Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-08-20 / 16-17. szám
Szent István nyomdokában Ünnepi beszélgetés Lékai László bíboros prímással István király szentté avatásának 900. évfordulóján — Bíboros Úr, mit jelent Szent István, az állam- és egyházalapító, a mai magyar katolikus egyház számára? — Valahányszor Rómába visz az utam, bármily zsúfolt is a programom, mindig elsétálok a Latheráni Bazilika előtt, és szinte szavanként végigízlelem főhomlokzatának feliratát: OMNIUM URBIS ET ORBIS ECCLESIARUM MATER ET CAPUT. Az egyetemes egyháznak ebbe a lüktetésébe akart bejutni Szent István, úgy is mint a magyar egyház megszervezője, de mint a keresztény Európa keresztény uralkodóival egyenrangú király. Ezért szemlélhetjük meghatódottsággal a bazilika jobb oldali mellékhajójában azt az emlékművet, amelyet a század elején Fraknói Vilmos híres történész-püspök állíttatott, annak a jelenetnek a megörökítésére, amint Asztrik apát II. Szilveszter pápa kezéből átveszi a szent koronát István királyunk számára. Ennek a jelenetnek az európai jelentőségére , éppen a nálunk járt Mitterrand francia elnök hívta fel figyelmünket pohárköszöntőjében, mint a magyar és a francia nép ősi kapcsolatának kiindulópontjára. Szent István ugyanis a koronát a francia származású II. Szilveszter pápától kérte és kapta meg. De Szent István európaiságát fejezi ki az is, hogy szellemi kapcsolatot tartott a „német Rómával”, Kölnnel, és a távoli Kelet-Európábán a kijevi nagyfejedelemhez, Szent Vladimírhoz is baráti viszony fűzte. Oly mértékben, hogy számosán mentek katonáskodni Kijevbe magyar fiatalemberek, akik közül Magyar Mózest a kijevi barlangkolostor csodatevő szentjeként tisztelik ortodox testvéreink. Alakját, a római Szent Péter-bazilika altemplomában lévő Magyarok Nagyasszonya kápolnában is megörökítettük. Erre az európai Gondolkodásé és annak szellemében cselekvő zent Istvánra ma is csodálattal tekint a magyar katolikus egyház. Az ő nyomdokába kívánunk lépni, megőrizve múltunk és jelenünk minden magyar értékét, eredményét, nemzeti hagyományát. De a világegyház sem feledkezett meg Szent Istvánról, hiszen minden év augusztus 16-án világszerte rá emlékeznek a zsolozsmát mondó papok. Az elmúlt esztendőben éppen betegségéből felgyógyulva II. János Pál pápa beszélt Szent Istvánról a Szent Péter-bazilika piacterén összegyűlt népnek. Tehát a magyar katolikus egyház alapítójának ma is elevenen élő emlékével és hagyományaival is kapcsolatot tart a világegyház. — Az elmúlt években hazakerültek István király koronázási ékszerei, amelyeket azóta milliók tekintettek meg a Magyar Nemzeti Múzeumban, és az élmény segítségétjei foglalják el helyüket a nemzeti köztudatban. Bíboros úr hogyan látja ezt a folyamatot? — Szent István koronázási ékszereinek, de különösen a koronának mindig is kitüntető szerepe volt történelmünk során. Történészek, jogtörténészek ma is próbálják megfogalmazni azt a különleges státust, amit a korona jelentett. Egy' azonban biztos, a koronázási ékszerek helye Magyarországon van, mert Szent István ezen a földön alapította az államot és az egyházat. Ezért a magyar katolikus egyház számára felbecsülhetetlen értékű a korona, amely egyházalapítónk fejét érintette, még ha csak halála után is, ahogy a szakértők egy része véli. Amikor a Szent Jobb kalandos úton Törökországba került, és a raguzai piacon Mária Terézia megvásárolta és visszaajándékozta azt egy selyemkendőbe csavarva, még a kendő is különös, semmihez sem hasonlítható értéket nyert! Azóta is a veszprémi püspökség féltve őrzött kincse. Hát akkor a koronázási jelvények, amelyek érintették egyházalapítónkat, ne lennének a legfontosabbak a számunkra ? A magyar katolikus egyház a koronázási ékszerek hazakerülését támogató katolikus testvéreivel együtt amellett volt, hogy' ezek a pótolhatatlan egyházi és nemzeti értékek visszakerüljenek jogos tulajdonosukhoz, a magyar államhoz. — Az ön bíborost címerének jelmondata: Arbor succisa véreseit, azaz: a megnyesett fa kizöldül. Kiterjeszthető-e és értelmezhető-e ez a gondolat a mai magyar katolikus egyházra és híveire? — Ezt a jelmondatot egy plébános ismerősöm javasolta, amikor a határszélre, Murakeresztúrra kerültem új beosztásba. „Megvan már a püspöki jelmondatod is”, írta nekem. Azután ahogy előbb Veszprémbe, majd később Esztergomba kaptam kinevezést, a jelmondatot megtartottam, mert mind a magam, mind a magyar egyház életére jellemzőnek tartom. 1945 után úgy látszott, birtokainak elvesztésével egész financiális alapját elveszíti a magyar katolikus egyház. De a hívek felfogták, hogy az egyház többé nem birtokos egyház, hanem a hívekkel együtt új életet kezd. így ők adtak minden támogatást a talpra álláshoz. Mély nyesést éltünk át akkor is, amikor szerzetesrendjeink többségét felfüggesztették. Maradt az a négy szerzetesrend, amely kizárólag a katolikus ifjúság nevelésével foglalkozik: a Bencések, a Piaristák, a Ferencesek és a leányifjúság számára a Szegény Iskolanővérek rendje. Ezek a rendek évről évre úgy felerősödtek, annyira vonzzák a fiatalságot, hogy többszörös a túljelentkezés. Vigasztaló jelenség, hogy éppen az ezekben az iskolákban végzettek között nagyobb a hajlandóság a diakóniai szolgálatra. Szép új hajtása ez egyházunknak. A Hittudományi Akadémián négy évvel ezelőtt levelező kurzust indítottunk, ezeddig 450 érettségizett katolikus férfi és nő látogatta az előadásokat. Nagyon fontos, a jövőbe nyúló új hajtása ez egyházunknak, hiszen később ezek a katolikus testvéreink hitoktatják majd a fiatalságot, noha nem felszentelt papok. Én még emlékszem arra, amikor az iskolaigazgatókon keresztül kötelezővé tették a diákságnak a misék látogatását, és amikor ez kiváló alkalom volt a hölgyeknek is az új toalettek bemutatására. Akkoriban valóban többen jártak templomba. De a mennyiség csökkenésével napjainkra egyenes arányban növekedett a hitélet minősége. Számos új templomot építettünk, miközben háromszázon felül van a felújított templomok száma. A műemlék jellegűeket az állam nemzeti értéknek tekinti és jelentős öszszeggel támogatja rendbehozatalukat. Az ország első temploma, az esztergomi bazilika külső tatarozására eddig 67 millió forintot fordítottak. De sorolhatnám tovább az apróbbnagyobb eredményeket. A Leányfaluban épülő új lelkigyakorlatos házunk is az állam és az egyház kiegyensúlyozott kapcsolatának eredménye. A közeljövőben átadandó lelkigyakorlatos házunkban Rómában képzett jezsuita páterek teljesíthetnek majd szolgálatot. Ez is tehát egy újabb szép ág kizöldülése, amelynek híveink is élvezik gyümölcseit, hiszen többségében olyan egyházközségekből jönnek ide majd férfiak és nők elmélyült lelkigyakorlatok tartására, ahol a plébános néhány év múlva már kiöregszik. Nagy az érdeklődés a nemrégiben felépült katolikus 2 öregotthon iránt is, ahol jelenleg 120 ágyunk van, de a jelentkezők száma lehetőségeinket már többszörösen meghaladja. A magyar katolikus egyház nemzetközi kapcsolatai is igen kiterjedtek. Róma lüktető szívében is ott vannak felszentelt papjaink, akik speciális tanulmányokat folytatnak a pápa egyetemein, és hazatérve szemináriumi elöljárók vagy a püspökök segítői lesznek. Rendszeresen hívunk meg Rómából, a Gergely Egyetemről egv-egy tekintélyes professzort, akik előadásokat tartanak aktuális egyházjogi és dogmatikai kérdésekről, egyszóval arról, hogyan értelmezik Rómában a fontos egyházi kérdéseket. Tehát sokak állításával ellentétben élő egyház buzgólkodik Magyarországon, híveinek javára. — Mint említette, megváltozott a hitélet minősége. Ehhez a szükségessé vált reformok higgadt megvalósítása éppúgy hozzátartozik, mint a kedvező feltételek megteremtése és a „vadhajtások nyesegető,se’'... — Ha a megnyesett fa hasonlatánál maradunk, tudnunk kell, hogy a nyesés után a természetben is hosszú idő múlik el az újabb kizöldülésig. Egyházunk esetében is a kibontakozás több évet, olykor évtizedet vett igénybe. A teljes kizöldülés, az új ágak megerősödése visszamutat a hosszú évek tárgyalásaira, próbál-36
