Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-05 / 3. szám
Hippokratész magyar tanítványai (1723 — 1799) Weszprémi István V/| AU'7175TUM--N1TM1SMAMrRn:Myi'MMUa;M-.ST\VE5?JRfjnWrP.gTM'<76^ t Az Emlékérem, amelyet Mária Terézia adományozott Weszpréminek. Az aranyérmén a királynő képe, a koronát és a szegélyt gyémántok ékesítik Metszet Weszprémi fömüvének címoldaláról. Saját portréjáról nem tudunk 3-5. Patikai edények a XVIII. századból 2. Weszprémi István rövid életrajzát, hazai orvostudományunkban elfoglalt szerepét felvázolni egyszerre kellemes és hálátlan, egyszerű és végtelenül nehéz feladat. Kellemes, mert Weszprémi kora legnagyobb orvosai közé tartozott. Mária Terézia zseniális udvari orvosához, a holland van Swietenhez meghitt barátság fűzte, Giovanni Morgagni, a kórbonctan megteremtője, nagy művében „darusnak”, híresnek emlegetve többször is hivatkozik rá. Ám e feladat hálátlan is, mert működésének szinte minden részlete kifejtést érdemelne. Egyszerű a dolgunk, ha arra gondolunk, hogy az életrajz legfontosabb adatait a lehető leghitelesebb forrásból, Weszprémi saját kezű önéletrajzából meríthetjük. És nehéz is ugyanakkor, hiszen Weszprémi életének jelentős időszakáról mégsem tudunk mindent: az önéletrajz a szerző pályájának fele útján készült, sötétben hagyva évtizedek eseményeit. Weszprémi István a XVIII. századi „debreceni reneszánsz” központi alakja. A város főorvosaként — az orvoslás mellett — az foglalkoztatja, hogy az addig élt magyarországi és erdélyi orvosok működését feltárja, átmenekítve emléküket az utókor számára. Vállalkozása sikeres: 1774-ben Lipcsében megjelenik sorozatának első kötete, a latin nyelvű Succincta medicorum Hungáriáé et Transsylvaniae biographia, vagyis Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. (1960-ban megjelent magyarul is.) 100 orvos életével, és a szereplők által írott könyvek, tanulmányok jegyzékével ismerteti meg az olvasót. Számunkra ezúttal az utolsó, a 100. tétel a legfontosabb, azaz maga Weszprémi István, akiről azonban a kor szokásainak megfelelően az egyes szám harmadik személy távolságtartásával szól. Mindenekelőtt védekezik a szerénytelenség várható vádja ellen, amiért sajátmagával zárja az „első centuria” névsorát: „A nagy Hippocrates és fia, Thessalus, amaz az oltár előtt, emez az athéni népgyűlésen mondott beszédében sok mindent mond el magáról és családjáról... Az ő példáját követve mellékelte ide a szerző (azaz Weszprémi) is ezt az utolsó fejezetet a maga élettörténetéről, minden nagyralátó és kérkedő szándék nélkül.” Most ebből az alig kétoldalnyi, latinul írt szövegből idézünk: „Weszprémi István 1723. augusztus 13-án délután három óra tájban jött világra Veszprém városában. Derék szülők gyereke volt, ugyanis apja, a veszprémi Tsanádi István, ki most három éve halt meg 95 éves korában, tisztes városi polgár volt, anyja pedig a maga neméhez illő erényekkel ékes Nemes Bíró Zsuzsanna, ki jelenleg nyolcvan éves. Szülei azon voltak, hogy istenfélelmet és más erényes vonásokat véssenek a szívébe, s ezért a jelen század harminckettedik évében pápai, majd a harminckilencedikben a soproni iskolába küldték tanulni. Ott buzgón magába szívta a latin és görög nyelvnek s a humán tudományoknak az alapelemeit. Sopronból Hajnóczi Dániel gimnáziumi igazgató bizonyítványával 1743 elején a besztercebányai iskolába ment, s ott októberig hallgatta Weigel iskolaigazgató előadásait. Még ebben a hónapban átment a debreceni iskolába, hova szigorú fölvételi vizsga után már két évvel előbb beiratkozott.” Debrecen kollégiuma a kor legjobb magyar oktatási intézete. Tanárai maguk is világot járt, haladó gondolkodású, kiváló tudósok, akik között Maróthi György, Szilágyi Sámuel, Szathmári István és mindenekelőtt a látványos kísérletei kapcsán „debreceni Faust”nak nevezett Hatvani István alakítják Weszprémi gondolkodásmódját. Ebben a szellemi közösségben Weszprémi tehetsége szárnyakat kap. 1751-ben társai Senior-nak választják, bár az ősöreg évkönyvek bejegyzései szerint „gyakran hiányzott az estvéli könyörgésekről, kibújt a kötelező föveg viselése alól, szívesen hordott illetlen színű csizmát, rövid tunikát. Ezért gyakran kapott intést”. A demokratikus diákönkormányzat azonban a tényleges tudást helyezte értékrendje csúcsaira. És Senior Weszprémi ettől kezdve „hivatalból” is a betegszoba látogatója, mert választott tisztségével járt a beteg kollégisták gondozása. Orvosi pályájának indíttatását tehát a debreceni kollégium betegágyainál kell keresnünk. 1752 késő tavaszán — a debreceni diákhagyományokhoz híven — szeretett professzora, Hatvani minden kaput megnyitó ajánlósoraival indul világot látni. Erről maga Weszprémi így ír: 5 „Űtravalóul jól ellátva külföldi egyetemek fölkeresésére határozta el magát. Így aztán először Svájcba ment, Zürichbe, ahol főleg Gesner János orvos útmutatása mellett, hálás szívvel vette észre az orvostudományban való nagy haladást. Másfél évet töltve itt, holland egyetemekre köszöntött be. Innen kétszer vitorlázott át Angolországba, meglátogatta Oxfordot és Cambridge-et, s jól átböngészte az itteni egyetemek nyilvános könyvtárait és a kollégiumok magánkönyvtárait. Másfél évig lakott Londonban, a király székvárosában, s itt belekóstolt az orvostudomány minden ágába, bonctanba, sebészetbe, vegytanba, növénytanba, stb., űzte elméletileg és gyakorlatilag a szülészetet, látogatta sűrűn a Szent Tamásról, Szent Györgyről, a cumberlandi hercegről elnevezett nyilvános betegfogadókat, a Londoni Kórházat s a himlőoltó házat. 1756. július 15-én kapta meg végre Utrechtben az orvosdoktor címet.” Miután Weszprémi nem szól róla, mi tesszük hozzá, hogy első 14