Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-02 / 6-7. szám
1. Szent Kristóf a faluban, 1927 2. Vitorlaigazító, 1925 3. önarckép napsütésben, 1927 4. Piránói halászbárkák, 1930 5. Badacsony, 1936 6. Kiderül, 1931 REPRODUKCIÓ: CORVINA ARCHÍVUM EGRY JÓZSEF Száz esztendeje, 1883. március 15-én született Zalaújlakon, a legnagyobb magyar festők egyike, Egry József. Halála (1951) óta sok híve, hódolója támadt. Műértő méltatói közül is többen őt tartják a „legmagyarabb” festőnek. Ezen az elragadtatottságon nem csodálkozunk: tudjuk, hogy aki nem képes szabadulni egy kivételes tehetségű művész legegyénibb képeinek hatásától, az könnyen válik rajongóvá. Ilyen elfogultságok alapján nevezték el Egryt „a Balaton festőjé”-nek, „a fények költőjé”-nek, „a természet panteisztikus ábrázolójá”-nak is. Okkal-e, joggal-e? Hogyan is lehetne ezt tagadni, áttekintve stílusváltozásának, festői látásmódjának s eszközeinek megtalálása idejétől — az 1920-as évek elejétől — az egymást követő vázlatokat, rajzokat — s légióként is a festményeket, amelyeken valami csodásán egyéni, a magyar piktúrában eddig nem volt, fényektől lebegő tájak jelennek meg. Nincs még egy festő a magyar művészettörténetben, akinél a szeretett hazai föld dombjai, hegyei, vizei, növényei, állatai, emberei s építményei ilyen különösen zengő, édes-forró színharmóniákban, ilyen mindent életre keltőén himnikus ragyogásban mutatkoznának. S ha végigtekintünk a nagy alkotói korszak munkáin, lehetetlen meg nem értenünk, hogy e pompázatos tájban is az ember (és közössége) a legfontosabb, aki lakója, gondozója, művelője és használója, élvezője e földnek, vizeknek, növény- és állatvilágnak. Szőlőmunkások, vincellérek, halászok, földművelő parasztok, pásztorok ezek az emberek, „akik szentté tették a Balatont”, mint megalkotójuk vallja feljegyzéseiben. És ki sem kerülhetnénk egy további képsort — amelyeken az egyetlen vagy a legfőbb alak maga Egry József. Vagyis önarcképek ezek, sok társukkal együtt, melyek ugyancsak abban a fölívelő két és fél évtizedben születtek. Itt sem az önarcképfestés hagyományait követi a mester. E sorozat több darabja megrázó erejű híradás egyéni életéről és a korról, melyben néki sem adatott különb sors, mint népe millióinak. Vajon pusztán csak tetszetős ötlet lett volna, amikor töviskoszorús Krisztus-önmagát még rács mögé is állította? És a harmincas évek elejéről való Krisztus a pribékek között alakjait nem a lélek és jellem tiltakozása sugallta-e a kor ellen, melyben az ember egyszerre lehet a Golgota hegyére hurcolt Jézus és az őt gyötrő zsoldos is? A húszas évektől festett sajátos Egry-képeken a nyomorúságnak, az embert megalázó szenvedésnek, háborúnak, a kiszolgáltatottságnak kórlapjai sorjáznak. S ha a nagy képek között megnézhetjük a kezdő két évtized kiemelkedő darabjait, egyszerre világosabb, érthetőbb lesz az életmű váratlannak tetsző kibontakozása. S ha a képeket létrehozó tehetség kezdettől való munkálása mellett azt is tudjuk, milyen tisztaság, tisztesség, férfias erő és szemérem, s bölcsesség, konok kitartás, emberszeretet voltak erényei Egrynek, még teljesebben áll előttünk az életmű egész egysége. Művészetének egészével vált érdemessé annyi hazai, külföldi egyéni és csoportos kiállításra, híveinek, gyűjtőinek rajongó szeretetére: 1945-ben az állami nagy aranyéremre, 1948-ban az először odaítélt legmagasabb kitüntetésre: a Kossuth-díjra és Csontváry társaságában a magyar művészet képviseletére az 1957-es brüsszeli világkiállításon; Badacsonyban, utolsó otthonában megnyitott Egry-múzeumra — és századunk képzőművészetében az őt megillető kivételes helyre. GERGELY MIHÁLY 48
