Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-07-23 / 14-15. szám
TABAN ZÓRÁD ERNŐ KIÁLLÍTÁSÁHOZ Ötven éve kezdték módszeresen bontani Budapest egyik legősibb települését, de a bontás-bontogatás korábban kezdődött. Ha már semmiképpen nem lehetett megmenteni egy összeroppant gerincű viskót, jöttek a csákányok és lapátok, mert a tabáni házak között jócskán akadt, amelynek vályogból rakták a falait, lapáttal is le lehetett hordani. Mi volt hát ez a romlandó hegyoldali városka, amelyet Krúdy Gyula tolla foglalt aranyba s festők tucatjai örökítettek meg? Borivó emberek álomvárosa, ahol napszállta után a kadarka pirosas gőze ereszkedett az agyakra; szorgalmas kisemberek tanyája, akik cipőt-ruhát foltoztak, mert új holmit emberemlékezet óta nem készítettek a Tabánban, vagy egyszerűen nyomortelep, amely a fejlődő világváros egyik legszebb pontján, két büszke Duna-híd között végkép megérett a Közmunkatanács bontási határozatára, a halálos ítéletre. E különös városkában mindhárom városkép és életforma „nyomelemei” fellelhetők voltak. Talán az időszámítás elején itt élt kelták őrködő, katonás tartását örökölték az utódok, mert a kelták a fontos dunai átkelőhely védelmét vállalták föl és látták el a rómaiak megjelenéséig; a légiók azután váracskát emeltek a hídfőállás védelmére, majd jöttek honfoglaló eleink s megalapították a révállomás Kis-Pest elnevezésű helységét. Négy-ötszáz év múlva a gazdagon felfakadó hévizek után Alhévíznek neyezik a Gellérthegy lábánál elterülő telepet, amikor az Ördögárok felett még hidak íveltek át s romantikus, Dél-Franciaországra emlékeztető bájt kölcsönöztek a Tabánnak, amit ekkor még nem is hívtak ezen a néven. A Tabán — az elnevezés — a török időkben született, amikor a Tímár-patak, Ördögárok körül letelepedett bőrcserzők után kapta a Debágháne ilidzse nevet. A török időkben majdnem az egész Magyarország sorvadozott, de a korai „fürdőváros” virult, hála a török effendik vízimádó szenvedélyének. Hősi múltja is volt a városkának, de nem az ellenséggel, hanem az elemekkel állt örökös, védelmi küzdelemben. A tűz, a víz és a járványok vágtak rendet a házalt és a tabáni emberek sorában. A XVIII. század negyvenes éveiben innen indult pusztító útjára a kor legnagyobb pestisjárványa, száz évvel később összefogott a Tabán elpusztítására a két ősi ellenfél, a tűz és a víz. Az Ördögárok — nem véletlenül viseli ezt a baljós nevet — áradásai rendszeresen pusztították, rombolták a Tabánt, évtizedről-évtizedre szegényebb, romlékonyabb, elvásottabb település maradt a lezúduló árvizek után. 1810-ben a tűz tarolta le a hegyoldalt, s voltaképpen ekkor kezdődött a Tabán végromlása, amelyre a Közmunkatanács tette föl a pontot. Csodálatos módon ez a „szegény emberek vidám városnegyede” nem adta meg magát könnyen a pusztulásnak. Amikor híre ment, hogy a Főváros a Tabán lebontását fontolgatja, festők szállták meg a valóban „festői” utcákat. ,,A halálra ítélt Tabánban minden utcasarkon ül egy festő és rajzoljafesti azt a képet, amelyet ideig-óráig még festeni lehet.” — írta P. Gy„ a monoklis városházi tudósító, aki Az EST-lapokat látta el fővárosi hírekkel. Krúdy úr akkoriban távozott az élők sorából, amikor beomlott Poldi mester Mélypincéje, eltűntek a házak és viskók, maguk alá temetve álmokat, emlékeket és — poloskák tízezreit, mert a látványos és megejtő szépségű nyomornak voltak kellemetlen kísérő jelenségei is. Akkoriban csak az érzéken}'’ lelkű hírlapíró-süvölvények siratták meg a Tabánt, — közéjük tartozott e sorok írója is —, mert veszni éreztek valamit, amit nem lehet visszahozni, nem lehet megújítani, nem lehet feltámasztani. A siralmas veszteség-hangulat elkísérte a figyelmes közvéleményt a második világháború és Budavár felszabadító ostroma napjaiig, amikor elpusztultak az utolsó tabáni házak, a remekmívű szerb templom, viszont megteremtődött a hely és tér egy nagyszabású rendezés számára. 1945 január lG-án éjszaka a Dunába roskadt az Erzsébet-híd is, ezzel — úgy tűnt — hosszú időre megpecsételődött a hajdani Tabán sorsa is. Történelmileg visszasüllyedt azokig az időkig, amikor a kelták őrizték a hídfőt. 19(54-ben Sávoly Pál tervei alapján megszületett az új Erzsébet-híd, életre kelt a Tabán — helye. A műemlékvédelem gondoskodott néhány szép öreg ház megmentéséről, a két híres fürdő újjáéépítéséről, az Aranyszarvas fogadó feltámasztásáról. Nyomokban, faltöredékekben és irodalmi emlékekben még jelen van a mai Budapest életében a régi Tabán, és itt vannak közöttünk a tabániak, akik megható következetességgel őrzik emlékeiket. Minden évben összejönnek valamely budai kocsmában, amely hangulatában még emlékeztet a régi Tabánra, közös asztalhoz ülnek révészek, hajósok, bőrcserzők, szőlőművelők utódai s talán feketevörös, fűszeres rác ürmöst isznak, amelynek az a tulajdonsága, hogy felfűti a képzeletet és életre kelti a rég holt emlékeket. BAHÓTI GÉZA 47
