Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-10-01 / 20. szám
INDIÁN MŰVÉSZET BUDAPESTEN A hazánkban működő Latin- Amerikai Munkacsoport idén először — a brazíliai Indián Hét első napján — Budapesten is méltóan megemlékezett az indián kultúráról. A program középpontjában az a szakmai konferencia állt, amelynek témája az indián művészet volt. Az előadók között, olyan magyar etnográfusok szerepeltek, akik jól ismerik az indiánok életét, hiszen a közelmúltban brazíliai, illetve észak-amerikai indián közösségekben végeztek gyűjtő-kutató munkát. Ők számoltak be élményeikről, tapasztalataikról filmvetítéssel egybekötve. Sokakat vonzott az a kiállítás is, amelynek anyagát dr. Boglár Lajos etnográfus gyűjtötte. Boglár Lajos nevét olvasóink bizonyára ismerik, hiszen éppen három esztendővel ezelőtt, 1980 májusában mutattuk be őt és munkásságát lapunk hasábjain. Akkor tért vissza a brazíliai guarani indiánoktól, akikkel első ízben gyermekkorában, több mint negyven évvel ezelőtt találkozott, és akiket a cikk megjelenése óta ismét felkeresett. Boglár Lajost a kiállításon bemutatott indián művészeti remekekről kérdeztük. — Akadnak köztük Közép-Brazíliából származó agyag termékenységi szobrok, gyöngyökből és állati fogakból, agyarakból készült nyakláncok, láb- és karperecek és olyan diadémok is, amelyeket kizárólag férfiak viselhetnek. Pontosabban az év egyetlen napján a nők is díszíthetik magukat ezekkel a diadémokkal, de csak azon a szertartáson, amikor a faluban huszonnégy órára átveszik a férfiaktól a hatalmat. A legszebb és legértékesebb darabok a ma már ritkaságszámba menő tolikoronák. — Az indián művészet szó hallatán még a laikusok is számos alkotást idéznek fel képzeletükben. Csak egy valami nem jut ilyenkor az ember eszébe. A tolldíszt is az indián művészethez sorolja? — Igen, sőt jobb kifejezés nem lévén „tollművészetnek” nevezem, bár tisztában vagyok vele, hogy a tolldíszeknek nemcsak esztétikai, hanem egy sor egyéb funkciójuk is van. Jelenleg éppen azon dolgozom, hogy ezeket a funkciókat rendszerbe foglaljam, hiszen kutatásaim során több ezer tolimunkát láttam és több százat lefényképeztem további elemzés céljára. Különösen érdekes számomra a brazíliai kajapo indiánok tollművészete, akikről azt tartják, hogy valóságos „tollmámorban” élnek. A születéstől a halálig életük minden eseményéhez hozzátartozik egy-egy sajátos színű és formájú tolldísz. — További tervei? — Szeretnék a közeljövőben ismét visszatérni Brazíliába újabb kutató munkára. És szeretnék jövőre is jelen lenni a budapesti indián napon. A tervek szerint ugyanis az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Latin-Amerikai Munkacsoportja egy év múlva ismét megrendezi az indián konferenciát, azzal a különbséggel, hogy legközelebb külföldi szakembereket is meghívnánk. ÁROKSZÁLLÁSI ÉVA Egy kis pihenő. Boglár Lajos a guarani törzsfőnökkel (Brazília, 1981.) FOTÓ: BOGLÁR LAJOS PÉCS SZOBRAI 1. Amerigo Tot: Komarov emlék 2. A Zsolnay díszkút X Bársony György: Assisi Szent Ferenc szobra FOTÓ: HALÁSZ RUDOLF nak, ifjú Szabó István Fán ülő fiújának, Bársony György Assisi Szent Ferencének — hogy ismét csak néhányat említsek a szintén bő számú jó fotók közül — könyvbeli képmása bizonyítja: a válogató szigorúsága hasznára vált volna a kötetnek is, a fotóművésznek is. Kétségtelen: kissé több gonddal még szebbé, még értékesebbé lehetett volna ez a mű, amely azonban így is szép és értékes. És nemcsak azért, mert egy várost — ahogyan nemrégiben írtam: egy város lelkét — ismerhet meg belőle, őrizhet meg általa a Pécstől távol élő, hanem azért is, mert számos felfedezést tehet a kötetet lapozgatva még az is, aki a szobrok mellett naponta elmegy. A Zsolnay-szobor részletei és mellékalakjai, a Pilch Andor tervezte Zsolnay-kút eredeti vázlatának reprodukciója, a dóm apostolai, a középületek és lakóházak szerényen megbúvó díszei — mind-mind felfedezést jelentettek, számomra is, aki pedig gyakran megfordulok szülővárosomban, s azt hittem, ismerem az utolsó szögéig. A kötet tízezer példányban jelent meg, és a magyarul nem vagy gyengén értők számára a megértést — a magyaron kívül — a német, angol és horvát nyelvű mutatók, valamint rezümék könnyítik meg. e-ó Azt hiszem, egyedülálló volt a pécsi városi tanács művelődésügyi osztályának a vállalkozása, amikor kiadta a Pécs szobrai című albumformátumú, vaskos, majd’ félezer oldalas kötetet. Hiszen összegyűjteni, fotóban és szövegben, ezen felül, ha szükséges, dokumentumokban is bemutatni egy nagyváros szinte valamennyi köztéri szobrát, díszkútját, fogadalmi keresztjét; az épületeket ékesítő címereket, figurákat, kerámiákat, kapuzatokat; az emlékműveket és emléktáblákat, valamint a történeti vagy művészeti jelentőségű sírszobrokat, méghozzá nemcsak a ma létezőket, hanem az eltűntek-elpusztultak jelentős részét is — hatalmas munka. E vállalkozásért és munkáért mind a kiadó, mind a képeket válogató, a kötetet szerkesztő és valószínűleg az ismertetéseket is író Romváry Ferenc megérdemel minden dicséretet. Az elismerés maradéktalan, ha az ismertetéseket olvasom. Ezek szakszerűek, pontosak, ugyanakkor mentesek minden szakmai zsargontól, nagyképű műítészkedéstől. Jóval kevésbé dicsérhető maradéktalanul a képválogató Romváry. A kötetbe került fotókat — összesen 493 képet — 15 kivétellel Halász Rudolf készítette, és bizony elég sok közöttük a gyengécske. Nem az archív felvételekről beszélek természetesen, hanem az 1980—1981-ben készült újakról. Pedig Halász tud fotózni, ha akar, illetve ha van türelme kivárni a megfelelő megvilágítást. Varga Imre Kodály-szobrának, Borsos Miklós Janus Pannoniusá-22
