Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-12-24 / 25-26. szám

I PIERROT ROPOGÓS MALACSÜLT A tél legfinomabb pecsenyé­jéhez, a ropogós malacsülthöz számos régi babona fűződik. Az egyik szerint még életében ajánlatos a farkát meghúzkod­ni, és ha visít — és miért ne visítana a szerencsétlen? —, szerencsét hoz. A malacsütésre a nagyon fiatal, csak anyatejen nevelt 3—4 hetes állat a legjobb. A régi krónikások mint különle­ges ínyencségről emlékeznek meg az úgynevezett többanyás malacról, amelyet a szomszéd ól kocája tovább szoptat, ami­kor saját anyjának teje már elfogyott. Így a malac húsa zsenge marad, de súlya duplá­jára nő. A konyhára kerülő, már ki­belezett malaccal sok tenniva­ló akad. Elöljáróban le kell forrázni, majd tompa élű kés­sel — nehogy a bőrét behasít­suk — lekaparni, amíg a bőre halványrózsaszínű nem lesz. Ezután hideg vízzel kívül-be­­lül jól lemossuk, tiszta kony­haruhával szárazra töröljük, és kívül-belül besózzuk. Fél óráig pihentetjük, majd a ha­sát őrölt köménnyel és majo­ránnával bedörzsöljük. A szá­ját szétnyitjuk, és vagy egy szép almát teszünk bele, vagy csak pálcikával szétpöcköljük, és sütés után a pálcikát kivé­ve, egy citromot illesztünk a helyére. Ezután az egész malacot fa­gyos zsírral vékonyan bedör­zsöljük, és a hasába egy zsem­lét rakunk, hogy a felesleges nedvességet felitassa majd a sülés során. Az állat négy lá­bát szétterpesztjük, sőt pál­cákkal szét is feszítjük, s így zománcozott tepsire fektetjük. Előmelegített sütőbe toljuk (hajdanában kemencében sü­tötték a malacot), és súlyától függő ideig sütjük. Egy há­romkilós malac kb. két óráig sül. Sütés közben negyedórán­ként olajba mártott ecsettel vagy a szalonnabőrke zsíros felével megkenegetjük a bőrét, de lehet sörbe mártott ecsettel is simogatni a sülő pecsenyét. Az utolsó kenés után — ami­kor már ropogós piros a kül­seje, és a nyakrésznél beleszúrt tű nyomán nem serken ki za­varos lé — még tíz percig süt­jük, utána deszkára átemeljük és a fejét bárddal azonnal le­csapjuk, hogy a belsejében le­vő gőz eltávozhasson, ne pu­hítsa meg a külsejét, öt per­cig még pihentetjük a desz­kán, majd a fejet visszailleszt­ve, tálra fektetjük a pecsenyét. Ha nagyobbacska — süldő — malac gerincét vagy hátsó részét vásároltuk, a megmo­sott, megszárított hús bőrét nagyobb kockákban bevagdos­suk, és a vágatot — anélkül, hogy a bőrt érné — meg az alsó felét só, őrölt bors, grill­­fűszer és majoránna keveréké­vel bedörzsöljük. Ezután zo­máncozott tepsire fektetve, egy kevés vizet öntünk alá, és a tepsit alufóliával lefedve, a sütőben addig pároljuk, amíg a húsa meg nem puhult. Ez­után a fóliát levesszük, és olajjal, szalonnabőrkével vagy sörrel kenegetve, üveges-ropo­­gósia pirítjuk a bőrét. A malacpecsenye elengedhe­tetlen tartozéka a hagymás paprikás burgonya és a párolt vöröskáposzta, amelybe a vé­ge felé ajánlatos megtisztított, nagy kockákra vágott almát is tenni, hogy különlegesen jó zamatos legyen. F. NAGY ANGÉLA FOTO: URBAN TAMÁS Pierrot kedves bolondos clown, aki néha könnyeket fakaszt, más­kor mosolyt varázsol az emberek arcára. Érzelmeinkkel játszik, han­gulatot teremt, csak úgy mint a Bu­dai Vár Fortuna utcájában tavaly ősszel nyílt kávéház. Nomen est omen tartja a mondás, amely ezút­tal különösen igaznak tűnik. Pi­errot olyan vállalkozás szülötte, amelyhez jócskán szükség volt For­tuna istenasszony segítségére. A XV. században épült ház föld­szinti helyiségében évek óta zöld­ségüzlet működött, s talán a II. vi­lágháború óta senki sem bolygatta a vastag boltíves falakat, amíg egy vállalkozó kedvű, a szakmáját meg­szállottként szerető asszony, Zsidai Pétemé egy vasárnapi sétán fel nem fedezte, a kert és az üzlet kö­zötti elhanyagolt helyiséget. — Felsorolni is hosszú, mennyi szaladgálás, tárgyalás, szervezés árán jutottunk el addig, míg meg­kaptuk az engedélyt, hogy a hasz­nálaton kívüli részből presszót csi­náljunk, — mondja Zsida Péterné. a Pierrot tulajdonosa. Már minden irat a kezükben volt, amikor Fortuna közbelépett ismét. A Zöldért lemondott az utcai fron­ton levő üzletéről, s azt is megkap­ták. Az építkezés során derült ki, hogy a két helyiség között nem egyszerű fal, hanem egy XV. szá­zadi kemence húzódik. A volt pékség e maradványát védetté nyilvánították a műemlé­kek őrei. Sziklai Gábor belsőépí­tész pedig a kávéház konyháját helyezte el a kemencében. A tulaj­donosnő a régiségboltokból össze­válogatott század eleji, szecessziós székek asztalok, lámpák és dísztár­gyak mellé hangulatos bambuszbú­torokat is rendelt. — A HungarHotelsben és az Inter­­continentálban eltöltött tizenhárom évi szakmai gyakorlatom és külföldi útjaim során jöttem rá, hogy itthon hiányoznak a meghitt egyéni, csa­ládias hangulatot sugárzó kávéhá­zak. Amikor Pierrot-t terveztük, ab­ban bíztam, hogy nem csak én ér­zem így, hanem a vendégek is. Zsidai Péterné a szó legnemesebb értelmében profi. Nem bíz semmit a véletlenre, s tudja, hogy a hangu­latteremtéshez nem elég a kelle­mes környezet. A közeli Hiltonból, s a város minden részéből ideláto­gató nyugati turisták, s a gyorsan kialakult hazai törzsvendégkor mást is igényel. Beállított hát egy zongorát, amelyen ősztől Európát és az USA-t megjárt Orosz János játszik majd. A negyvenen túli kor­osztály bizonyára jól emlékszik még a Tabányi-zenekarra. Orosz János az ő zongoristájuk volt, de játszott a Casanovában, a Fortuná­ban, s a New York-i 2. Avenue-n, ahol Karády Katalint is korrepe­tálta — a Los Angelesi Csárdás és White Horse éttermekben, a kali­forniai New Port Beach jazzklub­jában, Palm Springsben, ahol Elvis Presleyvel is barátságot kötött. Orosz János ugyan elsősorban zon­gorista, de ahogy mondani szokás, minden hangszeren játszik, már ami a dallamvilágot illeti. Nem ve­zet ugyan statisztikát, becslése sze­rint közel ezer dalt, magyarnótát, operettet, jazz, rock és diszkódalla­mot ismer, s saját szerzeményeivel is szórakoztatja a vendégeket. Az elmúlt századokat idéző han­gulat, a kellemes zeneszó fontos kelléke ugyan egy kávéháznak, de nem sokat ér, ha a kiszolgálás, az étel-ital választék szegényes. Nos a Pierrot-ba látogatót e téren sem éri kellemetlen meglepetés. Több tu­cat koktél, parfé és kávékülönle­gesség, szendvicsek, márkás ritka­ságnak számító italok közül válo­gathatnak az ínyencek. A tulajdo­nosnő másfél évig a Kaller Corpo­ration szállodalánc ösztöndíjasa­ként a Minesotai Rochesterben ta­nulhatta a felsőfokú vendéglátást, s az ott szerzett tudást igyekszik itthon kamatoztatni. Az alig egy esztendeje működő kávéház igényes törzsvendégkörrel is dicsekedhet. Fényes Szabolcs, Hernádi Gyula, Jancsó Miklós, Psota Irén, és sok más művész, író, közéleti személyiség tekinti a vár­beli kávéházat második otthoná­nak. G. B. A. FOTO: GABOR VIKTOR ÉS REZES MOLNÁR ESZTER 51

Next

/
Oldalképek
Tartalom