Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-12-24 / 25-26. szám
Elérhetetlen vágy az emberé Elérhetetlen tündér, csalfa cél. CSONGOR ÉS TÜNDE Bátky János, dr. phil. életének szürkesége ellen különféleképpen védekezett. Gyermekkorában néha sikerült csokoládéevés közben azt képzelni, hogy szalámit eszik. Később nagyon szerette a kevert italokat. A gin a vermutban olyan volt, mint elhalt fenyőerdők erőteljes kísértete. A vörös borba curagaót lehetett önteni és ez olyan volt, mint egy tizenhat éves kislány, aki azóta már biztosan féjhez ment. A nők arcát következetesen elfelejtette. — Hogy is néz ki Jenny? — tűnődött egy bizonyos őszi délutánon Londonban. Repkény futotta be a walesi methodisták kis templomát, mely előtt állt. A londoni templomok csodálatos módon megőrzik az igaz hit falusiasságát az automobilok között. Gyorsan feljegyezte ezt az aforizmát, mert rendszerető ember volt. Azután viszszatért Jennyre. Öt perc múlva hat. Ha addig nem jut eszébe, hogy néz ki Jenny, katasztrofális lesz. Igaz ugyan, hogy Jenny általában sötétkék kosztümben szokott lenni, de ezt mégsem lehet mint végérvényes igazságot leszögezni. Kétségkívül van Jennyben valami kimondott Jenny-szerűség, de csak oly halványan, mint ahogy a teafajták különböznek egymástól. Végeredményben minden nő Jenny. — Hulló, is it you? Maga az? — mondta Jenny, a megérkező. A kérdés igen helyénvaló. „Minden randevú első és legnehezebb feladata az azonosság megállapítása” — jegyezte fel Bátky, ezúttal csak mentálisan. Itt van egy idegen hölgy, aki butaságokat beszél, és haragszik, hogy máshol vártam, mint ahol megbeszéltük. Bátky hagyta, hogy Jenny kiharagudja magát, azután megkérdezte: — Nem jönne el hozzám teára? — Ó, nem — felelte Jenny halálra váltan, mint mindig, mikor ez a lehetőség felmerült. Azután elmentek Bátkyhoz teára, mint mindig. Jenny a vevőkről beszélt. Egy öregúr megvett egy György-korabeli kályhapiszkálót, egy famadonnát és egy kis négerplasztikát. De meddig tartott! Krokodilokban még mindig nagy a kereslet. Ó és volt ott két fiatalember, biztosan művészek voltak, azt mondták Jennynek, hogy olyan mint egy olasz kép. Hogy is hívják azt az olasz festőt? — Giovinezzo Giovinezzi — indítványozta Bátky. Igen. És vacsorára is hívták. De ő nem ment. Decens nő nem megy. Mert Jenny egy műkereskedésben dolgozott. — És ott volt Rothesay grófné megint. — Ó, ott volt? — kérdezte Bátky, némi-Szerb Antal (1901-1945) Budapesten született, jómódú polgári családban a máig legnépszerűbb, legolvasottabb magyar irodalomtörténész - bár ő kedvesen de határozottan tiltakozott az ilyenfajta beskatulyázás ellen: „Kellemetlen, ha azt mondják rám, irodalomtörténész vagyok. - Jegyezte föl naplójába. - Én író vagyok, akinek témája, átmenetileg, az irodalomtörténet volt." Egyetemi tanulmányait Pesten és Grazban végezte, magyar-német-angol szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett, s a Belvárosi Színházban való rövid rendezősködés után a Vas utcai Széchenyi István Felsőkereskedelmi iskola tanára lett, s ezzel párhuzamosan végezte írói, irodalomtörténészi tevékenységét Pályája versekkel indult a húszas évek elején, a Nyugat-ban, majd a magyar reformkorral és romantikával foglalkozó, s az akkoriban újdonságnak számító, szellemtörténeti irányzat termékeny szempontjait eredetien alkalmazó tanulmányai után 1934-ben érte el első nagy irói sikerét; elnyerte az Erdélyi Helikon pályázatát amelynek első rendű célja a tudományos igényű, de élvezetes és közérthető ismeretterjesztés serkentése volt „Hozza közel a jelentős magyar irodalmi alkotásokat, főként a mai nemzedékhez ...” - olvashatjuk az első kiadás előszavában a pályázat elveit amelynek Szerb Antal munkája, a Magyar irodalomtörténet teljes sikerrel megfelelt Majd egy évtizeddel később pedig A világirodalom története c. munkájával is elkészült amelyben a homéroszi époszoktól a szovjet irodalom akkori legújabb alkotásaiig tekintette át a világirodalmat Goethe szellemében fogva fel, az európai népek és a Közel-Kelet irodalmát Közben novellákat és regényeket is írt: „Finom kirándulások" voltak ezek, állapította meg A Pendragon legendá-val és az Utas és holdvilág-gal, meg A királyné nyakláncá-val kapcsolatban Kardos László, s még arra is maradt ideje és ereje, hogy a Hétköznapok és csodák c. könyvében élvezetes csevegés formájában számoljon be olvasói tapasztalatairól azoknak a honfitársainak, akik érdeklődnek az európai regény új irányai és útjai iránt a harmincas években. Általában ez jellemezte szemléletét és irói stílusát: a nagy anyagtudás fedezetére támaszkodó csevegés, olykor frivol közvetlenség, amely nem terhelte fölöslegesen adatokkal olvasóját Mintaképei, ahogyan megvallotta, „a régi humanisták áhitatos pletykálkodásukkal”, és racionális szellemének, „áhitatos pletykálkodásának” hála, Írásai mindenekfölött: érdekesek. Lebilincselőbben, izgalmasabban tudott imi az irodalomról, mint mások a „véres életről”. Élete utolsó esztendeiben, személyét — származása miatt — egymás után érték gonosz és méltatlan támadások, rongyosra olvasott könyveit pedig 1942 karácsonyán kitiltották az iskolai könyvtárakból, őt magát pedig - nem sokkal később - behívták munkaszolgálatra. „A 44—45-ös év borzalmait az ő hármuk sorsa összegezte a számunkra — emlékezett viszsza erre a tragédiára, évtizedekkel később, Németh László Sárközi György, Halász Gábor és Szerb Antal, e három jellem, érzékeny agyvelő a balfi büntetőtáborban”, ahol az irodalomnak ezt a szerelmes tanárát, amikor elgyöngült teste már nem bírta a szakadqtlan lövészárok-ásást, a keretlegények puskatussal agyonverték. D. M. leg felébredve — Rothesay ... gyönyörű Történelmi név. Az egyik ősét még az első skót Jakab akasztotta fel, valahol St. Albansben. Majd otthon utánanézek. — Milyen nő Rothesay grófné? ó, nagyon különös. Igen, határozottan azt lehetne mondani, hogy nagyon különös ... Csak bejön, rámutat valamire, mondjuk egy gyertyatartóra, és elviszi... Bátky gondolatokba mélyedt. Otthon, mialatt Jenny elkészítette a teát (Jenny az egész szerelemből ezt élvezte a legőszintébben), Bátky utánanézett a Rothesay-knek. Egyet csakugyan felakasztottak. Skót tavat képzelt el, a kastély előtt a hagyományos két agár, a gróf mélabús, elefántcsontot gyűjt, és titkon, egyedül leissza magát hajnal felé egy ablakmélyedésben. A grófné szívében katolikus már, főorvosnak maszkírozott jezsuitákat enged be egy tapétaajtón. Az égen tragikus alakú felhők vonulnak. Tea után Jenny közömbösen várta, hogy asszonyi sorsa beteljesedjék. Bátky hallgatott. „Ha Jenny most Rothesay grófné volna, azt mondanám: — Mylady, hogyan tehette ezt? Hogyan kockáztathatja ennyire a jó hírét? Hiszen a szomszéd lakásban Mr. Bird állandóan leselkedik ... És különben is ... egy Rothesay, akinek az ősét oly tragikus körülmények közt akasztották fel, hogyan alázhatja le magát hozzám, a polgárhoz, az egyszerű tudóshoz? A gróf kopói a nyomunkban vannak ... meneküljön, asszonyom, azonnal távozzék... És amikor kifelé menne, és már az ajtóban állna dacosan felemelt fejjel, azt mondaná: — Ó, mylady, csak egy pillanat századrészére maradjon még, jöjjön bár aztán a kárhozat ...” És Jenny lába elé vetette magát, Jenny kissé zavartan simogatta a haját, de hozzászokott már sok mindenhez. Azután minden úgy ment, mint rendesen. Jenny megint ott felejtette egy ruhadarabját, és mikor visszajött, már egy végtelenül fanyar Bátkyt talált. Bátky elgondolta, hogy egész életét rémes kis Jennykre pazarolja, mikor gyermekkora óta Rothesay grófnék után vágyódott. A történelem a számára olyan erotikus világ volt, mint másoknak a színházi öltözők, és egy igazi nagy szerelemhez néhány száz év történelemre volt szüksége legalábbis. És akkor Jenny ... hazugság és onánia az egész. — Mi baja? — kérdezte Jenny. — Semmi. Csak máskor ne jöjjön. Vörös kezű nők maradjanak otthon. És fogyjon le combban. És egyáltalán szűnjék meg. Napokig ácsorgott azokban a végtelenül csendes utcákban, ahol tudomása szerint az angol arisztokrácia lakik, mikor Lón-Madelon, az eb 41
