Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-11-12 / 23. szám
„KÚTNAK VOLNA JÓ, UTAS-ITATÓNAK" A Kaláka együttes FOTO: REZES MOLNÁR ESZTER A fenti sor Kányádi Sándor Sóhaj című verséből való. Abból a versből, amely akár ars poeticája is lehetne a budapesti Kaláka együttesnek. A négy „all round” zenész nagy sikert aratott másfél órás műsorával a legutóbbi védnökségi ülés résztvevői előtt is. Kezdték Weöres Sándor Az éjszaka csodái című megzenésített versciklusával, folytatták Arany- és Petőfi-költeményekkel, majd Kányádi Sándor erdélyi, Tolnai Ottó jugoszláviai magyar költő művei következtek. — Milyen muzsikát játszotok tulajdonképpen? — kérdeztük meg műsoruk befejezése után az együttes vezetőjét, Gryllus Dánielt, aki a másfél óra során játszott — többek között — skót dudán (Arany János A walesi bárdok című megzenésített balladájában), tárogatón, citerán. nagybőgőn, dobon és tilinkón. — Kategóriába sorolhatatlanok vagyunk — feleli — hiszen játszunk gyerekeknek és felnőtteknek, játszunk népzenét és magyar költők általunk megzenésített verseit. A zenét nálunk a vers, annak tartalma, hangulata szabja meg. Ezért szólal meg Arany költeményében égy duda, s az erdélyi verseknél erdélyi hangszer. — Mostani műsorotok nagy részében mai magyar költők verseit adtátok elő. — Tudatosan törekszünk arra, hogy korunk legnevesebb hazai költői szerepeljenek repertoárunkban. Igen, hálás dolog megzenésíteni Weöres Sándor verseit. A gyerekek körében mindig nagy sikert aratunk Tamkó Sirató Károly verseivel. Az országhatáron kívül élő magyar költők közül is sokan szerepelnek előadásainkban, így például a mostani alkalomra a nyugati magyar költők idehaza megjelent antológiájából, a Vándorénekből is válogattunk néhány költeményt, előadtuk többek között Thinsz Géza néhány alkotását és Dedinszky Erika egyik versét. — Nagy sikert arattatok, s több külföldön működő magyar egyesület vezetője kérte, lépjetek fel náluk is. Hol szoktatok külföldön játszani? — A nyugati országok közül Ausztriában és a Német Szövetségi Köztársaságban. De elsősorban magyar közönség előtt igyekszünk fellépni. Sikeresen turnéztunk a jugoszláviai magyarlakta területeken, s felejthetetlen, huszonnégy fellépésből álló koncertsorozatot adtunk Romániában. Például csak Marosvásárhelyen négy egymást követő estén játszottunk telt ház előtt. S örültünk a mostani meghívásoknak is, annak, hogy újabb magyar közösségekhez juthat el zenénk, és általa a magyar költészet. (POKORNY) HONISMERET A Magyar Értelmező Kéziszótárban a „honismeret” címszó alatt ez áll: „A hazára, vagy valamely tájegységre vonatkozó ismeretek összessége.” Nem csekély munka vár tehát a Hazafias Népfront Honismeret című, kéthavonta megjelenő folyóiratának szerkesztőire, munkatársaira, hiszen bármilyen kicsi is a mi honunk, honismereti krónikája szinte kimeríthetetlen. Akár hazánk történelméről, földrajzáról, gazdaságáról, nemzetiségeinek történetéről, népművészetéről, neves szülöttei életútjának egy-egy, eddig ismeretlen mozzanatáról, vagy éppenséggel feledésbe merült, s említésre méltó emberek (vagy történések) lappangó emlékének fölidézéséről legyen szó. Szemelgetve a XI. évfolyam 2. számának Természetvédelem és honismeret című cikkéből megtudjuk, hogy a debreceni Nagyerdőt már 1760-ban védetté nyilvánították. Az elmúlt évtizedben az országos és megyei jelentőségű védett területek több mint 430 ezer hektárra rúgnak, és területük egyre gyarapszik. A védett nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek 70 százaléka állami, 25 százaléka szövetkezeti tulajdon; 5 százaléka egyházak és magánemberek kezében van. A 3. szám Hagyomány című rovata Zalaegerszeg legelső írásos emlékét idézi 1247-ből. Ekkor kelt az a 40X10 ernes oklevél, melyben a veszprémi káptalan több megyebeli egyháztól származó jövedelmét Zlandus veszprémi püspöknek engedte át. Zala megye székhelye egyébként 1985-ben fogja ünnepelni várossá nyilvánításának centenáriumát. Ezért kutatják a város múltját, megpróbálják a még meglevő fehér foltokat föltárni Zalaegerszeg 736 éves írott történelméből. E rovat közli még Arany János eddig ismeretlen levelét Zemplén vármegyéhez, és részletes írás foglalkozik az első köztéri Széchenyi-szobor történetével. Alkotója Hans Anton Gasser bécsi szobrász volt. A szobrot a Győr-Sopron megyei Pusztacsaládon emelték 1860 augusztusában. A katonás alakban Szent Istvánra ismerhet a látogató, de jobban szemügyre véve a legnagyobb magyart, Széchenyit ábrázolja, és a jelmez csak azért van rajta, hogy az, akit halálba hajszolt a Habsburg önkény, ne váljék azonnal felismerhetővé. A 4. számból a Könyvespolc rovatot vesszük szemügyre. Stefka István Hol a haza? című könyvéről szóló ismertetésből egy mondat: „A szerző Szentgotthárdtól Battonyáig kalauzol végig bennünket az ország nemzetiség lakta vidékein. Mindenütt otthonosan mozog, egyformán jól tájékozott, akár a legnépesebb magyarországi nemzetiség, a német anyanyelvi oktatásról, akár a kis lélekszámú vendek népi hagyományainak gyűjtéséről legyen is szó.” És olvashatunk a többi közt a szomszédos országokban élő magyarok*ffiigyományőrző tevékenységéről szóló könyvismertetéseket is. — h — WALTER TRIER-KIÁLLÍTÁS BUDAPESTEN Prágában született, Kanadában halt meg, de közben Németország és Anglia is otthont adott számára, gyakran járt Ausztriában, Svájcban, nyaralt Spanyolországban, de művei még ennél is több helyen váltak ismertté. Joggal tekinthette tehát magát elsősorban nemzetközi művésznek. Életművének nagy részét Kanadában őrzik, a torontói Ontario Galériában. A korán elhunyt művész családja is Kanadában él, felesége Helene, leánya, Gerti és annak férje Nicolas Fodor (Fodor Miklós magyar mérnök) 1967-ben alapítványt létesített, hogy Walter Trier művei az őt megillető helyen és módon maradjanak meg és legyenek hozzáférhetők az utókor számára. Az alapítvány lehetővé teszi olyan művészek támogatását, akik hasonló szellemben dolgoznak. A Budapesti Dorottya utcai galériában rendezett kiállítás egy európai „körút” első állomása. Nincs tudomásunk arról, hogy a művész életében személyesen járt volna országunkban, mégis számos látogató személyes ismerőseként lép a kiállítóterembe. A jól összeállított válogatás — keresztmetszet az életműről — ízelítőt ad a művész egyik legismertebb tevékenységéből: illusztrációiból, amelyeket Magyarországon is megismerhettek a két világháború közötti időben. Ezek ifjúsági és gyermekkönyvek voltak olyan kitűnő szerzővel együttműködve — 20 éven át! —, mint Erich Kästner. Fantáziadús és pontos rajzai azonban nemcsak könyvek illusztrálásához készültek. Érdekét karikatúra Albert Einsteinről kelte a színház, a cirkusz és sok népi játék is. A húszas években, amikor Berlinben élt, ott számos kabaré, varieté és hagyományos színház működött. Trier díszleteket és jelmezeket tervezett nekik. A kiállításon néhány kitűnő rajz képviseli ezt a tevékenységet, barátainak, bohócoknak, kabarétáncosoknak portréit villantja fel néhány karakteres vonallal. Precíz karikatúrák láthatók a kor nagy embereiről; Einsteinről, Toscaniniről, Josephine Bakerről és Gisela Werbezirkről, a jellemszínészről. Érzékenysége azonban nemcsak az ünnepnapokra, hanem a mindennapi életre, annak színességére és fonákságára és a politikára is kiterjedt. Náciellenes politikai rajzaiban azonban minden szörnyűséget felülről szemlél, kritizál, nevetségessé tesz, de soha nem válik brutálissá. Murális műveiről csak a kiállítást kísérő katalógus tanulmányából kapunk információt. Sokoldalúságát igazolja, hogy élete utolsó éveiben Kanadában reklámgrafikusként is nevet szerzett magának. Ebből az életműhöz mérten szerény kiállításból (57 mű csupán) kiderül, hogy Walter Trier nem csupán tehetséges, hanem sokszínű, szellemes, szeretetreméltó művész volt. Kár, hogy csak emlékkiállításon ismerhette meg közelebbről a magyar kiállítás-látogató közönség. RÁTKAI IDA 18
