Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-02 / 6-7. szám
3 £aíe-1. A Nemzeti Színház előadása 2. Jászai Mari mint Éva, a paradicsomi színben 3. Az 1883. szeptember 21-i ősbemutatón Újházi Ede játszotta Péter apostolt 4. Az 1964-es felújítás egyiptomi színében Sinkovits Imre (Ádám), Váradi Hédi (Éva) és Kálmán György (Lucifer) FOTO: KELETI ÉVA (MTI) 5. A Madách Színház 1982-es évadnyitó előadásán Dunai Tamás és Bencze Ilona játszotta Adámot és Évát 6. Básti Lajos mint Adóm FOTO: ILOVSZKY BÉLA (MTI) Dacolok véled! — Hasztalan ijesztesz. Testem tiéd tán: lelkem az enyém! A Gondolat, s Igazság — végtelen! Előbb megvolt az, mint anyagvilágod. Ádám az utolsó sorral valahová lefelé néz, amerre az elhagyott Földgolyót sejti. Megvetés, tán még egy kis keserű gúny is érződik szaván. A Föld Szelleme még egyszer figyelmezteti — itt már érteni is, mert közben bemelegedett a magnetofon: Hiú ember! Próbáld — s szörnyet bukói! Ádám rettenetes erővel ugrik el erről az utolsó trambulinról: Nem tántorítsz el — Lelkem felfelé tör! Elveszti eszméletét. Szinte összezsugorodik Lucifer lábai előtt. Ahogy Madách mondja: „... egy sikoltással megmerevül”: Végem van ... Lucifer diadalittasan felnevet. Azt hiszi: vége a harcnak, győzött. Szinte tombol örömében. E báb-istenség most már elkeringhet Az űrben — új bolygóként — melyen újra Számomra fog tán élet fejledezni. De korai még a győzelmi tánc. Beledörren a Föld Szelleme: Korán a káröröm még, Lucifer! Csak érinté az idegen világot! Hangja jóságosra lágyul: Honos szózat hív ... térj fiam magadhoz! Ádám feleszmél újra. Kinyitja szemét. Körülnéz. Lassan felegyenesedik. Ügy szólal meg, mint aki nagyon messziről, nagyon másik világból érkezik: Élek megint. .. érzem .. . mert szenvedek. És ebből a szédelgő, mákonyos bódulatból hirtelen megkapaszkodik valamiben, amit egyetlen szóba sűrítve tán úgy mondanék: életösztön. De a szenvedésem is édes nekem Fölfelé néz a „biztos pusztulás” felé: Oly iszonyatos az: megsemmisülni. . . Lefelé néz a „biztos partok” felé: Ó, Lucifer — vezess földemre vissza. Hol oly sokat csatáztam hasztalan: Csatázzam újra — és boldog leszek. Nem tudja még, mi lesz a falanszter után az az életforma, amiben hinni lehet, ami tán még jó is lehet, de életösztöne messze rúgja magától a halál gondolatát. Lucifer dühe szinte határtalan. Egyiptomtól a falanszterig nem tudta letörni, elpusztítani Ádámot, s most még a „műbolygóról” is kiderül, hogy csak tetszhalott, újra életre kél. Itt legszívesebben megfojtaná Ádámot. Félelmetes, démoni gyűlölet izzik minden szavában : S e sok próbára mégis azt hiszed, Hogy új küzdésed nem lesz hasztalan? S célt érsz? Ádám hirtelen megnyugszik. Szinte felderül az arca: Korántse vonz ily dőre képzelet. A célt — tudom — még százszor el nem érem. Mitse tesz. — A cél voltaképp mi is? A cél: halál. — Az élet: küzdelem. S az ember célja: E küzdés maga! Ez a legfontosabb mondata az egész tragédiának. Ez a mondat annyit jelent, hogy koroktól és társadalmaktól függetlenül, népek és államformák felett is — ha valamennyi megcsúfolta is — érdemes élni. (részletek) 37
