Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-12-24 / 25-26. szám

Kóboroltak, gyakran bűnözők, deviáns életű felnőttek közé keveredtek. Nem volt ritka közöttük az öngyilkosság. Ekkor ötlött fel bennem az a gondolat, hogy a „hagyományos” árvaházak, nevelőintézetek már nem alkalmasak arra, hogy a szerencsétlen sorsú gyermekeknek a legfontosabbat: a család biztonságát, érzelmi melegét megadják. Egy — akkor még — teljesen újszerű formát ötlöttem ki. Elképzelésem szerint a mi gyermekfalunkban nyolc-tíz fős „családok” élnek együtt; különböző korú gyermekek, egy vagy két nevelő felügyeletével. A felnőttek szó szerint velük élnek. A család teljesen önálló: maguk főznek, maguk végzik a házi munkákat, maguk osztják be idejüket és pénzüket. A gyerekek a községben lévő nyilvános óvodákba és iskolákba járnak — s onnan „haza” mennek tanítás után. Mindez nem pótolhatja maradéktalanul a családot, de az eddig megismert nevelési formák közül a legjobban megközelíti.

Azt már másoktól tudom meg, hogy a nemzetközi szervezet, amely nem üzleti vállalkozás, főleg adományokból él, az első gyermekfalut Ausztriában, Gmedner professzor hazájában rendezte be. Azóta létesült gyermekfalu Európa majd minden országában, Ázsiában és Afrikában — szám szerint hetvenkettő. Battonyán a hetvenharmadilkat alapozzák.

Battonya. Kisközség a magyar—román határon, kétnemzetiségű lakossággal. Takács Dezső tanácselnök és Németh József, a gyermekfalu igazgatója — ott polgármesternek nevezik majd — a terveket nézegeti a falu egyik tervezőjével, Sarlós Júliával. (A terveket a Lakóterv vállalat munkaközössége készíti, Finta József Európa-hírű építész vezetésével. A tervezők: Sarlós Júlia és Csizmár Gyula.)

— Abból indultunk ki, hogy a Gyermekfalu alapszabályai szerint minden országban a helyi építészeti szokásoknak megfelelően kell felépíteni a telepet. Battonyán, hagyományos építésű házak között épül majd fel a gyermekfalu, így mi is a hagyományos magyar vidéki házak stílusát akarjuk követni. Minden házhoz két bejáratot tervezünk — ez nagyon fontos — egyet belülről, a telep közösségi létesítményei felé, s egyet kívülről, az utcai fronton. A gyermekék tehát az iskolából közvetlenül az utcáról érkezhetnék „haza”, s nem kell először egy főbejáraton, közösségi épületeken átmenniük. A belső berendezések is követik nagyjából egy átlagos családi ház modelljét, azzal a különbséggel, hogy itt nyolc-kilenc gyermekes „nagycsaládok” élnek majd.

Németh József:

— Nem akarunk okvetlenül pedagógusokat alkalmazni családfőknek. Nem biztos, hogy pedagógus kell ide. Gyermek szerető, sok emberi érzéssel megáldott asszonyokat, vagy házaspárokat fogunk verbuválni, akik valóban családi légkört tudnak teremteni a rájuk bízottaknak.

A battonyai régi gyümölcsöskertben, a gyermekfalu majdani helyén ott tolong a fél falu. Megérkeznek a vendégek. Mivel az alapító ország Ausztria, s a jelenlegi 'bejegyzés szerint az S. O. S. Kinderdorf International a Német Szövetségi Köztársaságba tartozik, e két ország zászlaja leng a magyar lobogó és a Kinderdorf emblémája mellett. Ausztriát Arthur Agstner nagykövet képviseli. Az NSZK-ból Dr. Jürgen Möllemann államminiszter érkezett. Kíséretükben olyan neves személyiségek, mint Dr. Helga Henselder-Barzel, az NSZK parlamenti elnökének felesége, Aenne Burda asszony, a Burda-kiadó tulajdonosának felesége. Manna zu Sayn-Wittgenstein hercegnő nem egyszerű vendégként érkezett: fotóriporterként jószolgálatul a Burda-magazinok számára készít fényképeket.

És — a protokoll szabályait felrúgva — talán elsőnek kellett volna említeni Josef von Ferenczy urat és feleségét, akik talán a legtöbbet tették azért, hogy létrejöjjön a megállapodás a magyar kormány és a Kinderdorf-szervezet között. Ferenczy úr az első pillanattól kezdve ott bábáskodott a magyar gyermekfalu tervei körül — ötletekkel, kapcsolatokkal és adománnyal segíti a megvalósulást. (Talán véletlen egybeesés, hogy az alapkövet éppen felesége, Katharina asszony születésnapján rakták le.)

Gmeiner professzor lép a mikrofonhoz. Arról beszél, hogy tanúja volt egykor: két kisgyerek ment haza az iskolából. Az egyik gyermekfaluban lakott. Álltak a sarkon, beszélgettek, majd a gyermekfaluban élő hirtelen megfordult: „Ne haragudj, rohannám kell haza, vár a mamám és a testvéreim.” Persze, tette hozzá a professzor, nem kellett volna úgy sietnie. De valahogyan el akart büszkélkedni iskolatársának azzal, hogy őt is várják, ő is fontos — méghozzá a „családja” számára. És ezek a gyermeki pillanatok adják meg a munka értelmét.

Az alapkő-letétel után Möllemann úr közvetítette az NSZK kormányának jókívánságait:

— Olyan világban élünk, ahol a háború veszélye újra és újra kísért, a nemzetközi légkör sokszor — most is — nagyon feszült. Ezekben a gyermekfalvakban azonban békére, a másik iránti megértésre, a másik szenvedésének enyhítésére nevelik a jövendő generációkat. Éppen ezért a gyermekfalvak nem csupán néhány tucat gyermek egyéni boldogulását szolgálják. Eszmét hordoznak: a béke és a megértés eszméjét. Tudomásom szerint többek között azért esett a választás éppen Battonyára, mert itt két nemzetiség él egymás mellett békességben és kölcsönös megértésben. Talán az innen kikerülő generációk ezeket az eszméket viszik magukkal a nagyvilágba, a felnőtt életbe.

S. P. J.

49