Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-16 / 8. szám
HARMINCÉVES A LONDONI MAGYAR NÉPI TÁNCCSOPORT A tánccsoport — vezetésemmel — 1952-ben alakult, azzal a céllal, hogy magyar ünnepélyeken szerepeljünk és magyar népdalokkal az angol koncerteken. Egyik ilyen szereplésünk alkalmával egy angol rendező azzal állt elő, hogy a Royal Albert Hallban nemzetközi estet rendez. 1952 október 4-én, szeretné, ha mi magyarok „csárdás”-t mutatnánk be. Ettől kezdve nem volt megállás ... A magyar lelkesedés nagy dolgokat tud tenni. Nem volt ruha, nem volt táncleírás. Megvásároltam a szükséges anyagokat, a tagok pedig nekiláttak a varráshoz. A táncot — emlékezetből — jómagam állítottam össze. A lelkesedést nagy siker jutalmazta, egymás után jöttek a meghívások. Közben a szereplésekre egyre több ruha, több, újabb tánc kellett. Egy londoni könyvtárból előkerült dr. Lajtha László leírásában a, „Cigándi kemény csárdás”. Valaha dr. Lajtha énekkarában, a Nemzeti Zenedében énekeltem. Ezt a táncot a csoport jelenleg is ebben a formájában táncolja. Ezzel nyert első díjat Langollenben, ahol eredeti népi táncokat kérnek, régi gyűjtők leírásai alapján. A szereplések alkalmával kapott adományokat a ruhák elkészítésére fordítottuk. A ruhákat feleségem irányításával varrtuk, könyvek, fényképek, leírások alapján. Itt is az eredetiség volt az irányadó. Teltek az évek és nemcsak népviseleti ruhákkal gyarapodott a csoport, hanem olyan tagokkal is, akik magukkal hozták az otthoni csoportokban tanult, vagy falujukbeli táncaikat, népszokásaikat és azt továbbadták a csoportnak. Jöttek a meghívások. Belfast (Észak-írország), Dublin (Eire) kétszer, Agrigento (Itália), Cork (Írország), Santarém (Portugália), Edinburgh (Skócia), Kilkenny (Írország), Senone (Franciaország), Uttrecht (Hollandia), s több ízben a Royal Albert Hall és Fesztivál Hall. Az angol királynő jubileumán, Langollenben négy alkalommal szerepelt a csoport, egy ízben első díjat nyert. Itt fordult elő egyszer, hogy olyan eső esett jéggel együtt, hogy a zenét se lehetett hallani. A lapok a csoportról írva kiemelték, hogy zene nélkül táncolva, megmentették a versenyt a pániktól (Daily Express), mivel a 14 000 főnyi közönség a helyén ülve nézte a „Fergetegest”. A híres „Edinburgh” fesztiválon is részt vettünk, és első díjat nyertünk a „tradicionális” táncban. Felléptünk a BBC rádió „Kodály”-programjában is és minden évben a British Council U. K. társországok egyetemistáinak műsoros estjén. A londoni parkokban, a G. L. C. rendezésében, a „London Entertain” (London szórakoztat) programban, a Trafalgar téren. Az idők folyamán megalakult angliai magyar egyesületek is meghívták a csoportot műsoros estjeikre. A szereplés kedvet adott a meghívó egyesületeknek saját csoportjaik megalakításához, egymás után keltek életre az egyesületek tánccsoportjai s most már ezek is képviselik a magyar népitánc-kultúrát, szerte a Brit-szigeteken. A Magyarok Világszövetsége vendégeként felléptünk a budapesti fesztiválokon. Nemrégiben „veterán” csoport is alakult és zeneegyüttes. Nagy siker a „veterán” csoport szereplése a „gyalog székes tánccal”. A „gyalog” székeket is a veteránok készítették. Újabban kórusok és zenekarok egymás után veszik fel műsorukra magyar szerzők népdalfeldolgozásait, sokszor a csoporttal együtt szerepelnek. Erre volt példa a csoport harmincéves jubileumi előadása is 1983. február 5-én. Nagy segítséget nyújt a csoportnak az Angliai Magyar Református Egyház azzal, hogy a táncosok az egyház központjában gyakorolhatnak. BARACSI JÓZSEF A Londoni Magyar Népi Tánccsoport vezetője Körkép A Brazíliában élő, 84 esztendős grafikusművész, Nataniel Lajta küldte ezt a grafikát szerkesztőségünknek. A holland KRO rádió és televízió hatrészes filmsorozatot készít „Egy család ... országból” címmel. A forgatás Magyarországon kezdődött. Egy héten át kamerával kísérik a családot: munkahelyre és hét végi kirándulásra, a gyerekeket iskolába stb. A dokumentumfilmet eredeti, tehát magyar nyelven sugározzák majd holland nyelvű felirattal. Képünkön a stáb a Fejér megyei Zámoly község általános iskolájában. * Kálmán Imre születésének 100. évfordulója alkalmából az elmúlt évben a Sáo Paulo-i Transatlantico Klubban, emlékestet rendeztek. A műsort a Jurnal de Musica című lap szerkesztője Luis Ellmerich és ifj. Szabó József szerkesztette. A dalokat Susi Hartmann, Andre Lorieri és ifj. Szabó József énekelte nagy sikerrel. * Jarosek Sándor csehszlovákiai származású ausztrál állampolgár két könyvrégiséget adományozott nagykövetségünkön keresztül a Magyarok Világszövetségének. * „Nyurga fiatal lány keresett fel évekkel ezelőtt, tipikus angol Miss. Bemutatkozott, magyar módra: Nixon Andrea vagyok, Cambridgeből jöttem, mert jobban meg akarom ismerni azt a népet, amelyik Bartókot és Kodályt, meg a csodálatos magyar népművészetet adta a világnak. Nyelvtanilag teljesen hibátlanul, erősen angolos kiejtéssel summázta terveit: két-három hónapot tölt nálunk, részben Kecskeméten, a Kodály-intézetben, mert zenész és nyelvész akar lenni, és minden nagyon tetszik neki nálunk” — írja Meciveczkyné Fehér Rózsa budapesti olvasónk. „CSAK AZT JÁTSZOM, AMIT IGAZÁN SZERETEK..." Ismét Budapesten járt — 1946 óta ki tudja hányadszor — Rév Lívia, Franciaországban élő zongoraművésznő. Magyar kiejtése mondhatni tökéletes, pedig férje francia és sem két gyermeke, sem az unokák nem tudnak néhány mondatnál többet az ő anyanyelvén. Mint más csodagyerekeket őt is már korán felléptették, s gyermekfejjel döntött úgy, hogy elkötelezi magát a zongorajáték mellett. Később Starker János, Koromzay Dénes, Gerle Róbert és mások szonátapartnere. Ma a francia zene szinte egyedülálló interpretátora, korunk egyik legkiválóbb Debussy-játékosa. — ön is Debussyvel kezdi? Majdnem minden nyilatkozatomban el kell magyaráznom, hogy repertoáromban nincs túlsúlyban a „francia muzsika”. Igazából nem is tudom, mi az, hogy repertoár: nekem ugyanis szenvedélyem, hogy mindig újat tanuljak. Húsz éven át jártam Európa városait és ez idő alatt nem volt két azonos koncertműsorom. Ami pedig Claude Debussyt illeti, nem vagyok Debussy-specialista, egyszerűen csak a jó zenének vagyok híve, s megengedhetem magamnak, hogy csak azt játsszam, amit igazán szeretek. Való igaz, hogy egész Debussysorozatom van lemezen a londoni Saga Recordsnál de ez is úgy született, hogy a lemeztársaság kért tőlem egy listát, s ebben benne volt a Debussy-prelűdök első kötete. Ezt lemezre játszottam, majd olyan nagy volt a sikere, hogy reklamálták a második kötetet, aztán a harmadikat ... — Mint zongorapedagógus, elsősorban mit szeretne átadni tanítványainak? — Abban a szerencsében részesülhettem, hogy a század egyik legzseniálisabb zongorapedagógusának. Varró Margitnak a keze alatt is csiszolódhattam, akinek publikációi, tankönyvei messze felette állnak a többi zongoraoktatásról szóló kiadványnak. Egyébként tankönyveinek francia nyelvű kiadását — rövidített formában — éppen most készítem elő. Varró Margitnál, majd Máthé Kláránál is azt láttam, s tanultam, hogy azt a sok-sok elemet, amelyre mind szüksége van egy igazi muzsikusnak, egyszerre kell fejleszteni. Létezik képzelőtehetség, jó hallás, kottaolvasási készség, stílusérzék, hangszertudás, technika, de ha nem vagyunk képesek mindezt együtt azonos színvonalra emelni, akkor biztos, hogy nincs minden rendjén. — Kortársai anekdotáiban szó esik arról, milyen kiválóan játszott lapról. Az akadémiai cselló, hegedű és énekprofesszorok előszeretettel hívták be óráikra, hogy kísérje a tanítványokat. — Amikor tanárképzős lettem, a nyilvános vizsgán esett meg velem a következő: az volt a gyakorlat, hogy Thomán tanár úr a vizsga végén mindig kiválasztott egy darabot és a jelöltnek azt ott helyben a vizsgabizottság előtt kellett eljátszania. Az én esetemben maga a direktor, Dohnányi állt föl és egy Grieg-szonátát rakott elém, azt hiszen talán disz-mollban volt, a lényeg az, hogy tele volt kereszttel, s dupla kereszttel . . . Mindez 1938-ban történt, s abban az évben 35 végzős közül én kaptam az Év díját is az Akadémián. — Közben Lipcsében Robert Teichmüller növendéke volt. A Krónika 1945 után folytatódik, amikor Szegedre ment konzervatóriumi tanárnak, majd Romániába egy évre. Ott keresték meg egy amerikai meghívással. 1946 novemberében Párizsba indult egy zenei versenyre, azzal a tervvel, hogy onnan továbbutazik majd a tengerentúlra, de végül Párizs győzött, ott ragadt. — Pedig egy kukkot sem beszéltem franciául és nem is ismertem senkit. Később azért eljutottam Amerikába is, 1963 után több ízben is. Jártam Bloomingtonban, koncerteztem New Yorkban. Tagja voltam az 1980. évi Weiner-kamaraverseny zsűrijének. Amit Bloomingtonban láttam és hallottam az nagyon megragadott. Talán azért olyan jók, mert annyi ott a magyar muzsikus... LINDNER ANDRÁS 6
