Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-08-20 / 16-17. szám
Az ötvenes évek elején viszont sok magyar újságírónak közös indulatból fakadó, de össze nem hangolt írása született meg s ezek ezt a közös címet viselték: „Mentsük meg a Balatont!" De hogyan jutott Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava, a természet gyöngyszeme arra a sorsra, hogy meg kell menteni ? Erről iparkodtam összegezni emlékeimet és ismereteimet, amelyeket ötven év alatt gyűjtöttem, mert a Balatontól sohase szakadtam el. Intő jel Mi volt az első jel, amely arra figyelmeztetett, hogy a Balaton nem csupán tündéri szépség, de gond is, ám a gondot senki sem vette komolyan. A keszthelyi öbölben fürödtem — a gyaloglás fele útján —, és meglepve tapasztaltam, hogy a másutt köves, vagy kemény homokkal borított fenék itt iszapos, az ember lábszárközépig süllyed a dágványba. Csak később került a kezembe Cholnoky professzor riadója, aki már korábban megállapította, hogy a Kis-Balaton átvágása, természetes szűrő szerepének megszüntetése végzetes hatással lehet a sekély tóra, de a tiltakozás eredménytelen maradt. Jó húsz évvel később, amikor a balatoni gondok először ütötték fel a fejüket a sajtóban, a balatoni írások kétféle előjelet viseltek. Akik a tudomány aggodalmait tolmácsolták, azok a víz minőségének megváltozása miatt hördültek fel, akik a tó és vidéke rohamos népszerűsítéséért álltak ki, azok a tudomány táborát kerékkötőnek minősítették és azt hirdették, legyen a Balaton mindenkié. Ez a követelés kissé elkésett, mert a Balaton — és minden arra érdemes üdülőterület ebben az országban — mindenkié volt, már nem gátolták a nagybirtokrendszer Balaton-parti „leágazásai”, a különféle káptalani birtoktestek, érdekcsoportok az igazi üdülőkörzet kialakulását. A Balaton mindenkié lett, vágtatva megindult a parcellázás, és leraktuk az alapjait annak a balatoni „dzsumbujnak”, amelynek a felszámolása — az összes nehezítő körülménnyel együtt — az utóbbi években kezd megvalósulni. A keszthelyi öböl térdig érő iszapja elindult hódító útjára, s kis híján megölte a tavat ... A halak bűne Akadtak bölcs kedélyek, akik azt vallották, a folyamat a tó természetes elöregedéséből fakad, megállítani nem lehet, nyugodjunk bele a megváltoztathatatlanba. És akadtak harcos kedélyek, akik azt vallották, hogy a tó sorsát fenyegető jelenségek az ember művei, meg lehet fordítani és vissza lehet szorítani valamennyit. Az érvek ütköztek és még ma is ütköznek, ma sincs megnyugtató válasz arra, hogy a Balatontól idegen növényevő halak betelepedése — betelepítése milyen arányú károkat okozott a nádasok állományábai i. s ugyancsak nincs megnyugtató válasz arra, hogy az angolnatelepítés miképpen befolyásolta a balatoni halállomány fejlődését, illetve visszafejlődését. A Balatoni Halgazdaság kora tavasztól késő őszig — a tilalmi idő kivételével — szorgalmasan szűri a vizet kilométeres hálóival, nullára csökkenti a horgászok fogási eredményeit s a külföldi horgászok fogási lehetőségeit, holott a horgász-idegenforgalomnak kiválóak az esélyei a fürdőidény előtt és után; jól hasznosítható lehetőségei volnának, lehetnének, de — nem lesznek. Az érdekek ütközésének, az oktalan makacsság és a tehetetlen harag összecsapásának nem az egyetlen pontja, a halász-horgász vita, mindössze jellemző frontja, amely napnál világosabban ábrázolja, hányféle csatát kell megvívni annak, aki a Balatont meg akarja menteni. De nem a halak bűne volt az első „bűncselekménycsokor”, amely a Balaton veszélyes állapotára irányította a közvélemény figyelmét. A közvélemény felhördült az ismétlődő nagy halpusztulásokról érkező hírek hallatán, elítélt mindent és mindenkit, akit el lehetett ítélni, de maga nem mozdult. A sufnikorszak Már az ötvenes évek elején feltünedeztek a Balaton partján az első tákolmányok, gyorsabban, mint az elegáns és a környezethez illő szállodák, üdülőházak és telepek, s úgj'' tetszett, a tenyérnyi telkekre ragasztott deszkabódék véglegesen elrontották azt a balatoni képet, amelyet az értő és gyöngéden érző szakértők magukban kialakítottak. A „sufnikorszak” krónikaírói döbbenetes számokat jegyeztek fel. A telekárak rohamos emelkedésével arányosan zsugorodtak a telekméretek. Aki korábban hozzájutott egy kétszáz öles telekhez, az sürgősen eladta a felét és abból építkezett, a százöles parcellát két ötvenesre váltották fel, s az osztódás útján szaporodó telkecskék olyan sűrűséget alkottak, mint a külvárosok határához tapadó viskónegyedek. Levegőtlen, kilátástalan, reménytelen kis telkekből álló telepek lepték el a Balaton legszebb helyeit, természetesen közművek nélkül, s ez a körülmény képezte a balatoni dráma második felvonását. A sok apró, legfeljebb alvásra alkalmas „villa” sok lakót jelent, a sok lakó sok szennyvizet s ez a nyári embersűrűség kivétel nélkül a Balaton vizét szennyezte. Az üdülők követelték a csatornázást, a vezetékes ivóvizet, de mivel a közműveket a helyi tanácsok pénz hiányában nem tudták a kívánság időszakában megépíteni, a Balaton vizének szennyezése tovább tartott — emelkedő ütemben. Nem véletlen, hogy a sufnikorszak egybeesett az idegenforgalom felfutásával. Európa felfedezte a Balatont, a magyar idegenforgalom a turizmusban rejlő gazdasági lehetőségeket, s kezdődött az a folyamat, amelyet a Balaton nagy korszaka kezdetének szokás nevezni. A felújítás Megépültek a nagy szállodák luxuskivitelben, s épültek azok a rangos magánvillák, amelyek kiadó szobáikkal részt kértek az idegenforgalmi piac hasznából. A szállodák környékéről könynyebb volt eltávolítani a sufnimaradványokat, de a magánvillák és kisebb üdülők környékéről nem, így alakult ki a kettős arculatú partrészletek sora, Hosszú és keserves csatározások folytak, az egyéni mohóság és a közérdekű aggodalom összecsapásai, sokáig és sikertelenül, mert még mindig felütötte a fejét a „Balaton mindenkié” című zsolozsma. A Balaton kibontakozását és Európa legnépszerűbb üdülőhelyei közé való besorolását többé nem lehetett megállítani. Persze, nem is akarták. Ügy tetszett, a tó valóban kivirul, a parton a körülményeket meghazudtoló nagyarányú rendcsinálás kezdődött, nagy befogadóképességű kempingek létesültek, a magánvillák egyre szebbek lettek — bár, ha mindenhová illettek is, nem a Balaton partjára —, volt építő kedv és volt pénz, csak éppen ízlés nem volt. Húsz újonnan épült balatoni villa közül tíz riasztóan stílustalan. Volt itt finn faház, spanyol hacienda és thaiföldi módra épült pagodatetős nyaraló, de csak elvétve a tájba simuló ház. A part minden kedvezőtlen jelenség ellenére kezdett „felnőni” a tóhoz és a környékhez, de a tóban tovább súlyosbodott a helyzet. A tó vize beteg volt. Algatömegek támadták azt a vizet, amelynek különleges minőségét költők és hidrológus szakemberek dicsérték — ki-ki a maga vérmérséklete szerint. Nem arról van szó, hogy a Balaton vize különleges ásványvizes forrásokból fakadt volna, mert a kutatások megállapították, hogy a Balatonban nincsenek források. A vizet a vízgyűjtő területről érkező patakok, erek szolgáltatták, s ez a sokféle víz a tó medrében, mint valami természetes keverőtálban vált selymes érintésű, lágy balatonvizzé — amelynek kellemes hatását fokozta, hogy a sekély mederben a víz állandóan hullámzik, homokszemcséket sodor, s ez a víz úgy simogat, mint sehol másutt. A világhírű Balaton-víz megbetegedett. Megjelent úszó szigetek alakjában a kolokán, a tüskés hínár, s Keszthely felől kelet felé terjedő iszapfoltok jelezték, hogy a baj növekedik, a folyamatosan ismételt vizsgálatok a vegyszerek, permetezőszerek, műtrágyák és a természetes híg trágya bemosódásának félelmetes arányait és ütemét igazolták. Menekülés A Balatoni Intéző Bizottság társadalmi testületek és hivatalos intézmények közreműködésével elkészítette a tó diagnózisát és kidolgozta a gyógyítás módszereit, a kormányzat pedig igyekszik előteremteni az anyagi feltételeket és a szükséges eszközöket. A beteg tavat persze nem lehet egy év alatt meggyógyítani, de az orvoslás módszereinek intenzitása máris érezteti hatását. A Zala folyón, amely a tó vízgyűjtő területének közel a feléről szállítja a vizet a Balatonba, visszaállítják a Kis-Balaton vízszűrő szerepét, és két tározón fogják fel a csapadék- és szennyvizet. Ez az intézkedés öt év alatt megszünteti azt az állapotot (a vízminőség romlását), amit a húszas évek végén Cholnoky professzor tiltakozása ellenére az akkori kormányzat teremtett meg, s majdnem végzetes helyzetbe sodorta a Dunántúl ékességét. Meggyorsult a parti csatornázás, megtiltották a hígtrágyát bőven termő állatenyésztő telepek építését a tó közelében, a meglévőket arra kötelezték, hogy a szennyvíz elvezetéséről gondoskodjanak, felülvizsgálták a műtrágyák és permetezőszerek használatát, minden eszközzel csökkentik a bemosódás arányát — ily módon máris elérték, hogy a további vízminőségromlás megállt, erőteljes javulás mutatkozik a tó keleti medencéjében. Tihany, Siófok, Fűzfő háromszögében a szakemberek számára is meglepő javulás következett be. A támadó iszap eltávolítása a tó medréből erőteljes ütemben halad, tisztul a víz a tihanyi félszigettől nyugat felé eső alsó-Balatonon is, és minden remény megvan arra, hogy 1990-re a Balaton partjai között a „régi” minőségű, selymes tapintású, lágy és kellemes víz hullámozzék. Utójáték Elmondhatjuk, hogy a Balaton megmenekül. De a tartós menekülésről csak akkor beszélhetünk, ha minden szigorú intézkedést betartunk és újabbakat hozunk a szükség szerint. A tó értékes vizének védelmét aligha lehetne fokozni, ha újabb építkezések gyarapítanák a nyári lakosság számát abban a térségben, ahol ez a létszám már 1970-ben elérte azt a nagyságot, amelyet 1980-ra terveztek a Balaton gazdái. Ebben az évben tehát megszületett a balatoni stop, több építési engedélyt nem adnak ki, a tervezett, de el nem kezdett építkezéseket nenv szabad lefolytatni, üdülők és szállodák nem létesülhetnek addig, míg a Balaton emberi meggondolatlanságból született és emberi mohósággal végrehajtott túlterhelésének nyomai — és emlékei — el nem múlnak. A jövő a Balaton hátországáé. Az északi parton csodálatos szépségű, nagyon öreg falvak sora húzódik tizenöt-húsz kilométerre a tótól, a somogyi parton erdei falvak fogadják azt az üdülőt, aki nem szereti a nagy fürdőhelyek zsibvásárét. A tó környéke egyre terjed, a nyári határokat mindig messzebb viszi az a természetes emberi igény, hogy a Balaton vonzáskörében töltse a nyári hónapokat — de a természet közelében is és mély nyugalomban. Űgv tűnik, ez az opál ékszer egyre szebben fénylik a magyar tájban. 31