Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-16 / 8. szám
Atlétikai bajnokság Budapesten — Kádár János kedvesen gratulált, és megjegyezte, reméli, hogy csak a pályán vetélkedünk Gyuszival, az életben jó barátok vagyunk — mesélte örömtől sugárzó arccal a Budapest Sportcsarnok büféjében Szalma László, ifjú testnevelő tanár, távolugró, aki 1978. — Milánó után a fővárosunkban rendezett fedettpályás Európa-bajnokságon ismét a legjobbnak bizonyult. A sikert a kettős győzelem tette teljessé, hiszen Pálóczi Gyula, a nyíregyháziak húszesztendős versenyzője végzett a második helyen. nokság Budapesten — hangoztatta dr. Primo Nebiolo, az IAAF, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség olasz elnöke, aki egyben már újabb terveiről is nyilatkozott a magyar fővárosban. — Az atlétika további népszerűsítése érdekében újabb és újabb látványos, vonzó versenyekre is szükség van. Ezért vezettük be a világbajnokságot, amelynek első alkalommal augusztusban Helsinki a házigazdája. S ezzel elmondhatjuk, hogy amíg 1982. a Spanyolországban rendezett világbajnokság révén a labdarúgás nagy éve volt, s 1984 a Los An-Varjú Vilmos, azaz a már 46 éves Vili „bácsi” legalább ilyen örömet szerzett annak idején a hazai sportkedvelőknek, amikor az 1966-ban Budapesten rendezett Európa-bajnokságon Belgrád után már második aranyérmét nyerte. Ahogyan akkor, a rendezőgárda most is kitűnőre vizsgázott. Mindszenti János és Mátraházi Imre versenyigazgatói és technikai igazgatói minőségben mind a kétszer lelke, motorja volt a nagy verseny lebonyolításának. — Tizenhét éve a jó időért, az akkoriban még salakkal borított pálya állapotáért idegeskedtünk, s a legnagyobb gondot a Gödöllői Agrártudományi Egyetem diákszállóiban elhelyezett több mint másfél ezer versenyző ki- és beszállítása jelentette — emlékezett Mátraházi Imre, technikai igazgató. — És most? — Ezúttal a Budapest Sportcsarnoktól alig négyszáz méterre, a Stadion-szállóból kényelmesen átsétáltak a résztvevők. A pálya, amint ezt a két világrekord és számos kiváló eredmény is bizonyítja a legkényesebb igényeket is kielégíthette. Most csak a technikáért kellett 5 1. Az Európa-bajnokság emblémája 2. Kádár János a díszpáholyban gratulál Szalma Lászlónak, a távolugrás fedettpályás Európa-bajnokának 3. A 60 méteres síkfutás izgalmas befutója, győz balról 164-es rajtszámmal az olasz Stefano Tilli 4. Szalma László (balról) és Pálóczi Gyula a távolugrás arany- és ezüstérmese 5. Thomas Wessinghage a nyugatnémetek Európa-bajnoka Los Angelesből érkezett - s győzött a csarnokban FOTÓ: MTI ÉS ZÁHONYI IVAN aggódnunk, hiszen az eredményközlést, a sokszorosítást számítógépek segítségével oldottuk meg. A versenyek megrendezése mellett komoly feladatot jelentett a televízió kiszolgálása. Huszonhat állomás sugárzott közvetítést a Budapest Sportcsarnokból és a százhúszezer svájci frankos jogdíj, valamint a hirdetésekből származó bevételek révén örvendetes módon nyereséggel zártuk a bajnokságot, hiszen több, mint egymillió forint maradt a kaszszában ... — Még mikroszkóppal sem lehetett semmiféle hibát felfedezni!... Remek volt ez a bajgeles-i ötkarikás játékokkal az olimpiáé lesz, addig 1983. az atlétika nagy éve. De a budapesti kontinensviadal után elérkezettnek látjuk az időt a fedettpályás világbajnokság bevezetésére is. A sikeres rendezés után úgy gondoljuk, hogy Budapest nagyszerű házigazda lehetne ... Dr. Békési László, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke azonnal válaszolt a „kihívásra”: — Egyetértünk a fedettpályás világbajnokság bevezetésével és Budapest örömmel pályázna a házigazda szerepére. A huszonnégy országból érkezett több, mint háromszáz versenyző, közel félezer tudósító, rádiós és televíziós riporter elégedetten távozott Budapestről. A házigazdák sem panaszkodhattak, hiszen a távolugró Szalma első és Pálóczi második helyezése mellett a hármasugró Bakosi Béla sérülten is harmadik lett, s bronzérmet nyert Nagy István is a 200 méteres síkfutás döntőjében. A Magyar Posta a győzteseknek külön meglepetéssel kedveskedett. Minden aranyérmes — kedvére választott külföldi számmal — díjmentesen folytathatott háromperces beszélgetést. VAD DEZSŐ 26