lesznek, ha állandóan korszerűsítünk — és tartjuk a minőséget. A saját termésből koccintunk erre. PERJÉS KLÁRA 3 1. Szabó Imréné: „Az új gép talán halkabb lesz.. ” 2. A nagyrédei szövetkezet „trófeái" 1972-től napjainkig 3. Ezekből a tartályokból kerülnek a palackokba a szövetkezet borai 4. Frecska Sándor elnök FOTÓ: NOVOTTA FERENC 10