Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-02 / 6-7. szám
Cjortot Ovula (KA r«t.) 1919. február 15-én került sor a Liliom felújítására. Színhely: a Vígszínház. Csortos partnere ezúttal is a felejthetetlen Varsányi Irén volt. Csortos ekkor már a legnagyobb formában volt. Egy későbbi Liliom-felújítás alkalmából saját, régebbi emlékeit is felelevenítette ezzel kapcsolatban: „Kétszázszor játszottam, vagy talán még többször. Kétszáz csodálatosan gazdag este, kétszáz nagyszerű izgalom, kétszáz boldogság, amelyet a sorstól kaptam ajándékba, kétszáz nagyszerű élmény. Nem lehet elfelejteni.” A nagy változást Gerhart Hauptmann: Naplemente előtt című drámájának híres férfiszerepe, Clausen tanácsos jelentette pályáján s életében. Mintha ezzel a szereppel búcsúzott volna tovaröppenő ifjúságától! Igazi hévvel, nagy lendülettel készült erre a felada-1. 1904-ben, amikor Csortos elvégezte az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiát 2. A Népszínház-Vigopera Bolond Istók című színjátékának címszerepében (1907) 3. Herczeg Ferenc: Kék róka című színmüvének főszerepében a Vígszínházban (1917) 4. Makay Margit és Csortos Gyula O'Neill: Amerikai Elektra című drámai trilógiájában a Nemzeti Színházban (1937) 5. Csehov: A medve cimü egyfelvonásosában színpadi hattyúdalában - tíz héttel a halála előtt (1945) tára. 49 éves volt, amikor ezt a darabot játszotta. Aztán teljesen megváltozott. Elhízott, kényelmes, sőt komótos lett, nemcsak a járásában, de a gondolkodásában is. Az a fülekben máig élő, jellegzetes Csortos-hanghordozás, amellyel egyetlen mondatot végtelenül lassan görgetett — vagyis a modorossága — abból a kényszerítő körülményből adódott, hogy egyik fülével és egész idegrendszerével a színházi súgókon csüggött. Partnerei, így a kilencveíikét éves, ma is köztünk élő Makay Margit is, a szemtanúk hitelességével állítják: Csortos legkínzóbb gyötrelmei a szöveg nem tudásából, illetve felejtéséből adódtak. Élete második szakaszában már arra kellett koncentrálnia, hogy ez ellen védekezzen! A legkülönbözőbb dolgokat (trükköket) találta ki, ezekkel partnereit mulattatta. Volt egy periódusa, amikor azokat a szavakat, amelyeket a leggyakrabban felejtett el, felírta a kézelőjére, és az adott pillanatban onnan olvasta le. Mindez persze semmit sem von le tehetségéből, csupán belső vívódásaira vet fényt. Egy színész számára a legnagyobb csapás, ha memóriája cserbenhagyja. Csortos különc volt, vagy annak mondták, de hibát követnénk el, ha csupán mint a nagy kívülállót látnánk, afféle magányos farkast. Csortos Gyula nem lehetett ilyen kívülálló, hiszen csaknem minden este színpadon volt, délelőttjeit pedig a filmstúdiókban töltötte. 1907 és 1945 között, tehát harmincnyolc év alatt 223 színpadi szerepet játszott, és filmszerepeinek száma is megközelíti a százat. Rengeteget dolgozott tehát és jól is fizették. Meglepő viszont, hogy pénzügyei mindig a lehető legrosszabbul álltak. A harmincas évek végén, a negyvenes évek legelején, amikor már a csúcson volt, kínos botrányai voltak az adóhivatallal. Nem fizetett — vagy nem akart fizetni? —, de tény, hogy a végrehajtók mindig a nyomában voltak. 1944 karácsony estjét Budán, Attila utcai otthonában töltötte, s ettől kezdve nem ment ki az utcára, de még az óvóhelyre sem volt hajlandó lemenni. Az életével játszott. Gyakran mondta: ő így tiltakozik az értelmetlen háború ellen. Meg úgy is, hogy nem borotválkozott, külsejét elhanyagolta. Akik így látták őt, nem akartak hinni a szemüknek: „Ez volna Csortos Gyula?!” A háború ott süvített az ablaka alatt. Egy gránát a lakásba is bevágódott, ledöntötte könyvespolcát és őt is maga alá temette. Alig tudott megmenekülni. Utolsó élet jele az a levél volt, amelyet a felszabaduláskor küldött Zilahy Lajosnak: ha azonnal nem kap segítséget, többet élve nem láthatják! Ez esetben — kérte —, ne temessék el őt jeltelen tömegsírba! A legnagyobb veszélyek közepette, szovjet katonai teherautó szállította a városligeti Fasor-szanatóriumba, ahol — ha csupán néhány hónapra is — sikerült őt talpra állítani. Ekkor az újjászülető színházművészetet is megtisztelte jelenlétével. Az Andrássy úti Nemzeti Kamara Színházban eljátszotta színészi hattyúdalát, Csehov pompás egyfelvonásosában, A medvé-ben. Hetvenkét éves volt, amikor 1945 augusztus elsején lehunyta a szemeit. A halott Liliomhoz, Molnár Ferenc hőséhez a darab második felvonásának záróképében odalép az Égi detektív és felszólítja az „elszámolásra”. „Velünk jön. El kell számolnia” — mondja. — „Nincs annak olyan könnyen vége. Tudják a nevét most is. Emlékeznek az arcára. Tudják mikor, mit mondott. Mit hova tett. Milyen volt a nézése, a hangja, a keze fogása. Hogy kopogott a lépése. Amíg van, aki emlékszik az emberre, addig sok elintéznivaló van még ám. Drága fiam, te nem tudtad, az ember csak akkor hal meg, amikor elfelejtik.” Csortos Gyulát nem felejtettük el... BÁNOS TIBOR 45
