Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-10-01 / 20. szám

A tardi helyzetnapjainkban

Az ifjú, 22—23 esztendős Szabó Zoltán éles szemét, valóságlátását, szociográfusi erényeit mi sem dicséri jobban, mint 1936-ban megjelent könyvének utóélete. Ha a mai magyar falu állapotrajzát föl akarjuk vázolni, ha kíváncsiak vagyunk rá, mennyit léptünk előre az azóta eltelt évtizedek alatt, ha meg akarjuk tudni, hol gyökereznek jelen gondjaink, a régebbi vagy a közelebbi múltban-e, akkor elővesszük a Cserépfalvi kiadta, Boldizsár Iván szerkesztette „A tardi helyzet’’-et, és mint valamiféle etalont, odarakjuk Szabó Zoltán egykori tapasztalatait a mi friss információink mellé. Semmiképpen sem véletlen egybeesés tehát, hogy Simó Tibor, a Társadalomtudományi Intézet munkatársa Tardot választotta az 1978—79-ben lefolytatott szociológiai vizsgálata terepéül (1302 lakost interjúvoltak meg standard kérdőívvel, magnófelvételeket készítettek beszélgetésekről, statisztikákat elemeztek stb.), és hogy a kutatás eredményeit összegező kötet előszavában a szerző hosszan méltatja Szabó Zoltán művét és munkásságát.

Igaz, ,,A tardi társadalom” előszavában Simó azt is leszögezi, hogy „A tardi helyzet”-et nem a múlt és a jelen összehasonlítására kívánja fölhasználni, ez esetben azonban mit sem jelent a szándék: egy Tardról szóló monográfia, amely 1936 után, tehát Szabó Zoltán könyvét követően jelenik meg, mindenképp a múlt és a jelen összevetését-egybemérését fogja szolgálni. Sőt, tovább megyek: nemcsak Tárd (illetve szélesebben értelmezve: a magyar falu) harmincas és hetvenes évekbeli helyzetét hasonlítja majd össze az olvasó, véleményem szerint, hanem a két művet is. És nem hiszem, hogy restelkednie kellene Simó Tibornak, ha az összevetés Szabó Zoltán javára szólna, hiszen egy szociográfiai mű mindig színesebb, riportszerűbb, szemléletesebb, mint egy szociológiai tanulmány.

Vannak ezzel szemben olyan területek, amelyeken Simó Tibor állja az összehasonlítást. A valóság feltárásában például éppen olyan kíméletlenül őszinte# mint Szabó Zoltán volt és ami legalább ennyit jelent: ha hajlandó elemezni adatait, információit, akkor jóval mélyebbremesszebbre jut az oknyomozással, az összefüggések föltárásával, mint jutott annak idején az „A tardi helyzet” szerzője. A sok közül egy példát : hogyan értékeli Szabó és hogyan Simó a summásokat?

„A summásmunka már munkássá alakítja a fárasztót és a munkástól nem olyan a távolság a városi munkásig, mint a paraszttól. A fiatal tardi nem a saját földjén dolgozik, a földnek nem gazdája, hanem napszámosa. Ezt a város kedvéért elhagyni már nem az életforma fölcserélése tenne, hanem csak munkaváltás, a nehezebb munka átváltása könnyebbre. Munkahelyükön még őrzik azt a népi világot, amit a faluból hoztak magukkal, ott még matyók, de a faluban már inkább mezőgazdaságimunkások, Tardon nem az életük gyökerei vannak, hanem csak lakóhelyük, ahol meghúzhatják magukat... A következmény: az egykorúak valami nemzedékfélévé fejlődnek, a fiatalok többet kapnak a civilizációs hatásokból, gyorsabban távolodnak a régi rendtől és szemlélettől, mint az öregek. Ők már lényegesen távolabb vannak a paraszti szemlélet maradványaitól, mint apjuk, és az ő fiaik még távolabb lesznek. (Szabó Zoltán)

Ezzel szemben Simó azt állítja — s joggal —, hogy ha többet látott is a summás a világból, mint az, aki nem mozdult ki Tardról, falusiból városivá, mezőgazdasági munkásból ipari munkássá nemigen lehetett.

„Az idénymunka... nem jelentett mobilitási lépcsőt sem a nagybirtokon, sem onnan az ipar felé. Sem a nagybirtokok iparosodása, sem az ipar fejlődése nem volt olyan dinamikus, hogy a falusi vándormunkások ott előrejutási lehetőséget találhattak volna... A summásmunka nem átmeneti lépcsőfok a falusi pauperizmustól a mezőgazdasági üzem modem munkaszervezetébe, illetve az ipar vagy az infrastruktúra valamely vállalatába, intézményébe (élelmiszer-, építőipar, közlekedés stb.), hanem az idény- és vándormunka állandóságát jelenti. Nem egy-két éves .várakozásról’, .átmenetiségről’,

8