Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-12-24 / 25-26. szám

sével eltölti az embereket, a nép­­költészetben karácsonyra, Jézus születésére sűrűsödött össze. A karácsonyesti kánta úgy zajlik, hogy három óra tájban, vecser­­nye-harangszókor a gyerekek mennek köszöntem, este hattól éjfélig már a felnőttek járnak. A gyerekek inkább csak az ablak alatt, künn énekelnek, a felnőtte­ket behívják a szobába, s kínál­nak nekik valamit. A karácsonyfa-állítás szokása a XIX. század közepén, városon je­lentkezett először, ma országosan elterjedt. A karácsonyi népi színjáték kö­zéppontjában hazánkban a kifor­dított bundát viselő bohókás bet­­lehemes pásztorok tréfálkozása, éneke, játéka áll. A betlehemezés szokását Nyugat-Európából vettük át, a legkorábbi francia szöveg XI. századi. Nálunk 1692-ből való-az első leírás. A mai betlehemezés valóságos színjáték, angyalokkal, pásztorokkal, az öreg pásztor kö­rüli tréfákkal, énekekkel. A bet­­lehemezők házilag készített jászolt, vagy templom alakú kis betlehe­met hordoznak magukkal. Ma ál­talában gyermekek adják elő a betlehemes szövegeket, kivéve egyes székelyek lakta falvak fel­nőtt férfiak által előadott kará-Y L t. mm \ vr> ijflp % W h t. Luca-nopi maskarák a szigetközi Dunaszigeten FOTO: DANIS BARNA — MTI 2. Betlehemezés FOTO: FÉNYES TAMAS 3. „Bölcsőcske” Győr-Sopron megyében FOTÓ: FÉNYES TAMAS 4-5. Betlehemezés a Szabolcs megyei Mérk községben FOTO: VIGOVSZKY FERENC — MTI 6. Karácsonyi köszöntők Miskolc kör­nyékén FOTO: BERETH FERENC — MTI csonyi misztériumait, amelyek­nek külön érdekessége, hogy a pásztorok állatbőrből készült, fé­lelmes álarcokat hordanak, ilyen pl. a Bukovinából Tolna megyé­be települt székelyek ún. csobá­­nolása. A betlehemezést szintúgy, mint másféle szín játékos szokásokat adománykérő formulák zárják le. A Szigetközben és a Rábaközben 24-én „mendikának”, a gyerekek házról házra járnak, jókívánságo­kat mondanak, s ezért jutalom jár. A Rábaközben még divat a „böl­csőcske'’: csörgős bottal táncolják körül a kis Jézust, hogy megvéd­jék. E szokásban érdekes módon keveredik a pogányság és a ke­reszténység hagyományvilága. Az ország sok részében, de főleg az Ipoly menti falvakban kará­csonykor a pásztorok vesszőt hord­tak a házakhoz. A gazdaasszony a csomóból annyi vesszőt húzott ki, amennyi tehén volt a háznál, és ezzel megcsapkodta a csordás lá­bát. Ez az egészségvarázslás ősi pogány szokásának maradványa. A regölés a legkülönösebb, azt is mondhatnánk, legrejtélyesebb valamennyi népszokás között. Alig múlt el a karácsony még fülünk­ben a betlehemesek éneke, kará­csony másnapján már jönnek a regösök; serdülő fiúk, legények, 14—24 évesek. Hatan-heten vol­tak régebben egy csoportban. Ko­molyak, majdhogynem ijesztőek. Háromnak bajusza, szakálla van kenderből vagy bundabélésből. Nyakukban kifordított ködmön lóg, fejükön báránybőrös sapka, ez is kifordítva. Az egyiket bikának, a másikat kanynak (kandisznó­nak), a harmadikat macskának ne­vezik. A közönséges regölőknek láncos botjuk van, ezzel kiverik az ütemet, a refrénnél pedig össze­vissza zörögnek, köcsögdudat zú­­gatnak. A regöséneket mind szö­vege, mind dallama alapján igen réginek, középkorinak érezzük. Mintha a régi pogányság levegője áradna belőle. S mégis, tele van keresztény elemekkel. A szokás Európa-szerte általános, neve azonban sajátosan magyar. Nyel­vészeink megállapítása szerint a regölés név éppúgy, mint regös­ének „hej, regö rejtem ...” — ref­rénje, finnugor eredetű. Középko­ri okleveleink már említik a re­gösöket. Az elmúlt két évszázad­ban a Dunántúlon és Erdélyben, Udvarhely megyében volt szoká­sos a regölés. A Dunántúlon legé­nyek jártak láncos bottal és kö­csögdudával felszerelve olyan há­zakhoz, ahol eladó lány volt, és el­énekelték a varázsénekeket. En­nek egyik állandó motívuma a ter­mékenységvarázslás : a gazdának és háza népének jó egészséget, va­gyont kívántak. A második rész­ben egy leányt varázsoltak, azaz regöltek össze egy legénnyel. Hogy ezt mennyire komolyan vették, annak emlékét még most is felfe­dezhetjük. Egyházasfalun (Győr- Sopron megye) 1968-ban két em­bert kértek fel, hogy énekeljék magnetofonra a regöséneket. Szí­vesen megtették, de előzőleg ta­nakodtak, hogy milyen leány és legénynevet említsenek az ének­ben, nehogy véletlenül össze nem illő párt regöljenek, vagyis vará­zsoljanak össze. A regölés területe Dunántúl nyugati része Győr- Sopron, Zala és Somogy megye. A regölőknek rendesen pénzzel szok­tak fizetni. December 26—27. István, János ncpja. A karácsonyi ünnepek egyik legszebb és legvidámabb esemé­nye az istvánozás és jánosozás. Baráti ünneplő alkalom, amikor az ismerősök terített asztal mellett elszórakoznak. Éjjel 3 óra után el­indulnak a házaspárok és legények a cigányzenészekkel együtt a roko­nokhoz, névnapot köszönteni. Ko­dály így emlékezik meg erről: „A jókívánság civilizált embernek többnyire üres szó, a régi ember­nek szinte varázserejű érték lehe­tett, amit szívesen víszonzott tőle telhetőén. A sok ünnepi, névnapi köszöntő egy melegebb, barátságo­sabb, testvéribb, emberszeretőbb népélet emléke.” December 31. Szilveszter. Az esztendő utolsó napját bővedeslé­­nek is nevezték. Ünnepi szokásai közül a legelterjedtebbek: a télte­metés, télkiverés (főként a Dunán­túl középső részén). E szokás Euró­pa minden népénél, nálunk is is­mert. A téltemetésnek egyben go­noszűző szerepe is volt. A télteme­tés, a faluból történő kiűzés gon­dolata egyformán kapcsolódhatott élő emberhez, bábuhoz, vagy egyéb, a hideget, fagyot megsze­mélyesítő tárgyhoz. Somló vidé­kén az óév estéjén egy görnyedt­­hátú öregembernek öltözött su­­hancot egy másik az utcán át a falu határáig „korbácsolt”. Nyá­rad mellett egy szalmabábut hor­doztak körbe, majd a falu végén eltemették. Az ország több vidé­kén szűzgulyahajtás (vénlánycsú­­folás) a szokás neve. Teljes for­májában a legények hangosan vé­gigvonultak a falun (néha lakodal­mat is parodizáltak), a lányok ab­laka alatt lármáztak, doboltak, de a lányok nem jöttek ki. Az ország északkeleti részén a szokás módo­sult: a legények zajosan végigvo­nultak a falun s közben kiabál­tak „kinek van eladó lánya — hajtsa ki a szűzgulyára”, ilyenkor az érintett lányoknak ki kellett jönni a házból, és ostorcsattogta­­tással hajtották őket végig a fa­lun. A szilveszter éjjeli lármás, hangos felvonulást többen a po­gány sámánok szertartás előtti, rossz szellem elűző rítusából szár­maztatják. A Szigetközben mind karácsony, mind szilveszter esté­jén a pásztorok, csőszök házról házra járnak jókívánságaikkal, a háziaktól ajándékot, italt kapnak. A Jászságban szilveszterkor meg­várták az éjfélt, sült hurkát, kol­bászt, süteményt ettek, bort ittak. Éjfélkor, hálaadás előtt ólmot ön­töttek, amelynek alakjából a lá­nyok jósoltak. Másnap pedig, új­évkor a gyermekek köszönteni jártak. Jászfelsőszentgyörgyön, ha kaptak valamit, akkor jókívánsá­gokat mondtak: A csűrit búzával, a padlást kolbásszal! Dicsértes­sék! Ha viszont elzavarták őket, s nem kaptak semmit, akkor azt ki­abálták: „Tömje meg az Isten a pincelyukot pernyével, a pincét meg bagóval, hogy szipákolhasson az öreg!” A nyugat-dunántúli re­­göléssel rokon szokás a legkele­tibb magyar nyelvű csoport, a moldvai csángók szilveszteri hej­­getése. Ennek célja az új esztendő­ben a gabona, a kenyér mágikus úton való biztosítása. A hejgetés szövege a búza élettörténetét mondja el a mag elvetésétől a ke­nyér elkészültéig. VESZPRÉMI ÉVA 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom