Magyar Hírek, 1983 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-12 / 5. szám
I A közelgő Anyák Napfa és a Gyermeknap alkalmára a megemlékezés sokféle lehetőségét nyújta az OTP Ajándékszolgálata Országos Takarékpénztár IKRA Levélcím H - 1876 Budapest Küldjön virágot Anyák Napjára! Az Interflora emblémával jelzett üzletek a világ minden pontjáról eljuttatják virágait Magyarországra. Keresse fel a legközelebbi Interflora üzletet, ahol részletesen tájékoztatják a virágküldés lehetőségeiről. Ne feledje: MÁJUS ELSŐ VASÁRNAPJA! INTERFLORA HUNGÁRIA 1052 Budapest, V., Apáczai Csere J. u. 3. Telefon: 182-560 MÓRA FERENC A kevély Kereki Kevély Kereki történetét a nagyapámtól hallottam, ö volt a legmódosabb ember a szentmártoni határban, ahol a nagyapám zsellérkedett. Házainak, pusztáinak, majorságának maga se tudta számát. Négylovas hintón járt tán még az udvarra is, aranyból volt tán még a csizmavakaró kése is. A kevélysége azonban még a gazdagságánál is nagyobb volt Kereki uramnak. — Aki pénzes, legyen kényes — ez volt a szavajárása, s ugyancsak tartotta is magát ehhez. Eszéért, érdeméért senkit meg nem süvegeit, hanem azt megkívánta, hogy ő előtte mindenki lekapja a fejénvalót, akinek kevesebb a garasa az övénél. Arra aztán ő is rávicsorította a fogát nagy leereszkedően, hanem süvegét akkor sem billentette meg. — Ha én mindenkinek visszaköszönnék, mindig járna a karom, mint az óra sétálója — szokta mondani kevély en. A nagyapám nagyon szomorú alkalommal látta először a Kevély Kerekít. Arra virradóra, amikor a falujuk porrá égett. Éppen azon tanakodtak szegény kárvallott emberek, hogy rakhatnának új fészket, mikor közéjük kocsikázott a kevély Kereki. Hej, sietett is ám mindenki lekapni a süvegét a nagy úr előtt! — Hátha megszállja a jó lélek — gondolták magukban —, és vet egy kis segítséget a falunak. Kevély Kereki mindössze csak mérges szemeket vetett, mikor a sok födetlen fej között meglátott egy darutollas süveget valami nyurga fiatalember fején. Valami szegény vándorló diák lehetett, látszott a szegényes ruháján, a poros csizmáján. — Hát az miféle jöttment ott? — horkant oda mérgesen Kereki. — Tán cinegét tartogat a süvege alatt, hogy nem meri megemelni? — Nem ismerem az urat — felelte csendesen a diákféle. — Micsoda, hát nem lehet énbelőlem kinézni, hogy ki vagyok, mi vagyok? — kiabálta Kereki nekivörösödve. — Kapja le a süvegét, fiatalember, mert száz sárga csikó fickándozik a zsebemben. Éppen most eresztették ki a körmöd ménesből őket. Azzal ráütött a zsebére úgy, hogy megcsendültek benne az aranyak. De erre még hátat is fordított a legény, s csak úgy a válla fölül szólt oda: — Meg nem süvegelem senki száz aranyát. összenéztek a falubeliek, mert tetszett nekik a beszéd, de annál jobban megzavarodott Kereki. — Nini — mosolygott kínjában —, hátha megfeleznénk a száz aranyt? ötven aranyért már csak megbillentheti a sipkáját az ilyen szegény diák? A szegény diák megcsörrentette a markában az ötven aranyat, becsúsztatta a mentéje zsebébe, aztán legyintett egyet a kezével. — Hja, atyámfia — most már csak így tisztelte Kereki uramat, nekem is van annyi aranyam, mint kegyelmednek, hát akkor miért köszönjek én kegyelmednek előbb, mint kegyelmed nekem? De erre már egészen meghökkent kevély Kereki. Különösen, mikor észrevette, hogy a falu népének bánatában is mosolyog a szája sarka. No, Kereki, mindjárt oda a becsület! Ezt a csúfságot el kell kerülni mindenáron. — Kedves öcsémuram — kérlelte szépen — fogadja el tőlem még ezt az ötven aranyat is és tiszteljen meg érte a köszönésével. A diák eltette a másik ötven aranyat is és ráförmedt Kerekire: — Hát már miért köszönnék én kendnek, mikor kendnek üres a zsebe, az enyémet meg száz arany húzza. Aki pénzes, legyen kényes, akinek meg üres a zsebe, az háromszor is kapja le a süvegét a magamformájú módos ember előtt. Lett erre olyan kacagás, hogy tán még most is hallja kevély Kereki, pedig lóhalálában vágtatott ki a faluból. A diákember pedig szétosztotta a száz aranyat az emberek között, aztán hátat fordított és igyekezett el a hálálkodások elől. — Jaj, csak a nevét mondja meg legalább diák úr — rimánkodtak neki — hogy legyen kit áldani még az unokáinknak is! — Petőfi Sándornak hívnak — szólt vissza a diák és búcsúzóban meglengette süvegét. 29
