Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-10-15 / 21. szám
szeresen, havonta megismételhetünk. Szeretnénk egy bábszínházát, mégpedig úgy, hogy a gyerekekkel készítenénk el a bábokat. Októberben közös estünk lesz a Svéd—Magyar Baráti Szövetséggel, novemberben pedig egy olyan műsorunk lesz, melytől nagyon sokat várunk: Magyar Kultúrest címmel Svédországban élő magyar színészek, zenészek lépnek majd fel — vagy tizenöten — a Medborger Huset-ben. A műsor kétnyelvű lesz, mert — mint azt egyesületünk neve is jelzi — arra is hivatottak vagyunk, hogy a svéd házastársaknak, barátoknak is átadjunk valamit a magyar kultúrából. Ez évi programjaink sorát zenés szilveszterest zárja. Végül hadd szóljak feleségem egy tervéről: gyertnekszinházat szeretne szervezni. A bemutatkozás egyelőre svéd nyelvű volna, de mindenképpen magyar darabot adunk elő. PAPP TIBOR (Nyugat-Berlin) — Azt hiszem, a miénk a legrégibb külföldi magyar egyesület. Már 1846-tól létezik Berlinben egy kis magyar klub és a mai Nyugat-berlini Magyar Kolónia az ő örökösének vallja magát. Tagjaink megoszlása sajátos: a tagság fele idős, a másik fele nagyon fiatal. Ez elsősorban kulturális gondokat jelent, mert a programok öszszeállításánál mindig figyelembe kell venni az egyes korosztályok érdeklődését. A fiatalok általában 16—17 éves korukban eltávolodnak a közösségi életünktől — és néhány év múlva, mikor már családot alapítottak, a huszonévesek rendszerint visszajönnek. A kulturális munka mellett fontos tevékenységünk a szociális. Tudomásom szerint kevés helyen gondoskodnak ennyire az idős magyarokról, mint mi. Segítséget nyújtunk oéldául, ha egy idős klubtársunknak a lakását kell felújítani: megvesszük az anyagok egy részét és kétkezi munkával is „beszállunk”. De többékevésbé állandó segítséget nyújtunk a többi rászoruló idős magyarnak is: erre a célra külön szociális alapot hoztunk létre. A szociális segítség és kulturális munka együttesen tartja össze kolóniánk életét. RITTER FRIGYES (Bécs) Hitler Frigyes, az 1845-ben alakult Bécsi Magyar Sport és Kultúr-egyesület elnöke a következőket mondotta el az egyesület munkájáról, mindennapjairól: — Az, hogy közel vagyunk az óhazálhoz, sok tekintetben megkönynyíti munkánkat, ezért úgy gondolom, céljaink tekintetében igényesebbek lehetünk. Törekvésünk például, hogy a kisebb településeken élőket is elérjük, támogassuk őket a magyar nyeivkültúra megőrzéséért végzett tevékenységükben. Telnek az évek, a tagság időabödik, s ez természetesen érezteti hatását: visszaszorulóban van például a sport, nehéz biztosítanunk a tánccsoport utánpótlását. Egyik fő törekvésünk, hogy a csoportos magyarországi tanulmányi kirándulások, rakonlátogatások szervezése mellett egyéb programjaink is hozzájáruljanak a mai Magyarország jobb, alaposabb megismeréséhez. Minden hónapban meghívunk egy-egy átutazó, vagy Becsben dolgozó magyar szakembert, hogy tartson előadást tagságunknak. Az idők folyamán kiderült, hogy sok ausztriai magyar egyesülettel közösek az igényeink, ezért — például programok szervezésében — közösen lehetne fellépni. Ezzel a céllal alapítottuk meg a Független Magyar Egyesületék Intéző Bizottságát. Tapasztalatunk egybevág a többi egyesületével: a tagság megtartása, méginkább -gyarapítása folyamatos, lelkes és körültekintő munkát igényel. — öszi-téli programjaink: október 8—9-én, szüreti kirándulás Keszegre, október 15-én a Vidám Színpad vendégszereplését várjuk, január 14-én három ausztriai egyesület közösen rendez hált, s mint minden évben, karácsonyi ünnepségünk is lesz. ROSENFELD GYÖRGY (Montevideo) — Magyarországot 1931-ben hagytam el, fogtechnikusi oklevéllel a zsebemben. Először Argentínába mentem, ott dolgoztam, amikor éppen munkám akadt. Egy ismerős ajánlotta, települjek át Uruguayba, ahol egy kétszáz családból álló kolónia fogorvost keresett. Ezek egy Oroszországból 1913-ban kivándorolt vallási szekta tagjai voltak. Évekig éltem ebben az orosz kolóniában, itt is nősültem meg. — Hogyan került kapcsolatba az ottani magyarokkal? — Még a második világháború előtt Montevideóba költöztünk, s nem volt nehéz felkutatnom az ott élő magyarokat. Különböző egyesületekbe tömörültünk, emlékszem, a háború alatt a Szabad Magyarok Mozgalma „aliadó”-ként segítette a szövetségeseket: hol bakancsakciót hirdettünk, hol adrenalinakciót. Rosenfeld György egy fényképet és néhány sornyi írást vett elő. „Augusztus hónapban adták át Montevideóban a Magyar Hajó és Darugyár 200 tonnás úszódaruját. Az uruguayi magyarok egy csoportja megtekintette ezt a csodás építményt és elbeszélgettek a daru szerelőivel — Nekünk, aki olyan messze élünk a szülőhazától, minden ami magyar, ami otthonról érkezik, örömet szerez, mert felidézi az emlékeket: öszszekötő szálat jelent az óhazával. Tudja, az a legnagyobb baj, hogy az egyesület tagjai öregszenek, a fiatalok pedig már nem nagyon beszélnek magyarul. De azt hiszem, ez nem csak a mi problémánk, csak nálunk nehezebb erre orvosságot találni, hiszen az óriási távolság megnehezít minden segítő akciót a magyar nyelv, a kultúra megőrzésében. — Milyen formában találkoznak egymással a montevideói magyarok? — Vasárnap délutánonként összejövünk a kultúrházunkban, ez ötven-hatvan embert jelent, s beszélgetünk, kártyázunk. Nagyobb ünnepek alkalmából rendezvényt is tartunk. Külön ki kell emelnem a rádióadásokat. Harmincöt éve vezetem a demokratikus magyarok rádióadását. Minden vasárnap délelőtt kétórás magyar adás hangzik ei: nyolctól fél kilencig a katolikusok műsora hallható, majd a mi félóránk következik. A magyar zenét még azok is szívesen hallgatják, akik már nem beszélik nyelvünket. — A mi egyesületünk igen fiatal. Csupán a legutóbbi néhány évben folytatott érdemleges tevékenységet. Essenben alakult meg, de sajátságos földrajzi helyzetünk miatt kifejezőbbnek tartjuk, hogy Ruhr-vidéki Magyar Kultúrkörnek nevezzük magunkat. Ezen az erősen iparosodott vidéken ugyanis a városok szinte egymásba érnek, nagy a mozgás, így nem volna értelme tevékenységünket egyetlen városra szűkíteni. Rendezvényeinket kezdetben egy elegáns kultúrális- és rendezvényközpontban, az esseni Saalbauban tartottuk. Ez azonban meglehetősen drága volt. Most úgy véljük, hogy célszerűbb, ha olcsóbb, de gyakoribb találkozási lehetőséget teremtünk. Mostanában egy kisvendéglő különtermében találkozunk. Nagyobb rendezvényeinkre eljön 100—120 ember is. Azt szeretnénk megvalósítani, hogy legyen egy fix napunk, amikor úgy is összejövünk, ha nincs valamilyen különös program — csupán beszélgetni, magyar közösségben érezni magunkat. — Egyesületünk — melynek elnöke vagyok — öt esztendeje működik — tájékoztat Szanády József. — Hozzávetőlegesen háromszáz magyar család látogatja több-kevesebb rendszerességgel programjainkat. Rendezünk farsangi és> szüreti bált, disznótoros vacsorát és irodalmi esteket. Bérelt termünk van, adót nem fizetünik. Családonként öt dollár tagdíjat szedünk be, ami nagyjából fedezi postaköltségeinket. A Magyar Konzulátustól évente két-három hazai filmet kölesönzünk, amelynek mindig nagy a sikere. Októberben tartjük a hagyományos hartfordi magyar bált, amelyre az idén vendégzenekart hívunk meg New Yorkból. A Magyar Nyelv és Kultúra Délnyugat-Franciaországi Baráti Körének elnöke Szepessy Sándor. — Az egyesületet, amelyet ma, hetvenhat éves korában is vezet, újsághirdetés útján hozta össze. Miért érezte ennek szükségességét? — Mondhatnám azt is, hogy magyar csak magyarok közt érzi igazán jól magát. (Itt a találkozón is az egyik este leültünk nótázgatni, nyolc órától vagy fél tizenegyig még szünetet sem tartottunk.) Egy egyesülethez, pontosabban egy igazi, eleven klubélethez Bordeaux-ban és környékén kevesen vagyunk. Hát akkor mindenki hozza magával a francia barátait is — mondtuk. így kétnyelvű klubbá alakultunk. Azt hiszem ez így jó megoldás volt. Hiszen ennek a kétnyelvű klubnak a rendezvényein rendszeresen 100—120 tag jelenik meg, egyik legutóbbi öszszejövetelünkön, az április 20-i műsoros esten, négyszázan jelentek meg. — Nem szorulhatnak-e egy kétnyelvű klubban háttérbe a magyarok? — Nem, ha okosan dolgozunk. Azt szeretnénk, hogy a második generáció tagjai, a „fiatalok” megtanuljanak jól magyarul. Azok akik már csak a szívükkel magyarok. Nyelvtanfolyamra lenne szükség, s ehhez pedig magyar pedagógusra. A nyelvoktatást egyébként még a francia tagjaink közül is sokan igénylik, azok például, akik a második világháború alatt, a német fogolytáborokból megszökve, nálunk bujkáltak. Az egyesület foglalkozik egy gyermekcsere-program megvalósításával Magyarország és a francia nyelvterület magyar családjai közt. Ennek van reális lehetősége, mert rendelkezésünkre áll a szükséges — kertes — épület is. A tervezet kidolgozása most folyik. SZILY ÁDAM (Hamburg) — Mi nem beszélhetünk „egyesü- c— létről”. Nincs szervezetünk, mi in- \ kább egy véleménycserére alapozott L-S~\/ SZEPESSY SÁNDOR (Bordeaux) SUBARI LÁSZLÓ (Essen) SZANÁDY JÓZSEF (Hartford) 11
