Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-07-23 / 14-15. szám
J NEMES LÁNG" Az Amerikai Magyar Szó antológiája Az Amerikai Magyar Szót, a New Yorkban megj elenő haladó szellemű hetilapot jobbára (bár nem kizárólag) idős emberek szerkesztik. Koruk azonban az ő kizárólagos — és nehezen hihető — magánügyük, mivel a kiadásukban megjelenő újság fiatalos szellemű, élénk, minden igaz ügyre frissen felfigyel, és szüntelen kész újítani, megújulni. Ezt nagyszerűen jellemzi például az, hogy egy ideje a Magyar Szó utolsó előtti oldalát angol nyelvű cikkekkel töltik meg, gondolva a „törzsolvasók” gyermekeire, írnokaira, a második és a harmadik nemzedékre, amely már nem vagy csak gyengén ért ősei nyelvén, de amely így is magyar-amerikainak vallja magát, vagy legalábbis büszke „gyökereire”, érdeklődik utánuk. Nyilvánvaló, hogy a jövőben fokozottan lesz szükség az effajta szellemükben magyar, nyelvükben angol (illetve más országokban: német, francia stb.) kiadványokra. Ezeknek egyik előfutára az a pompás antológia, amelyet az Amerikai Magyar Szó fennállásának 80. évfordulója alkalmából jelentetett meg New Yorkban a Heritage Press kiadó Deák Zoltán szerkesztésében. This Noble Flame (E nemes láng) — ezt a címet viseli a kötet, utalva Petőfi Sándor soraira: Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek Az emberiségért valamit! Ne hamvadjon ki haszon nélkül e Nemes hing, amely úgy hevít. 1 )oák Zoltán, az amerikai haladó szellemű magyar sajtó veteránja, jelenleg a Magyar Szó főszerkesztője, minden szempontból alapos, körültekintő szerkesztői, sőt kutatói munkát végzett. A több mint 250 oldalas, gazdagon illusztrált kötet kiváló keresztmetszetét adja a Magyar Szó és elődei — a Népakarat, a Testvériség, az Előre, az Új Előre, a Magyar Világ, a Magyar Jövő - nyolc évtizedének, bajijain felidézi az újság, munkatársai és olvasói hajdani küzdelmeit az amerikai munkásság jogaiért, a Spanyol Köztársaság védelmében, a Horthy-rendszer és a második világháborús fasiszta koalíció ellen. Az antológiában olyan világhírű amerikai tudós honfitársainkról olvashatunk érdekes cikkeket, visszaemlékezéseket, mint például Wigner Jenő, Szilárd Leó, Kármán Tódor, Neumann János. Újat tudhatunk meg_ Bartók Béla amerikai éveiről. Olyan Egyesült Allamok-szerte neves sztrájkszervezők, munkásvezérek tevékenységével ismerkedhetünk meg, mint a máig is aktív Dömény Pál. Lusztig Imre, Weinstock Lajos. Az antológia egyik szenzációja (bátran használhatjuk e szót idézőjelek nélkül) az amerikai képzőművészet és munkásmozgalom veteránja, a 90 éves Gellért Hugó memoárjainak első közlése. Gellért (egyébként hét évtizede maga is a Magyar Szó munkatársa) olyan történelmi és irodalmi nagyságokkal való találkozásaira emlékezik, mint Kun Béla, Károlyi Mihály, Zalka Máté, John Heed, Vlagyimir Majakovszkij. A kifelé tekintő antológia ízelítőt — s tegyük hozzá: ízletes ízelítőt — ad a magyarul nem tudó olvasónak klasszikus és kortársi irodalmunkból. Charles Percy Snow angol író rövid bevezető tanulmánya után Ady Endre, Bálint György, Cseres Tibor, Dobozy Imre, Garai Gábor, Goda Gábor, Hunyady Sándor, Illyés Gyula, József Attila, Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Örkény István, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Tompa Mihály verseit novelláit, publicisztikáját olvashatjuk angol fordításban. A mai magyar társadalom eredményeiről, gondjairól olyan — egymástól különböző — hazai szerzők vannak híradással az antológia lapjain, mint például Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára és dr. Tóth Károly református püspök. Kövi Pál irodalmi értékű magyar ótelcsszéi, Albók János művészi fotói, Robert Capa és Hackett Gábor történelmi értékű dokumentumfényképei, Gellért Hugó, Ősze András és Zilzer Gyula képzőművészeti alkotásainak reprodukciói teszik teljessé annak a milliőnek a felvázolását, amelyben az A j nerikai Magyar Szó született, felnőtt, izmosodott és maradt — nyolc évtizede ellenére is — fiatal. KULCSÁR ISTVÁN „MAGYAR-AMERIKAIAK VAGYUNK..." „Mi nem South Bendben élő magyarok vagyunk, hanem magyar-amerikaiak, a nagyobb közösség testének elválaszthatatlan része, jellegzetes szín a bevándorolt nemzetek palettáján, megbecsült polgárai hazánknak, az Egyesült Államoknak, melyet szolgálni igyekszünk állampolgári hűséggel és minden tehetségünkkel. A hosszú és sokszor fájdalmakkal teli üt, amely az új identitás megtalálásához vezet, közösségünk számára immár jó ideje célhoz ért. Itthon vagyunk. Ezt ünnepeljük most, amikor visszaemlékezünk azokra, akik az elmúlt száz év soréin elöltünk jártak ezen út építésében” — írja Emest Széisz a South Bend-i magyarok centenáriumi bankettjének emlékfüzetében. Kissé késve, ám őszinte tisztelettel köszöntjük az USA-beli (Indiana) város magyarjait, abból az alkalomból, hogy a közelmúltban ünnepelték az első magyar telepesek South Bendbe érkezésének 100. évfordulóját. Az első 27 fős csoport — olvassuk — a Sopron megyei Hegykő községből érkezett. A letelepedés regényes kezdeteiről szólva, Mr. Szász leírja, hogy a fáradt kis csapatot, amely a vonatról leszállt, megszólította egy helybeli német polgár, Stephen Wartha, s éjszakai szállást ajánlott fel nekik egy Webster Street-i üres épületben. Közöttük voltak a mai Kovácsok, Tóthok, Vargák, Pápaiak, Farkasok ősei. Szegény földművesek voltak, akik abban a reményben érkeztek az Újvilágba, hogy elegendő pénzt gyűjtve, majdan hazatérhetnek és földet vásárolhatnak. Egymást támogatva és egy Wolf nevű kereskedő hiteleit élvezve vészelték át a pionirévek gyötrelméé kezdeteit. Idővel több cég is felfedezte a magyar munkások szorgalmát, tehetségét, a Singer és a Studebaker cégnél többen képzett s jobban fizetett munkásokká váltak. A maroknyi magyar csoport ötven óv alatt tízezresre duzzadt South Bendben — idézi a füzet dr. Andrew Petrassnak, az ötvenéves évforduló alkalmából, 1932-ben kiadott „Arany Jubileumi Album”-ban megjelent adatát. Mr. Szász megemlékezik egy helybeli gyárosról, aki az üzeme előtt munkáért sorbanállók közül elsőnek mindig a jellegzetes csizmát viselő, szorgalmukról, tehetségükről ismert magyarokat választotta ki. A magyar közösség nőtt és gyarapodott, s az első évtized múltán már politikai vezetőket, üzletembereket, mérnököket, serifeket is adott a városnak, a közelmúltban pedig a város történetének egyik legelismertebb jiolgármesterét Peter J. Nemeth-et. Egyre másra születtek a magyar társadalmi szervezetek, újságok: Hungarian Hall, Magyar Athletic Club, Glee Club (dalárda), a később a Verhovay egyesületbe beolvadt Szent Antal Betegsegélyző Egylet és a legnépesebb helyi egylet, a Magyar Legényegylet. Megjelentek az Újság, az Igazság, a Tudósító, a Véirosi Elet című lapok. A ma is működő Hungarian Radio and Culture Club, már ötvenedik évébe lépett. A rádióadást idősebb Frank J. Wukovits vezeti, Msgr. Elemer G. Peterson és ifjabb Frank J. Wukovits segítségével. Céljuk az, hogy segítsék megőrizni a gazdag magyar kulturális hagyományokat, és olyanokhoz is szóljanak, akik bár már magyarul nem beszélnek, de kedvelik a magyar muzsikát. Ernest Szász rövid, de érzékletes rajzát adja az asszimiláció folyamatának is, amelynek épp a magyarok sikeressége volt az egyik kiváltója. A gyerekek már nem magyaroknak, magyar-amerikaiaknak vallották magukat, az unokák érdeklődését pedig csak a legutóbbi évek „divatja” fordította a gyökerek felé. A jubileumi füzet megemlékezik az 1945 után majd 1956-ban érkező magyarokról is, akik igen hamar sikereket értek el a gazdasági-üzleti élet legkülönbözőbb területein. A „régi” magyarok befogadták őket, büszkék eredményeikre. Vajon magyar-amerikaiak lesznek-e a második évszázad Kovácsai, Horváthjai, Tóthjai, Vargái, a South Bendben élő Pápaiak, Farkasok? — teszi fel a kérdést a centenáriumi történetíró. Kicsi a valószínűsége — válaszolja Mr. Szász. Ám az unokák, ha nem is tartják majd magukat amerikai magyaroknak, gyökereiket keresve biztos, hogy büszkék lesznek — mert büszkék lehetnek — őseikre, magyar eredetükre. B. I. MAGYAROK NYOMÁBAN AUSZTRÁLIÁBAN 42 HANTER ST. CASTLEMAINE. E ház ma Victoria Állam Ausztrália Múzeuma. Itt beszélgettem egy néhai hazánkfia utolsó életben lévő lányával, ki édesapja emlékeit megőrizve és egész életét ennek szentelve élt. Castlemaine, ez a név nem sokat mond nekünk. A múlt század közepén, az aranyláz idején, sok ezer szerencsevadász fordult meg a környéken. Az aranykeresők között a világ valamennyi nemzetiségét megtaláljuk. Magyarokat is, akik nagyobbrészt a világosi fegyverletétel után hagyták el hazájukat. 1853-ban a patraszállók között találjuk LEVINY ERNŐ honfitársunkat is. Leviny Ernő 1818-ban a Tátra aljában Szepes- Szombaton született. Kitanulta az arany- és ezüstműves szakmát. Inasévei befejezése után tanulmányai továbbfejlesztésére Párizsba ment. 1846-ban Londonban telepedett le, ahol társával órás-ékszerész üzletet nyitott. A szabadságharc kezdetén hazatért. A világosi fegyverletétel után, neki is menekülni kellett Haynau rémuralma elől. Ismét Londonban telepedett le, s mint már az angol nyelvet beszélő,,segítette menekült honfitársait. Később RÓNAY JÁCINT és CSTNK JÁNOS közreműködésével egy angol nyelvkönyvet és angol—magyar szótárt adott ki, melynek egy példányát a victoriai Nemzeti Könyvtárban 5494.5/C 89 szám alatt találhatjuk meg. 1853- ban az ausztráliai aranymezőkre utazott négy fogadott munkással és megfelelő szerszámokkal. Megérkezése után azonnal Castlemaine-ba ment és megkezdte a munkát. Leviny munká ját siker koronázta, de ezt a munkáját összekötötte az aranvésezüstművességgel. 1856- ban már két házhelye volt Castlemaine-ban. A családi történet szerint Leviny Ernő nőtlen emberként érkezett Ausztráliába. 1858-ban feleségül veszi MARY ISAACS-ot, két iker születik, akik 1860- ban meghalnak, s kiket anyjuk is követ rövidesen. 4 évvel később ismét megházasodott, a tasmániai BERTA HUDSON-t vette feleségül. Házasságukból 10 gyerek született, 4 fiú és 6 lány, akik közül a 98 éves HILDA GERALDINE 1982-ben halt meg, és a házat berendezéssel együtt a nnizeumra hagyományozta. Leviny Ernő 1905-ben halt meg 87 éves korában. Több mint fél évszázados ausztráliai munkássága alatt, gyönyörű szobrocskákat, serlegeket, kelyheket, ékszereket, asztali díszeket, gyertya- és tintatartókat alkotott, melyeknek egyes darabjai nemcsak ausztrál kiállításokon, hanem 1862- ben a londoni Nemzetközi Kiállításon is díjakat nyertek. Műveinek egy része a melbournei Nemzeti Múzeumnak és a CASTLEMAINE GALLERI- nek értékes darabjai. Szakmájának kiemelkedő képességű művésze volt, és előkelő helyet töltött be a városi közigazgatásban. Fényképét ott találjuk a városi múzeumban a város hat legismertebb személye között. Szőlővel befuttatott, falusi típusú magyar házát ő tervezte és építette 1856-ban. A ház neve „BUDA”. Mi, késői unokák, honfitársak e helyre érve látjuk, hogy itt egy magyar lakott. Lánya, apja emlékeit és levelezését mutatta, melyet magyarországi rokonságával folytatott német nyelven. Egy eredeti, édesapja írásával írott papírszeletet is láttam, melyre angolul ez volt írva „Hazáidnak rendületlenül Légy híve, oh magyar...” JOHN KLAR Chelmsford, England Leviny Ernő lánya, Miss Hilda Geraldine Leviny 13
