Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)

1983-05-14 / 10. szám

ma föladnék egy hirdetést, hogy munkatársat keresek, holnap már húszán jelentkeznének. Ma már 44 főállású alkalmazottunk van, közülük 28 a mérnök.

— A vállalkozás sikeréhez nemcsak pénz, szakember, hanem szerencse is kellett. Mja már meg nem tudom mondani, hogyan bukkantunk rá a lóbabra, erre a nagyon értékes takarmánynövényre, amelyet a felszabadulás után egyszerűen elfelejtettünk termelni. Hogy a lóbab miért „szellemi termék”? Azért, mert a nagyüzemi termeléshez ki kell kísérletezni azt a fajtát, amelyik a hazai adottságoknak a legmegfelelőbb. Így hát kötöttünk egy négyes szerződést: a fajta biztosítását vállalta a keszthelyi egyetem mosonmagyaróvári mezőgazdasági kara, a technológia kidolgozását maga a keszthelyi egyetem, a termék megvásárlását a Gabona Tröszt, a termelés megszervezését pedig mi, a Pannónia. A végeredmény: ma már 6000 hektáron termelnek az országban lóbabot, egyes egyedül a mi kezdeményezésünkre.

— Hogy kinek van ebből haszna? Azt 5 mondhatom, mindenkinek. A tagvállalatoknak elsősorban, amelyek a termelést vállalták. A Pannóniának is, persze, hiszen mi juft talékot és ezen felül szaktanácsadási díjat is

kapunk. Ez utóbbi, ha jól tudom, vagy száz forint hektáronként.

Száz forint hektáronként — ez nem valami sok. De 6000 hektár után — egyedül ebből az üzletből! — évi 600 000 forint folyik be a társaság csekkszámlájára! És hasonló, vagy még jelentősebb bevételt „jósol” egy másik, újonnan meghonosítandó növény, a durumbúza. Ez olyan búzafajta, amelyből tojás hozzáadása nélkül is kiváló tészta gyúrható. Igaz, ez sem újdonatúj dolog, az olaszok már régesrég ebből készítik világhírű spagettijüket, de nálunk soha nem volt elterjedve, következésképp a honosítható fajtát ebből is biztosítani kell. Ezt vállalta egy szegedi kutatóintézet, a Gabona Tröszt pedig azt, hogy a durumbúza

7

őrlésére alkalmas malmot ad, létrehoz ezen felül egy tésztaüzemet a tojásnélküli tészták gyártásához. És ma már 3000 hektáron termelnek Magyarországon durumbúzát, Székesfehérvárott pedig dolgozik a tésztaüzem.

— Vannak persze nagyobb üzleteink is.

Ilyen például a kútfúrás. Egy tapolcai bányamérnök jött vele hozzánk, nem tudom máig se, hogyan fedezett föl bennünket az ország másik csücskében. Nyilván úgy, hogy azok, akiknek a tarsolyukban van valami, mind keresik-kutatják, hogyan lehetne a dolgot hasznosítani. Szóval jött hozzánk ez a Pálffy nevű mérnök, és hozta a rajzait meg a technológiát, hogyan lehet az eddiginél egy harmaddal gyorsabban és ugyanennyivel olcsóbban kutat fúrni. Az eljárás már szabadalmaztatva volt, csak éppen vállalkozó, pénz, meg ember nem akadt, akivel és amivel az eljárást megvalósíthatta volna.

— A mi szakembereink megnézték elölrőlhátulról a szabadalmat. Nagyon tetszett. És mivel az egyik taggazdaságnak, a hódmezővásárhelyi termelőszövetkezetnek voltak már kútfúrási tapasztalatai, létrehoztunk ott egy kútfúrórészleget, méghozzá Pálffy mérnök művezetésével. És már az új módszerrel fúrt első kútnál kiderült: ez az eljárás nemcsak olcsóbb és gyorsabb, hanem a legfontosabb előnye, hogy több vizet is ad. El sem akartam hinni! A régi kút percenként 60 liter vizet adott, az új fúrás után a hozam 800 literre ugrott föl. És ma már, mondhatni, tömegével fúrjuk a kutakat. E pillanatban 18 megkötött szerződésünk van, tárgyalunk húsz újabbról, és már kopogtatnak az ajtónkon az Országos Vízügyi Igazgatóság emberei, nekik is szükségük lenne vagy háromszáz ivóvizet adó kútra.

— Mi egy kútból a Pannónia haszna? Nem titok, nem is szégyellni való. Egy átlagos kút után 30—35 000 forint a társaság haszonrészesedése. Mert mostanában leginkább haszonrészesedési szerződéseket kötünk. A haszonrészesedésből mi alapot képezünk, és ennek tisztes százaléka a szerződést megkötő ügynöké. És méltányos részt kap mindenki, aki a munkából kiveszi a részét. Mert itt nincs „plafon”, mint van más vállalatoknál, szövetkezeteknél általában. Egy termelőszövetkezeti szakvezető évi prémiuma és nyereségrészesedése például nem haladhatja meg a bérének az ötven százalékát. És tulajdonképpen ez az oka, hogy szükség van a Pannóniára.

Valóban: miért van szükség Baksai Antalra és erre a kígyónyi elnevezésű társaságra?

Miért nem tudta az a bizonyos bányamérnök értékesíteni a szabadalmát egy kútfúró vállalatnál? A nyugalomba vonult, de nyugodni nem tudó termelőszövetkezeti elnöknek erre is akad egy példa-története. Még aktív korában jelentkezett nála egy vegyészmérnök egy állati hulladékokból — ő szakszerűen úgy mondja: váz-részekből — készíthető táp leírásával. Nyolc éve vesződött már vele a társaival, de nem jutott túl a laboratóriumi kísérletezéseken, ezért kereste föl Baksait, hogy segítsen. És ő segített. Fölvette a feltalálót a szövetkezetbe; meggyőzte a tagságot, hogy rendezzenek be neki egy laboratóriumot; három évig személyesen verekedett a bürokratákkal, irigyekkel, gáncsoskodókkal, amíg a tápot — 12 ország után! — idehaza is szabadalmazták. Aztán a mérnök kapott egy félmilliót, Baksai pedig, akinek az idegei kirojtosodtak a bürokráciával vívott hároméves közelharcban, nem kapott egy vörös rézkrajcárt sem. Mert elérte a jövedelme azt a bizonyos „plafont”, és mert nem volt gusztusa társfeltalálóként föllépni. Márpedig egy újítás, egy találmány: mindig kockázat. Sikerül-e, nem-e? Szabadalmazzák-e, nem-e?

Akad-e rá vevő, piac, nem-e? Kockázatot vállalni, anélkül, hogy a haszon reményével ke- r— csegtethetné magát valaki — erre csak meg- \ \

szállottak képesek. Ezért mondja Baksai: „Ha L/v

9