Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-10-15 / 21. szám
NEM VENDÉG A GYÁRBAN — Az még a világon nem volt, hogy valaki ilyen rövid idő alatt olyan sokra jutott volna, mint mi itt! — állítja az Amerikából érkezett művésznő, Zeisel Éva, és mutatja vázáit, kulacsait, teáskészletét, kávéskannáját. — Mindez két hét és két nap alatt készült el. Igaz. hajtottam is magam, mert rám folyton várt valaki. Itt a Lajos, ott a Gergely, amott a Karcsi... Bárent Lajos, Székely Gergely és Nagy Károly : modell- és formakészítők, a Pécsi Porcelángyár — egyszerűbben a Zsolnay dolgozói, Zeisel Éva közvetlen munka- és alkotótársai. Amit a művésznő megtervez-megrajzol, majd síkba vetítve kartonból kiollóz, azt ők formálják gipszbe, Hesz Péter pedig a mázakat — a szivárvány ezer színében játszó eozint — keveri-készíti hozzá. Egyébként ennek, a hajnal istennőjéről elkeresztelt máznak köszönhető, hogy Zeisel Éva a Zsolnay ban vendégeskedik. A művésznőt ugyanis nemrégiben felkérték : adjon, illetve válogasson anyagot, amelyből megrendezhetik a szinte teljes életművét bemutató kiállítást. A kerámiákat először a kanadai Montrealban állítják ki — 1984-ben —, aztán a brooklini múzeumban, majd a chicagói Art Institute-ban, ezek után pedig további négy helyen az Egyesült Államokban. És ezzel föladták Zeisel Évának a leckét: ugyan mit válogasson, mit hagyjon ki a művei közül? Mert válogatnivaló akad bőven. Az egykori Vaszary-növendék — akkor még Striker Éva — 1925-ben gondolt egy nagyot, faképnél hagyta a Képzőművészeti Főiskolát, és beállt inasnak Karatancsik mesterhez, akinek Budán, a Déli-vasút mellett volt annak idején fazekasműhelye. 1925-ben ő lett az első magyar női fazekassegéd. („Még az újságba is betettek érte!” — dicsekszik majd’ hatvan esztendő után.) De mindezt csak azért írtam le, hogy hozzá tegyem: a művésznőnek ebből, az 1925-ös kezdő korszakából is maradtak művei, és megóvott Németországban és Olaszországban, a Szovjetunióban és Amerikában készült darabokat is. — Ez a retrospektív kiállítás valóságos stíltörténet lesz — jósolja —, hiszen a kezdetektől a máig mindenféle stílusban dolgoztam. Talán ezért is támadt az ötletem, hogy harmóniát teremtek a tárlat kezdete és vége között: ott is, itt is legyenek magyar dolgok, magyar motívumok! És mivel még gyermekkoromból emlékeztem az eozinmázakra, egyre erősödött bennem a gondolat, hogy ezek, a kiállítást záró darabok legyenek eozinmázasok. Szeretném, ha ez a tíz-tizenöt darab lenne az egész kiállítás koronája ... Zeisel Éva szemmel láthatóan elemében érzi magát a Zsolnayban. Energikus, fürge, vidám, határozott, fáradhatatlan, ő kötetlen munkaidőben dolgozik, ami azt jelenti, hogy reggel héttől este hatig benn van, még a hétvégeken is, és hajt, mint a megszállott. Egyszerűen hihetetlen, hogy ez a fiatalos kedvű és mozgású alkotó 76 esztendős! És hihetetlen az is, hogy ez a neves — ahogyan nálunk mondanák: befutott — művész az utolsó 15 évben, egészen a Zsolnayba való megérkezéséig, nem keramikusként, hanem történészként élte az életét. Nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem: — Nem sajnálja azt a kihagyott 15 esztendőt? — Nem érzem kihagyottnak, mert az amerikai história olyan részét kutattam, amit eddig még senki. És ez nagyon jó érzés volt. És nagyon jó érzés a kertben dolgozni. És nagyon jó érzés az unokámmal foglalkozni. És nagyon jó érzés most itt ülni Bárent Lajos műhelyében, és ezt a teáskannát tervezni. Egyébként édesanyám, Strikerné, dr. Polányi Laura is történész volt, a históriával foglalkozni tehát nálunk családi hagyomány. Augusztus 15-re (tehát niég jóval e sorok megjelenése előtt) a teljes anyaggal el kell készülnie, mert Zeisel Éva 17-én repül vissza, de csak egy esztendő múlva, 1984-ben vagy még később derül ki, hogy melyik Éva Zeisel darabból lesz szériatermék a Zsolnayban. — Remélem, hogy ez az együttműködés a gyár számára is eredményes lesz, nemcsak nekem — mondja —. Képzelje el például ezt a kulacsot azzal a selymes-ezüstös eozin mázzal! Biztos olyan gyönyörű lesz, hogy kapva kapnak utána! A baj csak az — teszi hozzá —, hogy az eozint Amerikában már elfelejtették. De a művészettörténészek ismerik jól a Zsolnay nevet, és bízom benne, hogy a kiállításon az üzletemberek is emlékezetükbe vésik. Fürtös György, a Zsolnay művészeti csoportjának a vezetője — maga is a művésznő közvetlen munkatársainak egyike, ő a Zeisel Éva tervezte szobai szökőkút megvalósítója —, nem kevésbé bizakodó: — Amikor a művésznő levélben közölte velünk, hogy életmű kiállításán Magyarországon, méghozzá a mi gyárunkban készült dísztárgyakat is szeretne szerepeltetni, nagyon megörültünk. Ugyanis mi vissza szeretnénk szerezni az eozinmázas technikának azt a rangját, amit a századfordulón élvezett, és tudjuk, hogy Zeisel Éva kiállításán ott lenni: rangot jelent. A gyárnak is, az eozinmáznak is. Ez azonban még csak a „jövő zenéje”, ahogyan mondani szokásos. A jelen: Zeisel Éva élvezi a munkáját és a Zsolnayt. — Még ha semmi se jönne ki ebből az egészből, még akkor is nagyon-nagyon szép élményem marad ez a néhány hét. Mert így dolgoztam, pontosan így, fél évszázaddal ezelőtt. És tudja, mi ebben az egészben a pikáns? Az, hogy ebben nem tud követni a családom. Ezt az életet csak én ismerem. És nagyon jó, hogy ezt az érzést még egyszer megélhettem... Aztán elmegyünk együtt ebédelni. Amikor beállunk tálcánkkal az önkiszolgáló étterem pultjához, a séf közli velünk: Nem addig van az! Mi vendégek vagyunk, külön megterített asztal vár bennünket az étterem sarkában, és az ételünket is odahozzák majd. Mert a vendégnek ez dukál! És így történik. Zeisel Éva közben elmeséli, hogy az első négy napon ő is külön asztalnál evett, kiszolgálták, még a helyét is megfútták. Az ötödik napon aztán „fölmondta” a terített asztalt, az extra adagot. Éa miközben ezt meséli, mintha büszkeség bújkálna a szavai mögött. Olyanféle, mint amikor arról szólt, hogy ő volt az első magyar női fazekassegéd. Van is rá oka. Kevesen mondhatják el magukról, hogy a Zsolnay az ötödik napon befogadta őket. G. L. Képeinken: A kész művek - az Amerikába való „behajózás" előtt. A középső nagy képen: szabadtéri megbeszélés Fürtös Györggyel, a művészeti csoport vezetőjével FOTÓ: GÁBOR VIKTOR 24
