Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-09-17 / 18-19. szám

Hogyan látod most a magyar „sziget-képződmények” fejlődésének kedvező és kedvezőtlen jegyeit ?

A nyugati magyar szigetek világában továbbra is fejlődik az a tudat, amelynek eredményeképpen egyre több külföldi magyar egyénre és csoportra számíthat a Kárpát-medence magyarsága. Ez a folyamat a hatvanas évek végén indult meg, a hetvenes évek folyamán kezdett megerősödni és a nyolcvanas évek elejére egyre határozottabb keretekben, programokban fejlődik tovább. Ez a tudatosodás tulajdonképpen több közösségi és egyéni értelmi-érzelmi folyamat ötvözete: magyarságtudat, küldetéstudat, vállaláskészség, nemzetféltés, együvétartozás, segíteni akarás fejlődik ki jó esetben egy-egy külföldi magyar csoportban, közösségben.

Nem mindegy az, hogy egy-egy nyugati magyar csoport csak saját érdekeit igyekszik védeni és szolgálni, vagy kész és képes arra, hogy 16 milliónyi testvérén is segítsen, ahogy tud és ahogy szükséges. Ezért minden és mindenki ami és aki ezt a készséget, képességet előmozdítja :mindannyiunk jobb jövőjét segíti. Segíti minden külföldi magyar szülő, aki hanyagság, beolvadás vagy elzárkózás helyett magyar iskolába, templomba, cserkészprogramra, kultúrális műsorra, balatoni, sárospataki, kőszegi nyelvtanfolyamra küldi a gyermekét, minden újságíró, aki nem ellenségeskedést szít, hanem kézfogásra buzdít, minden szervezet és hivatal, amelyik találkozásokat tesz lehetővé és minden poliTávol élve az országtól, annak irodalmi életétől, hogyan vetődött jel, hogy angol nyelven magyar irodalomtörténetet írjon?- Az ötlet az Egyesült Államokban született, amikor négy éven át magyar irodalomtörténetet tanítottam a kaliforniai egyetemen: szinte semmiféle magyar irodalmi vonatkozású angol nyelvű segédeszköz nem állt rendelkezésemre. Márpedig azok a diákok, akik irodalmunkat tanulmányozták, többségében nem beszélték a nyelvet. Akkor gondoltam arra, hogy valamiféle egyetemi segédkönyvet kellene írni. Ez a felismerés egybeesett az American Council of Learned Society kezdeményezésével, amely során el akarták készíttetni a kelet-európai országok irodalmát összesítő sorozatot. Ennek keretében kaptam megbízást és ösztöndíjat egy magyar irodalomtörténet megírására. A munkát 1973- ban kezdtem Londonban, főként a British Museum és a Londoni Egyetem Kelet-Európai Intézetének kiváló könyvtárára támaszkodva. A munka hat évig tartott, és az Oxford University Press, gondozásában ez év végére már kikerült a nyomdából a könyv. — Milyen a könyv szerkezete?

— Úgynevezett hagyományos jellegű irodalomtörténet, tehát kronológiai sorrendben tárgyalja a magyar irodalom történetét, az írásbeliség kezdeteitől Hajnóczy Péterrel és Esterházy Péterrel bezáróan. Az elképzelés időközben kicsit módosult; amikor a XVIII. századhoz értem, rájöttem, hasznos volna néhány kitekintés. Innen kezdve inkább arra hasonlít a munkám, amit angolul Intellectual historynak neveznek. Ez nem szellemtörténet, a fogalomnak a két háború között Magyarországon használt értelmében. Inkább azt jelenti, hogy az irodalom mellett uralkodó szellemi áramlatok is helyet kaptak a műben. Például: a Nyugat című folyóirat mellett tárgyalom a Huszadik Századot, Lukács filozófiáját, a Ferenczi-féle pszichológiát, továbbá szerepel benne Bartók és Kodály, mint a zenei megújulás két nagy képviselője és természetesen Szekfü Gyula is.

i

1

I

Magyar szigetek és a „kontinens”, Magyarország

Interjú Nagy Károly New Brunswick-i professzorral, az Anyanyelvi Konferencia

tikus és hivatalnok, aki nem eltiltani igyekszik magyart a magyartól, hanem egyengetni egymáshoz vezető útjainkat.

— Milyen a magyar szigetek és a „kontinens”; a Szülőföld, a mai Magyarország viszonya, hogyan lehetne fejleszteni ezt a kapcsolatot?

— A nyugati magyar szigetek és Magyarország viszonya lehetőségeiben egyre jobb, gyakorlatilag néha változó. Egyre több intézményesített program gondoskodik arról, hogy Magyarország és a Nyugat magyarsága együttműködhessen a tudományok, a művészetek, az üzleti élet, a nyelvéé kultúra-fenntartás területein. A kapcsolatok fejleszthetők. Részben azzal, hogy elérjük: ne akadályozza együttműködésünket ellenséges hang, tiltó szankció, ideológiát a magyarság fölé helyező agitáció. Részben pedig azzal, hogy kiterjesztjük a kapcsolatokat még több szakterület, még több embercsoport, egyház, szervezet irányába.

Védnöksége tagjával

A szomszéd országok magyarságának az anyanyelvi mozgalomban való részvétele sokkal kiterjedtebb, természetesebb legyen. Például a Konferencia pedagógiai, kulturális és egyetemi bizottságainak, folyóiratának, védnökségének folyamatos munkájában még nem vesznek részt.

— Hogyan ítéled meg az ötödik konferenciára készülő, lassan másfél évtizedes anyanyelvi mozgalom helyzetét?

— Az anyanyelvi mozgalom felbecsülhetetlen értékű katalizátora a magyarságtudat fejlődésének. Az Anyanyelvi Konferenciának is köszönhető az, hogy a Nyugat magyarsága az utóbbi évtized folyamán tudatosabban és eredményesebben őrzi, műveli magyar nyelvét és kultúráját. Sok százezer magyar lett honvágyáé emigránsból, bujdosóból, menekültből, disszidensből — és leszármazottaikból — olyan emberré az utóbbi évtizedekben, aki ismét részesévé válhat a magyar nemzetnek, a magyar „szellemi hazának” azzal, hogy külföldön

„Egy” magyar irodalomtörténet !

— angolul

Londoni beszélgetés Czigány Lóránt irodalomtörténésszel

— Ahhoz, hogy a nyugati világ valós képet kapjon a magyar irodalomról, ismernie kell történelmünket is. Nem okozott ez nehézséget?

— Természetesen a fejezetek élén rövid történelmi áttekintést kellett adnom a korról. Hiszen valóban, a magyar reneszánsz nem érthető meg Mátyás király alakja és politikája nélkül, a XVIII. század irodalma a török hódoltság és az azt követő osztrák gyarmatosítás ismeretének hiányában, mint ahogy Radnóti költészeténél szólni kell arról, mi történt Magyarországon 1944-ben. Persze ez irodalomtörténeti munka, tehát a történelmi háttér felrajzolása meglehetősen vázlatos. Még így is jelentős terjedelmű az irodalmi anyag mellett. További technikai nehézséget okozott a könyvben szereplő tulajdonnevek sokasága és, a címek fordítása. Például Móricz Úri muriját szinte lehetetlen angolra fordítani. A megoldás: The gentleman’s way of having fun, körülírása a tartalomnak. Tehát egy terjedelmes címjegyzéket is kellett csatolnom, az irodalmi művek és folyóiratok eredeti és angolra fordított címmutatóját. ..

— Mennyire hangsúlyos a könyvben az 1945 utáni irodalom?

— Leginkább egy folyóhoz hasonlíthatnánk az irodalomtörténetet, amely forrásánál éppenhogy csörgedezik, de a tengerhez közeledve egyre inkább kiszélesedik. A kézirat terjedelme 1100 gépelt oldalnyi volt, amelyből 120 oldal foglalkozik az említett időszakkal. Ezt is két részre osztottam. Az első, rövidebb részben a háború okozta sokk, illetve az utána újra éledő irodalmi élet szerepel, amely belefulladt a személyi kultusz kilátástalanságábá. A második korszak 1956. után kezdődik. Úgy vélem azonban, hogy igazán

eredeti, minőségileg izgalmas csak a hatvanas években kezdődött a magyar irodalomban, amikor a fiatal írók jelentkeztek. Az idősebbek ugyanis csupán folytatói voltak a hagyományoknak, korábbi önmaguknak. Utalhatok itt például Déry Tiborra, aki a 30-as években és az 50-es években is írt regényt, amelyek között nagy, lényegi eltérés, szemléletbeli változás nincsen, noha rá akarták venni regény-koncepciójának megváltoztatására. A „személyi kultusz” évei a népi írók pályájában törést okoztak; sokat el is némítottak. így tehát az irodalomtörténet számára értékelhető új hangot véleményem szerint, ezek a 20 — 30 éves alkotók ütötték meg, akik a hatvanas években kaptak publikálási lehetőséget Magyarországon. Szerb Antal közismert Magyar Irodalomtörténetével szemben — amelyben kereszt- és hosszmetszetben tárgyalta a kortárs magyar irodalmat — én semmiféle jövendölésre nem vállalkoztam a fiatalokat illetően, csupán rögzítettem a szerzők adatait és munkásságukat; értékítéleteim kiderülnek abból, hogy kiről írok és kit mellőzök.

— Nem értek azzal egyet, hogy új hangot csak a huszonévesek jelentettek, de nincs terünk arra, hogy ezt részletesen megvitassuk. Így hát tovább kérdeznék. A Czigány Lóránt féle magyar irodalomtörténet hogyan tárgyalja a határokon kívüli magyar irodalmat?

— Magam is különválasztva ismertetem a határokon kívül és belül élők munkásságát. Legjelentősebbnek a romániai magyar irodalmat tartom, de nem hanyagolható el a jugoszláviai és a csehszlovákiai sem. És további idézőjeles megkülönböztetést teszek a nyugati magyar irodalomról szólva, amely nálam a „történeti” Magyarország határain kívül írott művek összessége. Sajnálatomra Béládi és Pomogáts alapos irodalomtörténeti munkáit már nem tudtam hasznosítani, mivel megjelenésükkor könyvem már be volt tördelve. Azt azonban megállapíthatjuk, hogy vannak eltérések. Mindenekelőtt terjedelmi okok miatt az én munkám kevésbé részletes, jobban kellett rostálnom mind a hazai, mind a külföldön élő írók esetében. Másrészt bizonyos személyeknél eltérő a megítélésünk, nálam például szerepel Mécs László, míg Pomogáts nem is említi az egyébként nagyon részletes munkájában. A határokon belül és kívül élő írók és költők témavilágának legfőbb jellegzetességeit összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy a 70-es évek eleje óta — amikortól Magyarországon egyre kevesebb az úgynevezett „tabu-témák” száma — bizonyos azonosságok fedezhetők fel, véleményem szerint tehát a korábbi helyzettel szemben párhuzamok alakultak ki. És úgy érzem, az lehetőséget teremt ahhoz, hogy a „nyugati” magyar irodalom az egyetemes magyar irodalom szerves részévé váljék.

— Nem hiszek abban, hogy az úgynevezett „tabu-témáik” itthoni csökkentése tette lehetővé a párhuzamokat; és még kevésbé abban, hogy ez adott lehe:őséget a nyugati magyar irodalom számára, hogy az egyetemes magyar iro< alom szerves részévé válhasson. Ugyanis a Nyugaton megjelenő magyar művek egy része ,,irodalmon kívüli”. Szerintim az elmúlt évtizedek folyamán jelentőién rúltozott a nyugati magyar irodalom is. Hadd kérdezzem meg, hogy nem jelentett-e akadályt az ön munkájában, hogy a hazai irodalmi élettől távol él?

— Ennek előnyei és hátrányai egyaránt vannak. Előnye, hogy „madár-26