Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-10-15 / 21. szám

NEM VENDÉG A GYÁRBAN — Az még a világon nem volt, hogy valaki ilyen rövid idő alatt olyan sokra jutott volna, mint mi itt! — állítja az Amerikából érkezett művésznő, Zeisel Éva, és mutatja vázáit, ku­lacsait, teáskészletét, kávéskannáját. — Mind­ez két hét és két nap alatt készült el. Igaz. hajtottam is magam, mert rám folyton várt valaki. Itt a Lajos, ott a Gergely, amott a Karcsi... Bárent Lajos, Székely Gergely és Nagy Ká­roly : modell- és formakészítők, a Pécsi Porce­lángyár — egyszerűbben a Zsolnay dolgozói, Zeisel Éva közvetlen munka- és alkotótársai. Amit a művésznő megtervez-megrajzol, majd síkba vetítve kartonból kiollóz, azt ők for­málják gipszbe, Hesz Péter pedig a mázakat — a szivárvány ezer színében játszó eozint — keveri-készíti hozzá. Egyébként ennek, a hajnal istennőjéről el­keresztelt máznak köszönhető, hogy Zeisel Éva a Zsolnay ban vendégeskedik. A művésznőt ugyanis nemrégiben felkér­ték : adjon, illetve válogasson anyagot, amely­ből megrendezhetik a szinte teljes életművét bemutató kiállítást. A kerámiákat először a kanadai Montrealban állítják ki — 1984-ben —, aztán a brooklini múzeumban, majd a chicagói Art Institute-ban, ezek után pedig további négy helyen az Egyesült Államokban. És ezzel föladták Zeisel Évának a leckét: ugyan mit válogasson, mit hagyjon ki a művei közül? Mert válogatnivaló akad bőven. Az egykori Vaszary-növendék — akkor még Striker Éva — 1925-ben gondolt egy nagyot, faképnél hagyta a Képzőművészeti Főiskolát, és beállt inasnak Karatancsik mesterhez, aki­nek Budán, a Déli-vasút mellett volt annak idején fazekasműhelye. 1925-ben ő lett az el­ső magyar női fazekassegéd. („Még az újság­ba is betettek érte!” — dicsekszik majd’ hat­van esztendő után.) De mindezt csak azért írtam le, hogy hozzá tegyem: a művésznőnek ebből, az 1925-ös kezdő korszakából is marad­tak művei, és megóvott Németországban és Olaszországban, a Szovjetunióban és Ameri­kában készült darabokat is. — Ez a retrospektív kiállítás valóságos stíl­történet lesz — jósolja —, hiszen a kezdetek­től a máig mindenféle stílusban dolgoztam. Talán ezért is támadt az ötletem, hogy har­móniát teremtek a tárlat kezdete és vége között: ott is, itt is legyenek magyar dolgok, magyar motívumok! És mivel még gyermek­koromból emlékeztem az eozinmázakra, egy­re erősödött bennem a gondolat, hogy ezek, a kiállítást záró darabok legyenek eozinmáza­sok. Szeretném, ha ez a tíz-tizenöt darab len­ne az egész kiállítás koronája ... Zeisel Éva szemmel láthatóan elemében érzi magát a Zsolnayban. Energikus, fürge, vidám, határozott, fáradhatatlan, ő kötetlen munkaidőben dolgozik, ami azt jelenti, hogy reggel héttől este hatig benn van, még a hét­végeken is, és hajt, mint a megszállott. Egy­szerűen hihetetlen, hogy ez a fiatalos kedvű és mozgású alkotó 76 esztendős! És hihetetlen az is, hogy ez a neves — ahogyan nálunk mondanák: befutott — művész az utolsó 15 évben, egészen a Zsolnayba való megérkezé­séig, nem keramikusként, hanem történész­ként élte az életét. Nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem: — Nem sajnálja azt a kihagyott 15 esz­tendőt? — Nem érzem kihagyottnak, mert az ame­rikai história olyan részét kutattam, amit ed­dig még senki. És ez nagyon jó érzés volt. És nagyon jó érzés a kertben dolgozni. És nagyon jó érzés az unokámmal foglalkozni. És na­gyon jó érzés most itt ülni Bárent Lajos mű­helyében, és ezt a teáskannát tervezni. Egyéb­ként édesanyám, Strikerné, dr. Polányi Laura is történész volt, a históriával foglalkozni te­hát nálunk családi hagyomány. Augusztus 15-re (tehát niég jóval e sorok megjelenése előtt) a teljes anyaggal el kell készülnie, mert Zeisel Éva 17-én repül vissza, de csak egy esztendő múlva, 1984-ben vagy még később derül ki, hogy melyik Éva Zeisel darabból lesz szériatermék a Zsolnayban. — Remélem, hogy ez az együttműködés a gyár számára is eredményes lesz, nemcsak nekem — mondja —. Képzelje el például ezt a kulacsot azzal a selymes-ezüstös eozin máz­zal! Biztos olyan gyönyörű lesz, hogy kapva kapnak utána! A baj csak az — teszi hozzá —, hogy az eozint Amerikában már elfelej­tették. De a művészettörténészek ismerik jól a Zsolnay nevet, és bízom benne, hogy a ki­állításon az üzletemberek is emlékezetükbe vésik. Fürtös György, a Zsolnay művészeti cso­portjának a vezetője — maga is a művésznő közvetlen munkatársainak egyike, ő a Zeisel Éva tervezte szobai szökőkút megvalósítója —, nem kevésbé bizakodó: — Amikor a művésznő levélben közölte velünk, hogy életmű kiállításán Magyarorszá­gon, méghozzá a mi gyárunkban készült dísz­tárgyakat is szeretne szerepeltetni, nagyon megörültünk. Ugyanis mi vissza szeretnénk szerezni az eozinmázas technikának azt a rangját, amit a századfordulón élvezett, és tudjuk, hogy Zeisel Éva kiállításán ott lenni: rangot jelent. A gyárnak is, az eozinmáz­­nak is. Ez azonban még csak a „jövő zenéje”, aho­gyan mondani szokásos. A jelen: Zeisel Éva élvezi a munkáját és a Zsolnayt. — Még ha semmi se jönne ki ebből az egészből, még akkor is nagyon-nagyon szép élményem marad ez a néhány hét. Mert így dolgoztam, pontosan így, fél évszázaddal ez­előtt. És tudja, mi ebben az egészben a pi­káns? Az, hogy ebben nem tud követni a családom. Ezt az életet csak én ismerem. És nagyon jó, hogy ezt az érzést még egyszer megélhettem... Aztán elmegyünk együtt ebédelni. Amikor beállunk tálcánkkal az önkiszolgáló étterem pultjához, a séf közli velünk: Nem addig van az! Mi vendégek vagyunk, külön megterített asztal vár bennünket az étterem sarkában, és az ételünket is odahozzák majd. Mert a ven­dégnek ez dukál! És így történik. Zeisel Éva közben elmeséli, hogy az első négy napon ő is külön asztalnál evett, kiszolgálták, még a helyét is megfútták. Az ötödik napon aztán „fölmondta” a terített asztalt, az extra adagot. Éa miközben ezt me­séli, mintha büszkeség bújkálna a szavai mö­gött. Olyanféle, mint amikor arról szólt, hogy ő volt az első magyar női fazekassegéd. Van is rá oka. Kevesen mondhatják el ma­gukról, hogy a Zsolnay az ötödik napon be­fogadta őket. G. L. Képeinken: A kész művek - az Amerikába való „behajózás" előtt. A középső nagy képen: szabadtéri megbeszélés Fürtös Györggyel, a művészeti csoport vezetőjével FOTÓ: GÁBOR VIKTOR 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom