Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-14 / 10. szám
Történelmünk képekben 78. ÉLET 8 KÉT UILÚGHÚBORÚ KÖZÖTT A különféle társadalmi rétegek életkörülményeit szükségszerűen az határozta meg, milyen munkával s mennyi jövedelemre tettek szert, sőt, hogy volt-e munkájuk egyáltalán. Hiszen a munkanélküliség állandó tényező volt, csak a második világháború idején sikerült elérni a teljes foglalkoztatottságot. Az iparban a munkaidő 8—12 óra között mozgott, a gépesítés, a villamosítás javított — főleg a gyári — munkakörülményeken. A mezőgazdaságban azonban csak a cséplést végezték géppel, a munkaidő a Nap járásához igazodott. A minisztériumok, hivatalok tisztviselői viszont általában délelőtt 9-től, 2-ig dolgoztak. A középosztályhoz tartozó (nem is fő)tisztviselők 200—400 pengős havi fizetése olyan ideálnak számított a harmincas években, hogy film is készült róla, slágere azt hirdette: „Havi 200 pengő fixszel (ti. állandó fizetéssel) az ember könnyen viccel!” A gyári munkások átlagos havi bére azonban csak 100 pengő körül mozgott s ezt sem mindenki tudta elérni, noha voltak szakmák, ahol ennél jobban kerestek; a mezőgazdasági munkásság bére ez alatt maradt s egy részét még mindig természetben kapta. 1941-ben az ország lakosságának csaknem 40 százaléka városokban, 71 százaléka már villanyárammal ellátott helységekben élt. Az urbanizáció azonban nagyon egyenetlen volt. Budapest lakossága meghaladta az egymilliót, de a mögötte álló legnagyobb városoké csupán százezer fő körül mozgott. Budapesten 1930—1941 között 46 000 lakást építettek, köztük számos ún. városi kislakást (Budaörsi út, Mester utca, Bécsi út, stb.), néhány gyári nagyüzem kolóniáját (Ganz-MÁVAG, Magyar Államvasútak). Az egyszobás lakások, amelyeknek zöméből hiányzott a fürdőszoba, munkások, kisemberek számára készültek. Jó polgári lakásnak a háromszobás számított. Ezek egy része Budapesten a Bauhaus építészeti stílusát viselő házakban volt található. Nem tűntek el azonban az első világháború után megnyílt s egykori Habsburg főhercegnőkről elnevezett szükséglakás-telepek nyomorúságos barakkjai (Augusta-, Zita-, Mária- Valéria-telep Budapesten). A társadalombiztosítás kiterjesztésével együtt új kórházak épültek a megyeszékhelyeken s Budapesten (Kútvölgyi út, Péterffy Sándor utca). Az orvosok száma — a lakosság nagyságát tekintve — európai színvonalat ért el, ennek előnyét azonban a falvak s a legszegényebb rétegek nem élvezték. A közoktatási program, iskolaépítés eredményeként az írástudatlanság az 1913. évihez mérten felére, harmadára csökkent, az egyetemi hallgatók száma megkétszereződött. A mindennapi élet feltételei jóval kedvezőbbek voltak a városokban, mint a falvakban. Vezetékes víz még elsősorban Budapesten, a vidéki városokban és néhány divatos üdülőhelyen volt. Budapesten, Miskolcon, Debrecenben villamosok közlekedtek, a fővárosban még autóbuszok is, Óbudán megindítottak egy „trolley-busz”-járatot, 1928-ban a fővárosban üzembe helyezték az első közlekedési lámpát. A konflist még nem szorította ki az ekkor megjelenő taxi, amelyet a jómódúak vettek igénybe. 2 1 14
