Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-07-23 / 14-15. szám
EGY KIS HAZAI AMERIKAI ALAPÍTVÁNY A BUDAPESTI TUDOMÁNYEGYETEMEN Salgó Miklós és Szántó Miklós, a Magyar Hírek főszerkesztője FOTÓ: NOVOTTA FERENC Az előcsarnokban felfigyeltem három hölgyre. Úgy álltak egymás mellett, mint az orgonasípok. Látszott: nagymama, mama és lánya. Aztán a tömeg végképp elsodorta őket, mert csöngettek, és a nézősereg a bejáratok felé tódult. A Fővárosi Operettszínház zsúfolásig megtelt az Egy kis hazai című műsor bemutatójára. A nézőtéren itt is, ott is angol, német szavakat lehetett hallani, de a zsibongásból ki-kicsendülő magyar beszédbe is sok helyen idegenes akcentus vegyült. A külföldön élő és hazalátogató magyarok közül tehát az idén is (mint már évek óta minden nyáron) sokan voltak kíváncsiak a Magyarok Világszövetségének gálaműsorára. (De nemcsak a bemutató, a rákövetkező héten minden este megismételt előadás is telt ház és nagy siker mellett zajlott.) Az ismert rádiós, televíziós „showman”, Antal Imre konferálásával kezdődött-á műsor. A-közönség hálásan nevetett poénjain, amelyek — bár igazi „pesti viccek” voltak —, „nemzetközi” bajainkon csúfolódtak. Ahogy a körülöttem ülő nézőket figyeltem, egyszer csak megint észrevettem a három hölgyet. Véletlenül éppen ugyanabban a sorban ültek, ahol én. Lehet, hogy nem szép dolog, de ezután titokban gyakran figyeltem őket, egy-egy műsorszámnál rajtuk mértem le a hatást. Kernek színészek léptek a színpadra. Részleteket láthattunk Galambos Erzsi és Haumann Péter közös estjéből, amelyet nemrég mutattak be a Pesti Vigadóban. Régi dalokat, kuplékat adtak elő — fergetegesen. A nagymama kicsit oldalt hajtotta a fejét, úgy figyelt. Lehet, hogy valami eszébe jutott a „Páni a pádon” hallatán? Azután Németh Marika és Marik Péter Fényes Szabolcs melódiáival andalított, az ezerarcú Almási Éva és Garas. Dezső sanzonokat énekelt, de a közönség élvezhette a szatíraírónak is, komikusnak is különlegesen tehetséges Körmendi János sziporkáit, valamint a Fővárosi Operettszínház fiatal ^énekeseinek produkcióját is, akik Ábrahám Pál operettjeiből és más zenés játékokból adtak elő részleteket. A szünetben Szüts Póttal, a Magyarok Világszövetségének főtitkárhelyettesével beszélgettem: — Úgy látom, sok külföldről érkezett vendég ül a né zőtéren. Hogyan sikerült ezt megszervezniük? — Az idén több helyen is meghirdettük ezt a műsort, újságban is plakáton is, és rengeteg jegyigénylést kaptunk. Külföldről csoportos igénylések is érkeztek. . . — Vámos László rendezte ezt az összeállítást, amely szórakoztató is, nívós is egyszerre. Nem akarják valahol az országhatáron túl is bemutatni? — Sajnos, ilyen nagy létszámú társulattal ezt nem tudjuk megoldani, de a műsor legsikeresebb részeit, egyes produkciókat, reméljük, a jövő évben tavaszi-őszi turnéinkon majd olyan külföldön élő magyarok is élvezhetik, akik most nem jutottak el ide. Később a büfé körül sétálgattam, és újra fölfedeztem „ismerőseimet”. — New York-ból jöttünk — mosolygott a mama, és azt is megtudtam, hogy minden évben hazajönnek meglátogatni a családot. A „granddaughter” — Dórának szólították — már csak angolul tudott. Elmondta, hogy bár a szövegből semmit sem értett, az ének és a zene, az egész est hangulata nagyon tetszik neki. A gyönyörű beszédű Lukács Margittól, aki Ady, József Attila és Juhász Gyula megzenésített verseit énekelte ebben a műsorban, azt kérdeztem, mit tanácsol a külföldön élő magyaroknak, mit tegyenek, kiket olvassanak, hogy megőrizzék magukban a szép magyar nyelvet. — Olvassanak minél több Arany János verset, az ő nyelve olyan gazdag és szép, aki őt ismeri, sohasem fog elfelejteni magyarul. SZÉKELY ANNA 1. Psota Irén 2. A műsor szereplői, résztvevői számára adott fogadáson: Vámos László rendező, Szüts Pál, az MVSZ főtitkárhelyettese, Hlatky Istvánná, az MVSZ munkatársa 3. Körmendi János és Antal Imre FOTÓ: GÁBOR VIKTOR Újsághír: Salgó Miklós, a Watergate-házak igazgató tanácsának elnöke (USA) alapítványt tett a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen egy amerikanisztikai vendégprofesszori állás létesítésére. — Szeretnénk bemutatni Önt, a Magyar Hírek olvasóinak, kérjük, beszéljen önmagáról. — Budapesten születtem, 1914-ben. A Minta Gimnáziumba jártam, aztán a Budapesti Tudományegyetem jogi karára kerültem. (Most, az alapítvány aláírásakor megilletődve néztem körül az egyetem aulájában, ahol 1937-ben átvettem diplomámat.) Korán kellett munkába állnom és a munka mellett végeztem el az egyetemet is. A Weiss Manfréd cég konzervgyárába kerültem. 1936-ban küldtek ki a svájci képviselethez, és 1938-tól egészen 1970-ig nem voltam Magyarországon. Svájcban jól ment a sorom. Megnősültem, a feleségem svéd, két gyermekünk van. 1947-ben, amikor Európában elkomorult a politikai helyzet, hidegháborús szelek fújdogáltuk, elhatároztuk, hogy elhagyjuk az öreg földrészt és az ÜSA-ban kezdünk új életet. Most, hogy visszagondolok az elmúlt évtizedekre, érdekes a ritmusa az USA-ban töltött életszakasznak: hét évenként kerültem új területekre. A „Piper” Vállalat — üzleti és magánrepülésekre specializálta magát —- elnökhelyettese voltam, aztán áttértem az ingatlanfejlesztésre. Jelenleg a Watergate-komplexum igazgató tanácsának elnöke vagyok. Tizennyolc évesen volt egy álmom: teljes anyagi függetlenséget szerezni és erre adtam magamnak huszonkét évet. Amikor pedig negyvenévesen úgy éreztem, hogy megvalósítottam az ifjúkori vágyat, sokkoló volt a gondolat: „hogyan tovább, emberke?” A hatvanas évek végén divat volt Amerikában: megkeresni a gyökereket. Én is kiváncsi lettem mindarra, amit magam mögött hagytam és ahonnan indultam. A kör bezárult. Ez már az alapítvány előzménye, az elhatározás magyarázata, erkölcsi, érzelmi oldala. — Az alapítvány az ön édesapja nevét viseli. — Úgy éreztem, tartozom ezzel apám emlékének és nehéz élete megbecsülésének. Ügyvéd volt, tartalékos tüzórtiszt, aki az első világháború kezdetekor bevonult katonának, fogságba került, a messze Szibériába. Az orosz forradalom kitörésekor otthagyta őket az őrség és kalandos úton, az USA-beli rokonok pénzügyi segítségével, hajóval utazva körül a világot, tértek haza. A magyar kormánytól akarták visszakapni az út költségeit, a kormány elvben elismerte a kérés jogosságát, de vonakodott fizetni: apám kezdeményezésére és vezetésével indult meg akkor a híres hadifogolyper. Nagyszerű ember volt az apám. — Az alapítványnak volt más típusú előzménye is. — Tavaly felkért az USA, hogy nyissam meg az amerikai kormány nevében azt a szép kiállítást Budapesten, amely a mai amerikai színházat mutatta be. Az amerikai kultúra megismertetésének vágya és apám emlékének megörökítése csiholták ki a gondolatot: az alapítvány tervét, amelynek célja a tudományegyetem angol tanszékén belül egy — az amerikai kultúrával fogalkozó — vendégprofesszori hely létesítése, annak öszszes költségeivel. — Hogyan látja Salgó úr, a magyaramerikai kapcsolatok jelenlegi helyzetét? — Kellemes meglepetés volt számomra az amerikai kiállítás fogadtatása és kedvező visszhangja. A magyar vezetés hatékonyan és eredményesen törekszik a kapcsolatok kétoldalú gazdagítására és a jelenlegi nemzetközi helyzetben ez nagyon fontos és kívánatos. A kölcsönös információ a két nép életéről, kultúrájáról, jelentőségteljes és semmivel nem pótolható. — Milyen további tervei vannak a kapcsolatok erősítése terén? — Szeretnénk bemutatni a magyar ötvösművészet sok évszázad során született legszebb alkotásait az USA nagy múzeumaiban. Láttam a Várszínházban a Csiksomlyói passió remek előadását, és beleszerettem a gondolatba, hogy megfelelő formában bemutassuk az amerikai közönségnek is. Persze előfeltétele, hogy nagyon szép, de nagyon nehéz szövegét archaikus és ünnepélyes, de a mai amerikaiak számára is könnyen érthető nyelven hozzuk közel a leendő nézőkhöz, — Magyar partnereink jól érzékelik az amerikai kulturális intézményrendszer sajátosságait, az alapítványok és -magánkezdeményezések nagy súlyát és szerepét, szemben a magyar szisztémával. A sajátosságok megértése és ügyes felhasználása nagymértékben előremozdíthatja a kölcsönös kapcsolatok jelentős ügyét. SZ. M 7