Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-22 / 2. szám
Nem könnyű elhitetően felidézni azt a történeti szituációt, politikai és lélektani állapotot, amelyben a Károlyi-rendszer kudarca, a nagyhatalmak politikájában való csalódás nyomán íróink, művészeink, a politikától addig távol állt értelmiségiek is lelkesedéssel fogadták a Tanácsköztársaságot. Több volt ebben az idealisztikus remény, a korra jellemző — szinte messianisztikus — küldetéstudat, mint a lehetőségek reális számbavétele, a proletárdiktatúra tudatos elfogadása. 1919 márciusában azonban kevesen gondoltak a várható nehézségekre és konfliktusokra. 1918—1919 élménye nemcsak a már érett, befutott nemzedék (Kárpáti Aurél, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond) művein, életpályáján hagyta ott nyomát, hanem az akkor még gimnazista Illyés Gyula, Németh László, a munkástanács tag Veres Péter eszmevilágán is, még ha az nem jelentett feltétlen azonosulást sem 1918, sem 1919 eszméivel. Nagyon sokféle körben hatott az az erőfeszítés, az a kísérlet, hogy az ország, a nemzet valami módon szembeszálljon az őt körülvevő ellenséges világgal. Jászi Oszkár a legkövetkezetesebb híve volt a polgári demokráciának és sem akkor, sem később nem tartotta igazi megoldásnak a kommunizmust; de nyilvánosan soha nem bírálta a Tanácsköztársaságot, amíg az fennállt, pedig bizonyosra vette, hogy ellenforradalmi terror következik. Ezért is hagyta el az országot 1919. május 1-én. Károlyi Mihály július végéig itthon maradt és minden módon igyekezett segíteni a tanácskormányt. Stromfeld Aurél vezérkari tiszt nemcsak a polgári demokráciát szolgálta. Jórészt az ő nevéhez fűződik a Vörös Hadsereg minden katonai sikere. Nem tagadta meg a szolgálatot Andorka Rudolf, Lakatos Géza, Szombathelyi Ferenc, Sztójay Döme vagy Werth Henrik sem. A szociáldemokrata vezetők közül egyedül Garami Ernő emigrált; Hamburger Jenő, Landler Jenő s a többi baloldali politikus március 21-e előtt is a kommunistákat támogatta, s elfogadta a proletárdiktatúrát Ágoston Péter, Böhm Vilmos, Kunfi is. Idilliek voltak hát a viszonyok? Egyáltalán nem. Az 1918 őszi remények csalódássá váltak, az 1919 tavaszi várakozások sem teljesedtek be. A forradalom nem terjedt tovább, az intervenciós háború tovább rontotta az életkörülményeket. Kiderült, hogy a munkáshatalom diktatúra is, s nem riad vissza a terror alkalmazásától sem. Károlyiék szerették volna megőrizni a forradalom vértelenségét, novemberben azonban már sortüzekkel próbálták fenntartani a rendet. A tanácskormány kezdettől el volt szánva az erőszak alkalmazására, Szamuely Tibort, Korvin Ottót a biztonsági különítményt (Lenin-fiúk) küldte a sztrájkok, felkelések leverésére. A kommunisták azt gondolták, az oroszországinál fejlettebb gazdasági és társadalmi viszonyok miatt itt gyorsabban építhetik ki a szovjet rendszert; hogy „átléphetnek” átmenetinek ítélt szakaszokat, mint a földosztás; hogy a proletárdiktatúrák remélt rendszere és szövetsége egyszer és mindenkorra megszünteti a nemzeti problémákat. Károlyiék azonban a területi integritás megvédésére törekedve sem tudtak intézményesen szembeszállni a megszállókkal. A tanácskormány viszont a forradalom terjesztésének reményében Kassáig, Eperjesig küldte hadseregét, miközben a szomszédos országok kormányaival közölte: „fenntartás nélkül elismerjük az Önök által bejelentett területi-nemzei igényeket.” A szociáldemokraták és kommunisták egyesülése sem oldoit 2 Történelmünk képekben 71. REmÉnVEK, REALITÁSOK KÖUETKEZmÉIIVEK 1918-19-12
