Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-11-12 / 23. szám
UívM&j Az egyházak életéből GYERMEKLOPÁSI KÍSÉRLET Az új Nemzeti Színház tervezetének levele LEGYEN SAJÁTOSAN MAGYAR... Dr. Allan Boesak dél-afrikai lelkész, a Református Világszövetség elnöke, dr. Bartha Tibor püspöknek, a Magyarországi Református Egyház zsinata elnökének meghívására látogatott hazánkba. A világszövetség elnöke megismerkedett a Magyarországi Református Egyház Életével, eszmecserét folytatott az egyház vezetőivel, valamint az Állami Egyházügyi Hivatal képviselőivel a világszövetség és a református egyház kapcsolatairól, az egyházaknak a nemzetközi békemozgalomban betöltött szerepéről. * A magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége ezer magyar nyelvű teljes Szentírást ajándékozott a Kárpátontúli Református Egyház gyülekezeteinek. % Az Elnöki Tanács Sebestyén József veszprémi püspöki helynöknek, a Somogy megyei katolikus papi békebizottság elnökének az állam és a katolikus egyház közötti jó viszony munkálásában, valamint a papi békemozgalomban kifejtett eredményes tevékenysége elismeréséül, 80. születésnapja alkalmából, a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. * A magyarországi unitárius egyház zsinati ülésén újraválasztották dr. Ferencz József püspököt és Bartók Béla főgondnokot. A zsinaton jelen volt Roy Smith, az Unitárius és Szabadelvű Egyházak Szövetsége alelnöke és dr. Kovács Lajos, a romániai unitárius egyház püspöke. Roy Smith látogatást tett Miklós Imre államtitkárnál, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökénél. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Ferencz Józsefnek, a Magyarországi Unitárius Egyház püspökének a magyar állam és az unitárius egyház közötti jó viszony fejlesztése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként, 75. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. Szász Endre festőművész hollóházi műtermében elkészítette - a híres helyi templom számára - a „Szent László” falat. Az adományról Lékai László bíboros, magyar katolikus egyházfő hollóházi látogatásakor elismeréssel nyilatkozott FOTO: IFJ. GYUKICS PETER Szerencsésen ért véget egy több hónapig tartó gyermeklopási kísérlet. Ä történet szenvedő alanya a kétéves Salner Helga. Szülei 1978-ban kötöttek házasságot. A férj előző házasságából egy gyermeket hozott magával. Az utóbbi években a házastársak sokat vitatkoztak: a férj disszidálni akart, a feleség nem akarta elhagyni Magyarországot. Idén nyáron a férfi, felesége tudta nélkül befizetett egy nyugateurópai társasutazásra, maga és a két gyermek számára. A szükséges anyai beleegyezést hamisította. A társasutazás megkezdésének napján közölte feleségével, hogy rokonokhoz viszi látogatóba a gyermekeket. Legközelebb a Német Szövetségi Köztársaságból, Bergisch-Gladbachból jelentkezett. Levelében arra próbálta rávenni feleségét, hogy szökjön utánuk. Salnerné Kurucz Éva nem hagyta magát zsarolni. Bírósághoz fordult, és beadta a válókeresetet. A válás kimondásakor a kis Helgát a bíróság az anyánál való elhelyezésre ítélte — bár ez az ítélet akkor még nehezen megvalósíthatónak tűnt. Salnerné azonban nem tétovázott. Bátyjával együtt kiváltották a turistaútlevelet és az NSZK-ba utaztak. Jóakaratú, segítőkész emberek és ismerőseik segítségével felkeresték a — volt — férjet, és az anya az érvényes bírói döntésre hivatkozva, visszakövetelte a gyermeket. A férj ekkor már nem mert ellenkezni: anya és gyermeke kocsiba ülhettek és — a kölni magyar nagykövetség engedélye alapján — szinte megállás nélkül utaztak haza. Ez a történet ugyan szerencsésen végződött, de mégis el kell gondolkodnunk azon, hogy rövid időn belül, ez már a második gyermeklopási történet, amelyről beszámoltunk olvasóinknak. A motívum mindkét esetben ugyanaz: egy megromlott házasságban az egyik fél úgy próbál külföldön új életet kezdeni, hogy csellel viszi magával FOTO: GABOR VIKTOR gyermekeit. Nyilvánvaló a cél: a legtöbb országban — humanitárius okokból — a gyermekeket segélyekkel, lakással támogatják, még akkor is, ha a szülő például nem kap, vagy nem kaphat munkát. A gyermek ilyenkor nem más, mint a megélhetés egyik sajátos eszköze. A kis Salner Helga hazatérése bizonyítja, hogy vannak jóindulatú emberek, akik átlátnak az efféle szándékokon, és hatékonyan segítenek a gyermeken s a kijátszott szülőn egyaránt. „ p , Megilletődve és csak elfogultan tudok szólni a Nemzeti Színházról, hiszen lassan két évtizede tervezem, sokszor évekre abbahagyva, néha sietve újra kezdve, de mindig bízva a megvalósításban. Tizennyolc éve volt a tervpályázat, amit rövidesen a megbízás követett, és a Középülettervező Vállalat, a változó programokra talán öt változatot dolgozott ki. Most, hogy megszületett a döntés a Nemzeti Színház megépítéséről — mégis úgy érzem, nem volt kárbaveszett az eltelt idő, a sok töprengés és vita. Azt hiszem minden építész rajongva és elfogódva gondolna arra, hogy a nemzet színházát tervezze, építse. Nekem talán még személyesebb szívem-vágya a Nemzeti Színház, mert gyermekkoromban, mint családi szájhagyományt hallgattam az első magyar színház építésének hősi küzdelmeit. Nagyanyám nagyapja, Batta Sámuel, a lelkes pest-megyei reformkori politikus, később Kossuth kormánybiztosa a szabadságharcban, maga is odaadóan küzdött Földváry Gábor oldalán, aki végül is sikerre vitte a színház ügyét. Nyomasztóan nagyszerű, nagy felelősség . .. Megfogalmazni kőben, térben, formában és hangulatban a nemzet színházát, teljesíteni az évszázados vágyakozást. Régóta foglalkoztat az építészet — és egyáltalán a kultúra — nemzeti jellege. Nem felejtem el azt a különös élményt, mikor jelen lehettem a Magyar Néprajzi Társaság ünnepi ülésén, Kodály Zoltán 75. születésnapján. A mestert meleg szívvel köszöntőknek, nagyon őszintén és egyszerűen mondta Kodály, és szavai emlékezetembe vésődtek: „... soha nem akartam európai lenni, csak magyar”. És így igazán európai és a zenetanítás világméretű megújítója. Az biztos, hogy amiként Bartók és Kodály megtalálta a nemzeti jelleg és a korszerű európaiság összhangját, ez az építészetünkben is egyre sürgetőbb elvárás. Számomra most ez a legfőbb feladat; hogy az új Nemzeti Színház legyen sajátosan magyar, de minden provinciális népieskedés nélkül. Hiszen magyar volt a hazai klasszicizmus — pedig jóformán egyidőben alakult ki az európai stílus-hullám terjedésével, és a századforduló nagy építési fénykorában is sajátos eklektika fejlődött ki nálunk, nem is beszélve a nagyszerű nemzeti szeceszszióról. Az most már bizonyos, hogy a modern építészet, késői funkcionalista korszakában elvesztette a társadalom bizalmát. Sokkal szebb, formáltabb, humánusabb építészetre vágyik a társadalom — így a mienk is. Ebben az építészeti korszakváltásban igen eltérőek a vélemények, elvárások és nincs egységes közízlés. A külföldön élő magyarság ízlése is nagyon eltérő; a modern művészet, a művészeti avantgarde soraiban is számtalan kiváló magyar művész van — de sokan, bizonyára többen vannak azok, akik hagyományos, történelmi hangulatú színházat várnak, amelyben ott érzik majd a régi Nemzeti hangulatát. Minden kor a maga hangján szólalt meg a múltban is, ma is, de valamit az elmúlt években felfedeztünk: úgy kell kifejezni a mát, jelenünket, hogy benne zengjen a hagyomány visszhangja is. Kontinuitás időben és térben, tehát harmonikus összhang a környezettel, vagyis a „térben” és szoros kötődés múltunkhoz „időben”. Bizonyára felmerül a kérdés, hogy mindezek a gondolatok hogyan érvényesülnek a Nemzeti Színház terveiben? Talán először erről a „térbeli” kötődésről, harmóniáról. A hely: a Városligetnek a Dózsa György útra megnyíló tisztása, közel van a Hősök tere klasszikus kollonádjához, a Szépművészeti Múzeumhoz, Műcsarnokhoz. Az új színházat évszázados őspark veszi körül, hatalmas fákkal. Ez vezetett ahhoz a gondolathoz, hogy a foyer szinte befogja a parkot, megnyitva a Városliget felé, és belső csarnokában varázslatos télikert pompázna télen-nyáron. Ügy vélem, hogy a természet a művészet — minden művészet — számára a legszebb környezet, éltető közeg. A nézőtér és a felső foyer pedig mint „ház a házban” állna majd ebben a teátrális belső kertben, ahol majd egy kis görög amphyteatrum is lesz, prelúdiumok számára, koncertek vagy pantomim- és balettprogramok céljára. A színház külső képéről pedig — itt már nem csak „térbeli” hanem „időbeli” kötődésről is szó van — azt mondanám, hogy az új Nemzeti Színház régvolt színházaink, klaszszikus múltunk idézetével fogadja majd vendégeit. A korszerű szerkesztésű, anyagú és szerkezetű színház előtt, mint „idézet” állna a hatalmas kőből faragott oszloprend, klasszikus arányokkal, de vázlatosan, szobrászi eszközökkel mintázva. Ez is teátrális volna, esti megvilágításban a régvolt színházi estéket idézné. Ügy érzem, nekünk a klasszicizmus a legszebb építészeti hagyományunk, mert ez volt a reformkor építészete, amikor — és most visszakanyarodnék az előző gondolatomhoz — egyszerre volt „nemzeti” és „európai” társadalmunk egész eszmevilága. HOFER MIKLÓS Ybl-díjas építész 5
